The Surge 2 - Minőség egyediség nélkül

Van-e értelme hallatlan szorgalommal és igényességgel, de az eredetiség szikrája nélkül szerencsét próbálni egy remekművekkel fémjelzett piacon?

The Surge 2 - Minőség egyediség nélkül

72 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
72
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

A nagyság titka

Ha valaki megkérdezné, hogy meglátásom szerint mi egy videojáték sikerének valódi fokmérője, akkor udvariatlanul, ám annál határozottabban felszólítanám, hogy ha ennyi ideje-energiája van lila ködös hülyeségeken tűnődni, jelentkezzen mezőgazdasági idénymunkásnak. Nyolc hét terápiás jellegű kapálás-kaszálás után garantáltan nem elmélkedne megveszekedett marhaságokon.

Ha viszont a körülmények kényszerítő ereje miatt válaszolnom kéne, azt felelném, hogy az, hogy mennyire azonosítják az adott programot egy műfajjal, vagy annak jól elkülöníthető szegmensével. Az 1980-ban kiadott, randomgenerált labirintusokat felvonultató Rogue kategóriája védőszentje lett, míg a Pong az anno gombamód tenyésző „tévéfocik” koronázatlan királyává avanzsált. A milliárdnyi klónt ihlető Tetris diadalmenete a mai napig töretlen, és a vicces elmetornák legkiválóbb, a LucasArts nevével fémjelzett etalonjai is fogalommá nemesedtek.

Az id Software-nél sem panaszkodhatnak, mivel a szaksajtó 1993-tól kezdve hosszú esztendőkön át az FPS szinonimájaként használta a klasszikus franchise-t, és a japán FromSoftware-nél is joggal lehetnek büszkék magukra. Elvégre a 2009-ben hódító útjára indult Souls-sorozat a hideg fejet, villámgyors reflexeket, acélos akaratot, és átlag feletti kitartást igénylő, akció-RPG-k oltárszentségként tisztelt csúcspontja lett. Az aranytojást tojó franchise titkait számtalan vetélytárs próbálta ellesni – inkább kevesebb, mint több eredménnyel. Az ágazat szürke középcsapatai között kullogó Deck13 Interactive-nál is azon voltak, hogy meglovagolják a kegyetlen-irgalmatlan széria keltette hullámokat. De eddigi kísérleteik, a 2014-es Lords of the Fallen és a 2017-es The Surge mérsékelten váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Azonban a stúdiónál nem adták fel: két kurta esztendővel később piacra is dobták legutóbbi alkotásuk folytatását.

Lássuk hát, hogy hogyan muzsikál!

Felemás kezdetek

Bár a cselekmény a jövőben játszódik, karakterünk külsejének személyre szabását követően mégis azt érezhetjük, hogy a kilencvenes évekbe tértünk vissza. Legutóbb ugyanis az előző évezred vége felé volt hellyel-közzel elfogadható az az alapszituáció, hogy egy baleset kómából ébredező, emlékei egy részét elvesztő áldozataként térünk magunkhoz a sitten. Az egy rejtélyes repülőgép-szerencsétlenséget élve megúszó, ám cserébe egy furcsán viselkedő kislányról szóló víziókkal megvert hősünk nem sokat teketóriázik. Kihasználva, hogy a börtönben egy iszonytató bestia svédasztalnak nézi a szadista őröket, eltökéli, hogy felveszi a nyúlcipőt. Mérhetetlen mázlijának hála, kijut a komplexumból, és menekülése során a sors szeszélyéből hozzájut egy viselőjét emberfeletti erővel felruházó exoruhához. De hamar rá kell ébrednie, hogy messze még az áhított szabadság, mert egy normális nagyváros helyett Jericho City-ben találja magát. A megannyi kerületre oszló, lepukkantságát neonfénnyel leplező, egykorvolt metropoliszban a káosz az úr. Ha valaki csupán agyon akar verni anélkül, hogy megkínozna vagy megerőszakolna, az a jószomszédi viszony már-már túlzó megnyilvánulása. Félőrült narkósok, szektások, nettó pszichopata vadászok, nanobot-rémségek, robotok és mezei rablógyilkosok róják a mocsokban-méregben fuldokló utcákat. Frissen szerzett aduászából önbizalmat merítő szökevényünk ezért, hogy kideríthesse, hogy miféle kapocs köti össze a leányzóval, és, hogy maga mögött hagyhassa a gigászi tébolydát, felfedezőútra indul.

Galéria megnyitása

Ahogy az ennyiből is világos, a forgatókönyvíró esélyesen nem izzadta habosra az ingét fene nagy igyekezetében. Ordas klisék keverednek harmonikusan kilométerekről kiszúrható, jöttüket harsány trappolással és harmonikaszóval jelző, szégyenkező röhögésre késztető álfordulatokkal.

Kiskezit csonkolom

Ám a lényeg nem is a pusztán a vad-veszett mészárlás kereteit megteremtő, halovány történet, hanem a meglepően komplex, és rengeteg gyakorlást igénylő, megannyi pillérre épülő harcrendszer. Mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy hiába a mesterséges külső váz, bajnokunk nem egy maximális fordulatszámon pörgő, adrenalin-túltengésben szenvedő, hiperaktív fitnesz-junkie. Ha túl sokat hadonászik, elfárad, és ilyenkor azon kívül, hogy rezignáltan tűri, hogy bucira verik az arcát, semmit sem tehet. Azt sem árt észben tartanunk, hogy ha mellőznénk a kimerítő-akrobatikus kitérést, és hagyományos védekezéssel hárítanánk egy ütést, vágást vagy szúrást, akkor árgus szemekkel kell lesnünk, hogy merről érkezik a találat. Hiszen egy felülről lesújtó kalapácsot oldalirányú blokkolással nem állíthatunk meg. Vagyis az agyatlan, kizárólag az átlagosnál némileg csiszoltabb szem-kéz koordinációs képességeket igénylő csihi-puhikat jobb, ha elfelejtjük: kétszer is meg kell fontolnunk, hogy mit, és hogyan lépünk.

Galéria megnyitása

Ehhez igazodva mi is eldönthetjük, hogy aktuális rosszakarónk melyik testrészére óhajtunk fókuszálni. A páncélozatlan végtagokat egyszerűbb megsebezni: ha sietve pokolra akarunk küldeni egy nyavalyást, ne sokat gondolkozzunk azon, hogy mit is célozzunk be rajta. De ha egy vértezettel fedett részre, vagy a domináns karra koncentrálunk, és egy, a bevitt találatokkal feltölthető, speciális-multifunkciós cellánk aktiválása után lemetsszük azt, akkor értékes nyersanyagokhoz, vagy tervrajzokhoz jutunk. Ergo ha megtetszik egy krómacél bökő, vagy egy csecse alkarvédő, elég egy gyors nyisszantás, és gyárthatjuk is le a sajátunkat.

Kard ki kard

Záróakkordként dolgunk az is bonyolítja, hogy mivel a gaztevők, pláne a főellenségek küzdőstílusa igen változatos, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy lecövekeljünk a kedvencünknél. Azaz, ha érzéki örömünk leljük abban, hogy vért izzadunk, gyűlölettől-frusztrációtól fröcsögve habzik a szánk, és ismétlődő jelleggel felmossák velünk a padlót, okvetlenül kössük az ebet a karóhoz. Ám ha elkerülnénk az efféle, igen kínos jeleneteket, ajánlott elmélyednünk a hallatlanul impozáns kínálatban. Egykezes özvegycsinálókkal, párban bevethető, többnyire igen kurta-fürge alkalmatosságokkal, animébe illő, túlméretezett, lomha-csonttörő böhömökkel és hosszú nyelű lándzsákkal indulhatunk bevetésre.  

Multi helyettBár a programban nincs hagyományos értelemben vett kooperatív vagy kompetitív mód, tetteink mégis kihatnak a többi játékosra. Graffitik felfestésével segíthetünk nekik rábukkanni elrejtett apróságokra, és ha akarjuk, megbosszulhatjuk az elesetteket. Ha legyőzünk egy, valakivel végző „bosszú-ellenfelet”, akkor értékes alapanyagokkal gazdagodhatunk. Emellett egy sajátos bújócskaféleséget is játszhatunk. A szabályok egyszerűek: úgy kell elrejtenünk holografikus képmásunkat megjelenítő „zászlónk”, hogy lehetőleg minél kevesebben bukkanjanak rá. Ha kellőképpen rafinált srófra jár az agyunk, horribilis pontmennyiség ütheti a marunk, és akkor is bezsebelhetünk egy kis jutalmat, ha rálelünk valaki virtuális lenyomatára.

Az egyik pillanatban szélvészként suhanunk körbe-körbe két ököltőrrel, majd egy szempillantással később egy tomahawk-ra váltva gyepáljuk a rohadékokat, hogy aztán egy gigászi acélgerenda és egy lángoló penge taktikus alkalmazásával fejezzük be az öldöklést. Ha ügyesen fűzzük egybe horizontális és vertikális támadásokat, lélegzetelállító kombókkal szecskázhatjuk fel a ránk rontók ármányos hordáit. Ráadásul ha akarjuk, pisztollyal, gránátvetővel, molotov-dobóval, vagy egyéb nyalánksággal felszerelt drónunkkal is megkeseríthetjük az utunkba kerülők utolsó perceit.

Galéria megnyitása

A koronát az egészre azonban a fejlődési szisztéma teszi fel. Az esetleges csonkítás-jutalmak mellett a karrierjüket pengénk vagy bunkónk alatt bevégzők egytől-egyig az itteni zsargonban tech-törmeléknek nevezett matériával gazdagítanak minket. Ez pénzként, a tárgykészítés és fejlesztés egyik komponenseként, illetve a tapasztalati pontként is funkcionál. Ha szintlépési szándékkal költjük el, elsőre úgy tűnhet, hogy kínosan korlátozottak a mozgásterünk, mert csak életerőnket, szívósságunkat és a már említett telepek hatékonyságát növelhetjük.

A márkahűség előnyeiNem árt tudni, hogy ha megmaradunk egy adott gyártó páncéljai mellett, akkor különféle jutalmakat kapunk. Három azonos kategóriájú vértezetnél egy kisebb, hatnál pedig egy nagyobb előny segít minket abban, hogy a végére járunk küldetésünknek.

Cserébe minél magasabban állunk a táplálékláncban, annál nagyobb a folyamatosan ható passzív, és az egy feltöltött akkumulátor-egységet igénylő aktív perkek használatától, valamint a magunkra aggatott készségektől csökkenő energiatartalékunk. Kizárólag rajtunk áll, hogy csúcsmodellekkel óvjuk testünk, és cserébe vállaljuk, hogy kevesebb fortélyt vethetünk be. Netán gyors gyógyítással, lassú regenerálódással, méregsemlegesítéssel, egy adott ellenféltípust jobban sebző kunszttal, és más trükkökkel a tarsolyunkban, de gyatra eszköztárral indulunk hadba. Ám természetesen az arany középút is abszolút járható. Fontos, hogy mivel újraosztható keretről van szó, kedvünkre kísérletezgethetünk.

A múzsa csókja

A The Surge 2 tehát a suta sztori dacára vitán felül kategóriája izgalmas, a kihívásra vágyók számára bátran ajánlható képviselője. De sajnos némiképp meghökkentő módon ezen erénye egyben a legnagyobb hátránya is, mert egy nem különösebben okos, viszont annál szorgalmasabb és pedánsabb diák feleletére emlékeztet. A tanuló magabiztosan és értelmesen beszél: látszólag minden rendben. Ám ha a tanár azt tesztelendő, hogy a nebuló tudja-e érdemben hasznosítani ismereteit, váratlanul körbekérdez, kisül, hogy a delikvens pusztán bemagolta az anyagot. Magyarul, miközben tagadhatatlan, hogy a Deck13 fáradozásainak gyümölcse szórakoztató, azt is roppant bajos lenne cáfolni, hogy ez a bevett formulák igényes tálalásának köszönhető. De a már látott elemek és általános alapelvek ügyes alkalmazása még jobban kiemeli a végeredmény lélektelen laposságát.

Galéria megnyitása

Minél többet ülünk a tévé vagy a monitor előtt, annál egyértelműbbé válik, hogy stúdió tagjaiból hiányzik az a tisztes iparost a szakma mesterétől megkülönböztető, karakteres többlet. Az a bizonyos nehezen megfogható, átütő erejű, a God Hand-et, a Sekiro: Shadows Die Twice-t a Bloodborne-t, vagy a Souls-franchise-t a legnagyobbak közé emelő plusz. A szomorú példák hosszan sorolhatóak. Hiába a parádés csaták, a generikus sci-fi-disztópia látvány és a feledhető-jellegtelen hangzásvilág rányomják bélyegüket az összképre. Unatkozni ugyan nem unatkozunk, ám az atmoszféra komoly jóindulattal is maximum gyenge közepes: nem a kíváncsiságtól, hanem a tápolási kényszertől hajtva kukkantunk be a sikátorokba és zsákutcákba is.

Aki nem játszik, az nem is nyerHa akarjunk, a sebeinket secperc alatt beforrasztó egészségügyi kabinoknál egy bankszámlaféleségre tölthetjük fel a vagyonunk: az ide átutalt summa akkor is megmarad, ha tíz perc alatt huszonhatszor ontják ki a belünk. Viszont ha kockáztatni akarunk, magunknál tarthatjuk összeharácsolt kincseinket. Ilyenkor minél jobban dagad az erszényünk, annál nagyobb jutalomszorzót kapunk, és gőzerővel juthatunk egyről a kettőre. Ám a valamit valamiért ősi elvéhez illeszkedve ha kiütnek minket, akkor limitált időnk van visszaszerezni elveszett javainkat, és ha nem sietünk eléggé, keresztet vethetünk a törmelékekre.

Hasonlóképpen, bár a kismillió fegyvert forgathatunk, azok egytől-egyig bejáratott tucat-gyilokszerszámok. Az is kellemetlen, hogy a bőséges küldetéskínálat javát a létező legérdektelenebb, gyűjtögetős alibi-missziók, és elcsépeltebbnél elcsépeltebb feladatok teszik ki. Érthetetlen, hogy a többre hivatott cégnél miért nem erősítik jobban a kreatív részleget: garantált, hogy befektetésük ezerszeresen megtérülne.

Végkövetkeztetések

Így összességében a német alakulat legújabb henteldéje kissé paradox benyomást tesz az emberre. Mivel míg objektív szemmel nézve szép munka, tetem-trancsírozás közben nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy egy, a tökéleteshez közeli címekkel teli rétegpiacon ez kevés az üdvösséghez. A konkurencia egyszerűen túl profi ahhoz, hogy egy teljes áron kínált, pusztán jó mű reális eséllyel rúghasson labdába. Ehhez több saját kútfőből kipattanó, minőségi ötlet, és kevesebb fényesre-csillogóra polírozott, turkálóból kukázott, vagy sablonná silányult elképzelés kellene.

Ezért ha kedvünk támadna kaszabolni egy kicsit az anarchia mocskában fuldokló, ezer, válogatott halálnemet rejtő egykori megapoliszban, és nem zavar a szellemtelenség, egy percig se késlekedjünk. De ha még nem tettük meg, akkor inkább pótoljuk hiányosságunk, és vagy a FromSoftware sorozatának utolsó részébe, vagy az Yharnam szörnyvadászainak hányattatásai körül forgó akció-RPG-be ruházzunk be.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Összefoglalás

The Surge 2 - Minőség egyediség nélkül

The Surge 2 - Minőség egyediség nélkül

The Surge 2 - Minőség egyediség nélkül
Szerzői értékelés
72
%
A The Surge minden téren elődje fölé magasodó folytatása.
Technikai és játékmechanikai szempontból igen jól sikerült.
A fejlesztőket gyermekkorukban nem tuberkulózis, hanem egyedi ötletek ellen oltották be, és a sztori is csak jelképes.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap