Még 2019 végén érkezett egy szabályozás, ami jelentősen limitálta a gyermekek videojátékkal tölthető óráinak számát, hétköznap ugyanis másfél óránál többet nem tölthettek a kontrollerek vagy a telefonok képernyői mögött, legalábbis legálisan. Sokan viszont nem vették elég komolyan a szabályokat, ezért a következő évre már azt is bevezették, hogy csak valós névvel lehet a játékokkal játszani. A rendszer így is kijátszható maradt, de nagyon megnehezítette a fiatalkorúak videojátékon keresztüli unaloműzését.

Az új szabályozás viszont minden eddiginél tovább megy, mostantól kezdve csak hétvégén játszhatnak a gyerekek, akkor is összesen csak heti 3 órát.

A függőség elleni küzdelemre hivatkozva lényegében állami szinten tiltják el a gyerekeket szinte teljesen videojátékoktól. Míg más le se ül játszani például League of Legends-szel, ha nincs szabad 3 órája, addig az ottani gyerekeknek ezt az időt be kell osztaniuk egy teljes hétvégére és az ünnepnapokra.

Mivel iskolai napokon egyáltalán nem lehet majd játszani, így az állam szerint a 18 év alatti gyerekek nagyobb eséllyel fognak majd kimenni a szabadba és sportolni.

A szeptember 1-én életbe lépő szabályozás 5 pontból áll:

  1. Csak pénteken, szombaton és vasárnap játszhatnak a gyerekek este 8 órától 9 óráig, összesen heti 3 órát.
  2. Szigorúan ellenőrzik, hogy saját névvel és személyi adattal lépnek be az online játékokba. A játékfejlesztő cégeket ellenőrzik és büntetik őket, ha nem szűrik ki megfelelően a kiskorúakat.
  3. Elvárják, hogy minden korábbinál sűrűbben ellenőrizzék a kiadók az online játékosokat és azt, hogy ne költhessenek pénzt az arra jogosulatlan gyerekek.
  4. A családoknak és az iskoláknak kötelességük az egészséges fejlődést elősegítő jó környezet kialakítása, kötelességük ellenőrizni a gyerekeket, hogy nem játszanak-e valami online játékkal.
  5. Csak online játékokra vonatkozik a szabályozás és 18 éves kor alatt.

Az állam szerint csak így lehetséges megállítani, hogy a „spirituális ópium” elpusztítsa a fiatal generációt.

Talán nem meglepő, de az új szabályozás hozományaként a kínai videojátékokkal foglalkozó cégek részvényei kisebb esésbe kezdtek. Kínában 665 millió játékos van és ezzel messze a világ legnagyobb videojáték piaca.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. szept. 4. 14:49
#11

A szülők nagyrésze nem foglalkozik a gyerekkel, értelmes dolgokra nem tanítja őket. Ideje/energiája sincs a sok munától a gyerekkel foglalkozni.  Vagy anyuka is épp a mobilját nyomja, esetleg őt nyomja a szomszéd bácsi.
Ezért ilyen ingerszegényen buták a mai fiatalok. Nem mennek ki a szabadba, mert nincs ott mobiltelefon, PC, és úgy már nem tudnak a környezetükben játékot találni. Konkrétan nem is tudnak játszani. Életképtelen nemzedék, amiért NEM ők a közvetlen felelősek.

Mély tisztelet a nagyonkevés kivételnek.

Szóval ezeket a szigoríŧásokat az EU-ban is be kellene vezetni. Tanuljon meg az a kölök, egy szöget beverni kalapáccsal, javítsa ki a kerítést, vagy az a lány tanuljon meg megfőzni egy birkapörlöltet, esetleg fel tudjon seperni.

KikiGames
KikiGames
2021. szept. 2. 8:27
#10

De hisz event van

thestock
thestock
2021. szept. 1. 14:30
#9

Naés!? Nálunk pedig attól félnek hogy a felvilágosító órától b*zik lesznek a fiatalok :D

Bihus
Bihus
2021. szept. 1. 14:16
#8

Azért ez a dolog nagyon nem fekete-fehér, nyilván a nyugati kultúrák is megpróbálnak kezdeni ezzel az egésszel valamit. Nyilván ezen a fórumon valószínűleg zárt kapukat döngetek ezzel, de a probléma valós, és hátrányosan befolyásolja az emberek életét.

Lehet azzal védekezni, hogy X éve a TV is ugyanilyen volt, és van is benne igazság, de nem. A TV előtt nem ültél 16 órás maratont, és nem maradtál fenn hajnalig.

De ez a része talán az, ami még a kezelhetőbb kategória, és csak az egyén és a saját akaratereje tehető felelőssé azzal, hogy mivel tölti a szabadidejét. A probléma onnan kezdődik, ha egy függőség túlmegy már a funkcionális függő kategórián. Pl. a saját életemben anno nem egy vizsgát buktam emiatt, sokszor nem aludtam rendesen, és a szociális életem is hátrányt szenvedett belőle, míg fel nem ismertem, hogy ezen változtatni kell. Már ez is egy elég komoly probléma, de ezzel még nincs is vége.

Az utóbbi években (ugye az egész az MMO-kal kezdődött) rengeteg olyan trükk van a játékokban, ami már sokkal erősebben ösztönöz arra, hogy minél többet ülj a játék előtt, és adott időpontban biztosan ott legyél, és a többi. Na ez az, amit már szerintem nem kellene engedni. Eleve visszanézve az az idő, amit egy játékban grindolással töltöttem el, az sosem volt olyan élvezetes, mint amit mondjuk egy jól felépített single playerrel vagy egy kompetitív multival toltam. És sok olyan játék volt, ami emellé nem, vagy minimális grindingot követelt. Most meg szinte minden ebbe az irányba megy, a mobiljátékok 90%-a pl. arról szól, hogy grindolsz valamivel, este event, reggel event, és mindenféle időhöz kötött jutalmakat kapsz még, és vagy fizetsz, vagy grindolsz szépen, hogy egyáltalán legyen esélyed multiban. Mert ezzel lehet a legtöbb pénzt keresni. Szerintem ez nem korrekt, és végső soron a játékosoknak sem kedvez. Legyen bármilyen fasza egy játék, ha úgy van felépítve, hogy heti 50 óra tök repetitív grinddal vagy fizetéssel tudsz eljutni oda, hogy egyáltalán kompetitív legyél, az nem a te érdekedet szolgálja, hanem a játék készítőiét. Azt sejtem, hogy jogilag kb. lehetetlen lenne minden elem ellen tenni, de én azt gondolom, valamilyen alapelveket le lehetne fektetni, és nem a játékosok oldaláról, hanem a játékfejlesztőket kellene korlátozni, miket tehetnek bele. Ugye lootboxokról már volt szó, mint legegyszerűbb csapdáról.

Kínával is ez a legnagyobb gond, nem értik meg, hogy nem a játékosokat kell büntetni. Ha már valakit regulázunk, akkor azok a fejlesztők legyenek. Ha van 23M gamer, simán diktálhatnának a kiadóknak, milyen szabályoknak megfelelő játékokat lehet megjelentetni Kínában, és milyeneket nem. Még lehet, hogy a játékmenetnek is jót tenne, ha okosan csinálnák.

gturke
gturke
2021. szept. 2. 14:21

@Bihus

A probléma gyökere Kínában ugyanabban a sokkhatásban áll, amin az európai posztszovjet társadalmak is átestek a 80-as 90-es évek fordulóján, amikor hirtelen beesett hozzánk a Nyugat. Tudjuk ez volt a szekták, a pilótajátékok, a friderikuszsó, zsiguli tetején osztrákból hozott Gorenje hűtő, a századjára is másolt hangalámondásos Rambó VHS-ek, a lila, zöld és narancs öltönyzakók, a műholdantennán fogott német kereskedelmi csatornák, a 0. tipusú találkozások, steppelt műbőr "eredeti" B-15 Mustang (sic!) bombázó pilótadzseki, televíziós távgyógyítók, stb. kora. MIndez úgy, hogy azért a szomszédban élve viszonylagos fogalmaink és a szocializmus ideológiai és anyagi természetű hiánygazdaságából következve felfokozott vágyaink voltak a nyugati életformával kapcsolatban. Mégis vagy 10 évig legalább eltartott amíg úgy ahogy magunkhoz tértünk és nagyjából helyrekerült a fejekben.

Ezzel szemben Kína lényegesen nagyobb elzártságban létezett, a városi ember esetén minimális, a falusi ember esetén nulla ismerettel a nyugatról, plus sajátságos kultúrájából fakadóan az emberek fejében egy amolyan mi vagyunk a világ közepe, ami rajtunk kívül van az nem fontos felfogással (maga az ország neve, Zhong Kuo, is ezt jelenti: Középső Birodalom). A faluról feljött gyári munkássá lett emberek 100 milliói (90-es évek vége 2000-es évek eleje) azért is dolgoztak napi tizensok órákat, mert távol lévén a család, fogalmuk sem volt, hogy a városban munkán és alváson kívül mással is el lehet ütni az időt. És náluk a 2000-es évek folyamán egyszerre szakadt a társadalomra az egész a kereskedelmi televíziózással, magántulajdonban tartható személygépkocsival, az internettel, videojátékkal, junk fooddal stb. stb. A gyerekek azonnal rákaptak, a szülők pedig egyrészt fel se fogták, hogy ez káros lehet, egyenesen büszkék voltak egész nap TV-t bámuló, az állandó kólavedeléstől, chipszabálástól és mozgáshiánytól háromszorosára hízott gyermekükre: "Lám a mi fiunk már épp olyan mint egy amerikai nagyvárosi gyerek!" Ha látták is a problémát akkor sem léptek volna közbe a világ minden kincséért sem, Kínában az egyke fiúkat a végletekig elkényeztetik. 10 év alatt a kínai lett a 3. legtúlsúlyosabb nép.

Az állam a katasztrófát látva persze ősi beidegződéseinek megfelelően azonnal durva adminisztratív eszközökhöz nyúlt (átnevelő tábor, tiltás, teljes kontroll bevezetése a játékosprofilok felett), holott a szülőket kellene tudatos szülővé tenni, hogy a gyermekeiket tudatosan neveljék.

grrrgo
grrrgo
2021. szept. 1. 13:16
#7

Azért a cím nagy csúsztatás "SZINTE ALIG JÁTSZHATNAK MÁR A KÍNAI GYEREKEK VIDEOJÁTÉKOKKAL", mivel offline játékokkal orrvérzésig nyomhatják!
Vagy egy Tomb Raider játék már sz*rt se ér!?! Csak a CS, WOW, PUBG, MOBA, meg a LOL számítanak? Mivé lett a világ!

Szefmester
Szefmester
2021. szept. 3. 16:45

Látod, csak a multis puffogtatás kell. Oké hogy mi is ezt csináltuk, de mi faágpisztollyal a játszótéren.

gturke
gturke
2021. szept. 1. 9:19
#6

Ez csak egy újabb adminisztratív intézkedés a fiatalok által monitor előtt töltött idő lecsökkentésére, ráadásul meglehetősen visszafogott (kínai viszonylatban). Már évek óta léteznek pl. átnevelő táborok ahol az ilyeneket terelgetik vissza a "helyes útra".

https://www.theguardian.com/world/2017/aug/28/electronic-heroin-china-boot-camps-internet-addicts

https://www.bbc.com/news/world-asia-china-40920488

Bihus
Bihus
2021. szept. 1. 13:51

@gturke az a vicc, hogy totál meg lehet érteni az ő nézőpontjukat is. Ez a dolog nagyon komplex.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 31. 17:19
#5

DIKTATURA!

Szefmester
Szefmester
2021. szept. 3. 16:44

Fura, pedig leírtam az Észak Korea kifejezést a vessző elé...
De ha így kiegészítem a mondatot akkor már foglalod is a repjegyed?

Mark29
Mark29
2021. aug. 31. 17:17
#4

Nem lehet kijátszani egy jó vpn-el ? Mert hogy elég sok EU szeron lehet látni kinai névvel rohangálló nagy pingü embereket.

Szefmester
Szefmester
2021. szept. 3. 16:42

@axe Nem te hápogtál nemrég egy másik hírnél hogy mit tegyenek az emberek, mert SZERINTED az a jó? :D Nem fájdalmas a kettős mérce?

tomchee
tomchee
2021. aug. 31. 14:51
#3

Hat igen. Az a gyerek aki jatszik és nem a gyárban a szalag mellett robotol, az nem hoz sok hasznot....

ianbrenner
ianbrenner
2021. szept. 1. 14:07

@tomchee ???????

lasagna
lasagna
2021. aug. 31. 13:20
#2

Kínában nincs tv? Vagy azt is szabályozzák?

lakia0
lakia0
2021. szept. 1. 23:37

@lasagna Kínában nincs olyan amit ne szabályoznának, nem rég volt hogy a Gigabyte beszólt nekik és pár óra múlva a cuccaik eltüntek a webshopokból.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. aug. 31. 12:35
#1

"Csak online játékokra vonatkozik a szabályozás és 18 éves kor alatt."

Vagyis, amig lenne bőven idejük gyermekként, addig nem játszhatnak, később amikor hugyozni nem lesz idejük felnőttként, már játszhatnak...

Vissza az oldal tetejére