Shop menü

TELJESEN FELADHATJA A DSLR-EK FEJLESZTÉSÉT A NIKON

Érdemesebb és fontosabb lehet a MILC szegmensre áthelyezni az erőforrásokat, hogy a jövőben ezen a téren eredményesebben tudjanak szerepelni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Teljesen feladhatja a DSLR-ek fejlesztését a Nikon

Az elmúlt években a fényképezőgépeket fejlesztő vállalatok szinte már kivétel nélkül a MILC irányába, tehát a tükör nélküli cserélhető objektíves formátum felé indultak el. Ennek következtében a hagyományos tükörreflexes készülékek fejlesztése a háttérbe szorult. Az elmúlt években nagyon visszaesett az új DSLR-ek száma, egyes gyártók talán már nem is fognak ilyen termékekkel előállni.

A Canon és a Nikon volt a világ két legnagyobb DSLR gyártója, és már ezek a vállalatok is a MILC-ek felé vették az irányt az utóbbi időben. A Canon kapcsán idén számolhattunk be arról, hogy már az alsóbb árszegmensekre is kiterjesztette az EOS R szériát, és a Nikon esetében is azt lehet látni, hogy az olcsóbb fényképezők is a MILC formátumot fogják követni. Innentől minden megjelenő új fényképező ilyen lesz már, és nem fog kiadni tükrös termékeket a cég.

Galéria megnyitása

Olyannyira komolyan veheti a Nikon az új generációs digitális fényképezők fejlesztését, hogy csak erre fog a továbbiakban koncentrálni. Erről egy a vállalathoz közel álló forrás számolt be a napokban, és a japánok nem cáfoltak a híresztelést. Az ázsiai Nikkei híroldal hozta le az információt, amire a Nikon közleményben reagált.

„A cikkben megjelent információk nem kapcsolódnak a Nikon bejelentéséhez, csak spekuláción alapulnak. A Nikon a továbbiakban is folytatja a DSLR-ek gyártását és forgalmazását, valamint gondoskodik ezeknek a szervízhátteréről.” – fogalmazott a vállalat a hivatalos válaszában. De érdekes módon azt egy szóval sem említik, hogy dolgoznának új fejlesztésen is, csak arra vonatkozik a cég mondandója, hogy a mostani gépeket továbbra is meg lehet majd venni, és nem is fogja leállítani ezeknek a szervizelését. De ilyen dolgokról a pletykákban sem volt szó.

Galéria megnyitása

A MILC-ek több szempontból is praktikusak a gyártóknak, amellett, hogy a vásárlók is inkább ezek iránt érdeklődnek már általában. Olcsóbb ezek előállítása és tartósabbak is lehetnek a használatuk függvényében, könnyebb garantálni a megbízhatóságukat. A Nikon több mint 60 éve van jelen a piacon, többször átélt már technológiai váltásokat, és éppen ezért egészen biztos, hogy tudja jól, mikor kell meghozni a megfelelő döntéseket ahhoz, hogy nyeregben tudjon maradni.

Galéria megnyitása

Manapság már kevesebb fényképezőt adnak el, mint az okostelefonok korát megelőzően, viszont az elmúlt években azért nem volt gond a kereslettel, még ha a csúcshoz képest jelentősen vissza is esett az eladások száma. Hozzá kell azonban tenni azt, hogy a felsőbb árkategóriás fényképezők szépen fogynak. Egyre több tartalomgyártó nyúl ezekhez, és az emberek már nemcsak fotózásra viszik a MILC-eket, hanem videózásra is sokan használják a készülékeket.

Ha igaz a hír, akkor a Nikon D6 zárja le a vállalatnál a DSLR korszakot, ez lehet az utolsó tükörreflexes masina.

Az eladási számokat tekintve a MILC-ek már rég megelőzték a DSLR-eket, ami részben eleve annak köszönhető, hogy a legtöbb új gép már a friss formátumot követi. Szóval, akik új készülékre vágynak, azok jobbára MILC kínálatból tudnak válogatni. 2020-ban 2,93 millió tükör nélküli cserélhető objektíves fényképező talált gazdára, miközben ugyanabban az évben a DSLR forgalom 2,37 milliós darabszámot ért el. Sőt mi több, az utóbbi időben a Nikon bevételének a felét a MILC-ek biztosították, míg a DSLR-ek „csak” 30% körüli részt adtak.

Galéria megnyitása

A Canon is hasonló cipőben járhat egyébként, mint a Nikon;ez a két vállalat az évek során nagyjából egy húron pendült, és a MILC-ekre való átállásban is hasonló lehet majd a helyzet. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a Canon nem adna ki több DSLR-t, miután mostanra a teljes kínálatát úgy alakította ki, hogy szinte minden ársávban kínál már MILC formátumú EOS R-t.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére