Szakított a Bungie és az Activision

A stúdió mostantól saját maga adja ki a Destiny folytatásait.

Szakított a Bungie és az Activision

A Bungie és az Activision egy közös közleményben jelentették be, hogy a kettejük kapcsolata nyolc év után véget ér. Innentől kezdve a Bungie független stúdióként és kiadóként működik tovább, így saját maga adja majd ki a Destiny folytatásait.

Habár az eredeti szerződés úgy szólt, hogy a Destiny tulajdonjogai a Bungie-nál vannak és a kizárólagos kiadói jog az Activisiont illeti meg, az Activision megerősítette, hogy a kiadással kapcsolatos jogokat is teljesen megkapja a stúdió. A kiadó hozzátette, hogy a jövőben a saját tulajdonban lévő márkáik fejlesztésére koncentrálnak majd.

A két fél még 2010-ben lépett együttműködésre, melynek értelmében a Bungie-nak egy tízéves periódus alatt három Destiny-játékot kellett volna leszállítania kiegészítőkkel, azonban folyamatosan homokszemek kerültek a gépezetbe. A Bungie sosem tudta tartani a tempót, ráadásul rendszeresen mellélőtt a játékosok igényeinek. Tavaly az Activision meg is jegyezte, hogy a Destiny 2 nem teljesít úgy, ahogy azt remélték, és ez befolyással lesz a kiadó pénzügyi eredményeire.

A Bungie a saját közleményében elmondta, hogy rengeteget tanultak a Forsaken kiegészítővel, és tudják, hogy mit várnak el tőlük a játékosaik. Mint írják, határtalan lehetőségeket látnak a Destiny jövőjével kapcsolatban, de tudják, hogy az önálló globális kiadóvá válás nem lesz egyszerű.

Ezzel párhuzamosan a Blizzard közölte, hogy a Destiny 2 továbbra is a Battle.net rendszerében fut majd, és semmiféle zavarra nem kell számítani a szolgáltatással kapcsolatban.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward