A PocketBook rengeteg különböző e-könyv olvasóval rukkolt elő az elmúlt évek alatt, és a vállalat szerencsére rendületlenül fejleszti a palettáját. És szerencsére a termékei elérhetőek szoktak lenni Európában, azon belül pedig a magyar piacon is, éppen ezért bízunk abban, hogy a mostani újdonsághoz is hozzájuthat majd idővel a hazai közönség.

Önmagában az már nem teljesen új dolog, hogy színekkel megtöltött E Ink panelről beszélhetünk, láthattunk már ilyet korábban is. A PocketBooknak a palettáján is van olyan olvasó, ami nem monokróm képernyővel rendelkezik. Ugyanakkor ez a mostani az első olyan megoldás, ami a legújabb Kaleido technológiát alkalmazza. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően az E Ink képernyő az eddigieknél kontrasztosabb képet tud majd adni, és élénkebbek lehetnek a színek.

Galéria megnyitása

7,8 hüvelykes megjelenítőről beszélhetünk, ami egészen jó, 1872 x 1404 képpontos felbontásról is gondoskodik, aminek köszönhetően 300 PPI-s pixelsűrűséggel bír az InkPad Color. Természetesen rendelkezik beépített világítással is az eszköz, és nagyon jól terített fénnyel fog szolgálni. A specifikáció szerint 4096 szín megjelenítésére képes a szerkezet. Azt is kiemelte a PocketBook, hogy sikerült a képernyőnek a frissítési idején is javítani. Részletesen erről nem mesélt a vállalat.

Galéria megnyitása

Az InkPad Color a nagy színes kijelzőjével remek élményt tud nyújtani olyan esetekben, amikor nem csak a szöveg a lényeges. És bizony sok olyan olvasnivaló van, amikor a színes képek is lényegesek tudnak lenni. Nagyon jó választás lehet ez a készülék magazinok olvasására, mesekönyvek nézegetésére, és egyebek mellett képregényeknek a fogyasztására is. Persze olyan színeket nem fog adni, mint egy LCD vagy OLED egység, de kényelmesebb a szemnek és jóval takarékosabb is, így nem kell tartani attól, hogy hamar lemerül az olvasó.

Galéria megnyitása

Egy olyan lapka dolgozik az eszközben, ami kétmagos és 1 GHz-es órajelen üzemelhet. A teljesítmény itt nem igazán releváns, minden folyamatosan fog menni a PocketBook elmondása alapján. A szerkezet 1 GB-nyi rendszermemóriával lett ellátva, ami bőséges ehhez a környezethez, a tárhely pedig alapesetben 16 GB-os, de ezt bármikor fentebb lehet tornászni memóriakártya használatával – ha a sok színes olvasnivaló miatt betelne a beépített háttértár.

Rendelkezik az InkPad Color Wi-Fi kapcsolódási lehetőséggel, ami 802.11 a/b/g/n szabványokat támogat, és van benne Bluetooth lehetőség is. Ez utóbbinak köszönhetően nagyon kényelmesen lehet hangos könyveket fogyasztani, amikor éppen nincs kedve olvasni az embernek. A vezeték nélküli fülhallgatók széles kínálatával lesz használható a PocketBook újdonsága, és a WLAN révén távoli forrásból is lehet majd tartalmakat fogyasztani.

Galéria megnyitása

Az e-könyv olvasók általában könnyűek és kicsi helyen elférnek, így nem jelentenek nagy terhet a hordozás közben, és ez igaz az InkPad Colorra is. Az újdonság mindössze 8 milliméterre emelkedik ki a síkból és 225 grammot nyom. Manapság már néhány okostelefon van hasonló súlyban.

Apróság, de nagyon kellemes csalódás, hogy már C-típusú USB csatlakozó került a szerkezetre. És egy 2900 mAh-s kapacitású akkumulátor került bele, ami hetekre elég energiáról fog gondoskodni általános használat mellett.

A PocketBook InkPad Color eszköz az Egyesült Államokban már elérhető, és hamarosan megvásárolható lesz az öreg kontinensen is. És, hogy mennyit kell ezért a különlegességért fizetni? Nos, nem olcsón méri a gyártó, 330 dollár az ajánlott fogyasztói ára az olvasónak – Európába pedig 300 euróba fog kerülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2021. febr. 19. 13:21
#2

nagyon jo de iszonyat draga.

Szefmester
Szefmester
2021. febr. 19. 12:34
#1

Na végre... Tuti felkerül a kívánságlistára.

Vissza az oldal tetejére