Az Öngyilkos Osztag egy szuper-gonoszokból álló csapat, akik az amerikai kormány egy – természetesen sohasem létezett – szervezete számára, finoman fogalmazva is kockázatos küldetéseket hajtanak végre, cserébe a büntetésük enyhítéséért.
A hivatalosan Task Force X néven ismert csapat akciói szigorúan titkosak és ha valami rosszul sülne el, vagy csak túl nagy a járulékos veszteség, akkor szerencsére a felelősök is azonnal rendelkezésre állnak a szupergonosz támadás okozta károkért. Parancsnokuk Amanda Waller, aki vasszigorral irányítja a csoportot (itt az A.R.G.U.S.-t is beleértve), az engedelmesség egyik kulcsa pedig az „önkéntesek” nyakába ültetett robbanószerkezet. Suicide Squadronként 1964-ben kap először említést és egy 67 számot megélt sorozat is megjelent a csapatról 1987 és 2010 között.
A DC nagy, 2011-es rebootja új korszakot hozott az osztag történetében is és a filmek, ezzel a játékkal együtt is ehhez a korszakhoz kapcsolódnak már. A moziban hozzászokhattunk, hogy rengeteg szupergonoszt megmozgat a történet. Előkerül Savant, Captain Boomerang, Blackguard, Mongal, Javelin, T.D.K., Weasel és Harley Quinn is, majd egy újabb nekifutással Bloodsport, Peacemaker, King Shark, Ratcatcher 2, Polka Dot Man is képernyőre került.
Mivel nem elhanyagolható a halandóság, az újabb csapatok általában – néhány tehetséges túlélő kivételével – mindig tartalmaznak újoncokat. Az egész történet ezzel együtt a Batman: Arkham univerzumban játszódik spin-offként, 5 évvel a Batman: Arkham Knight után, de kacsintásként az Injustice: Gods Among Us sem csoda, ha eszünkbe jut, mint egy kísértetiesen hasonló disztópia.
A fő probléma ugyanis az, hogy Brainiac nemcsak letámadta a Földet, de az Igazság Ligájának tagjait is agymosással maga mellé állította. A küldetés tehát nem véletlenül az említett, bukott hősök likvidálása. Feltűnnek még ismert arcok a történet során, némelyikük pedig még segítőként is részt vesz a buliban némi kényszerítés után.
A nagyrészt kaotikus és akciódús, nyílt világúra tervezett játékmenetben elég sok dolgunk lesz a fő történetszál mellett a The Riddler fejtörőivel, Hack és gizmó vagy Poison Ivy segítésével, akiktől cserébe kütyüket, nyersanyagot, robbanó/repülő autót (a robbanás feature, nem bug!) és persze fegyvereket kapunk. de feltűnik Lois Lane, Lex Luthor, és a The Toyman is.
No de lássuk szép sorjában, miféle anyaszomorítók kerültek a kezünk közé, hogy igazsá…szóval, hogy megtegyék, amit kell. Mert ha nem, akkor ugyebár fej nélkül kell tovább élniük, és habár némelyiküknek nem valószínű, hogy nagyon hiányozna a szürkeállományuk – eddig se nagyon használták – úgy tűnik motiváló erőnek épp tökéletesen megteszi.
Deadshot: Floyd Lawton nemzetközi hírű bérgyilkos és zsoldos. Állítása szerint még sosem vétett el egyetlen lövést sem – és amikor játékosként nem vagyunk képesek ezt a szintet hozni, szóvá is teszi. Emberfeletti képességekkel rendelkezik lövészként, taktikusként és amellett, hogy ő a kvázi vezetője az osztagnak, ő a legösszeszedettebb és legfegyelmezettebb tagja is, ami mögött az is ott húzódik, hogy szeretné a kislányát újra látni.
Harley Quinn: Pszichiáterből lett a Joker társa/barátnője/rabszolgája – nézőpont kérdése, hogy épp melyik. Időnkénti el- és megszabadulása után saját útját járta, de kiszámíthatatlansága és megbízhatatlansága elég kevés barátot hozott meglehetősen kaotikus életébe. A bántalmazó párkapcsolat és a borderline-nal fűszerezett disszociatív személyiségzavar képregénybeli szimbólumaként elég sok saját tartalmat is kapott, ahol főként Poison Ivy támogatta és óvta meg a visszaeséstől. A félelem érzése ismeretlen számára, de a vibráló, merész és teljesen elmebeteg kinézete remekül illik kinyilatkoztatásaihoz és reakcióihoz.
Captain Boomerang: Szomorú gyermekkora egyetlen öröme a bumerángokkal való gyakorlás volt, amiben úgy érezte, hogy ha elég ügyes még az őt elhagyó édesapja figyelmét is felkelheti. Később bűnözőként próbált megélni, de a Flash mindig elkapta, bármit is tett, nem tudott a szuperhős fölé kerekedni és ez rettentő mód dühítette. Alapvetően sunyi, hazug, nagyzoló figura, aki öntömjénezéssel és mások becsmérlésével igyekszik sértett és törékeny egóját helyrerázni, persze sikertelenül. Az osztagba Robin (Tim Drake) apjának a megölése után sorozták be. A csapat dinamikájában ő van a legalul és a panaszkodásával, zsörtölődésével, tájékozatlanságával nem véletlen, hogy a legtöbb beszólás elszenvedőjeként nem csak a szuperhősöket de csapattársait is rühelli.
King Shark: A cápák istenének, Chondrakhának és egy halandó nőnek a gyermekeként látta meg a napvilágot. Karrierjét Hawaiiban kezdte, sorozatgyilkosként, személyisége pedig egy ébredező intellektusú gyerek, egy filozófus és egy vérszomjas vadállat darabkáiból áll össze. A kinézete érdekes mód kalapácsfejű cápából nagy fehér cápává változott a DC legújabb értelmezésében és a vérmérséklete is lejjebb lett csavarva, több teret hagyva az emberi világgal, természettel és a mélyebb összefüggésekkel való ismerkedéshez.
Az ígéret szerint a későbbiekben érkező DLC-k/Seasonok 4 további taggal bővítik majd az osztagot, beleértve az alternatív jövőbéli Jokert is.
Looter-shoterhez és nyílt világú akciójátékhoz hűen a fókusz természetesen a harcon van. Gyors reflexekre és taktikai felmérésre is szükségünk lesz, ha a 4 különböző szereplőt hatékonyan akarjuk kezelni. Megtehetjük persze azt is, hogy választunk egyet közülük és vele toljuk végig a kampányt, ami elég sok alapanyagot tartalmaz és sok órányi rohangálást és lövöldözést tartalmaz. Minden csapattagnak egyedi utazási módja (traversal) és fegyverei vannak, amiket különféle kombókkal, egyedi képességeket és módokon használhatunk. Aki élvezi, hogy a karakterfejlesztés, a featek és a fegyverek statjaiban böngészve, mikromenedzselve az remekül fog szórakozni. Aki viszont odacsapja a karakterlapra a legtöbbet sebző fegyvert, a legjobb védőpajzsot, azán ’majd lesz valahogyan’ mentalitással ugrik neki a játéknak, az is.
A harcrendszer igényel némi gyakrolást, ahogy a navigáció, a kitérés és a különféle lövések és a lőszer, pajzstöltő, HP töltő lootok kinyerésének módja is. Nem véletlenül kezd a játék egy teljes tutorial bevezetővel. A legrosszabb, ami történet az az, hogy véletlenül kikapcsoljuk a folyamatos futást és sétálva csinálunk küldtéseket, amíg huszadjára megnézve a gomb leosztást és az egyéb beállításokat le nem esik, hogy a Z/Y megnyomásával ki-bekapcsolható a funkció. Persze nem azért írom ezt le, mert velem megesett volna, csak hátha valakinek jól jön.
Ezekkel együtt a harcrendszer hihetetlenül gyors, változatos, de élvezetes is. Elég komoly mennyiségű fegyvert és fejlesztési irányt kipróbálhatunk a játékban és a különféle ellenségekből sem lesz hiány. Ezzel együtt azért belefuthatunk abba is, hogy ugyanazokat a trükköket alkalmazzuk az esetek 90%-ában, de a tempó némileg kárpótol érte. A távolsági harc, lábonlövés, közelharc kombó viszont úgy fog kísérni minket, mint az árnyékunk, ugyanis a legalapvetőbb mechanikák. Ha változatosságra vágyunk, (szinte) bármikor karaktert válthatunk, szóval az unalom azért nem jellemző a Suicide Squad: Kill the Justice League ezen részére.
A szuperhősökből lett gonoszok levadászása mellett rengeteg mellékküldetést, gyűjteni valót és XP farmolást is kapunk. Ez bizonyos szinten persze érthető, nincs olyan open world játék, amiben ne lenne ilyen rész, csak épp lehetett volna kicsit jobban is csinálni. A Pókember játékok pl. külön történettel rendelkező kis mellékszálat csináltak belőle és máris nem érződött annyira grindelésnek.
Az pedig, hogy a fegyvereinkre kulcstartót, a ruhánkra biztosítótűt és egyéb izéket gyűjtögessünk még úgy is furcsa ötlet, hogy persze nem kötelező. Szerencsére a különféle kinézetek tekintetében költhetünk csak pénzt, de furcsa is lenne egy kooperatív játékban más megoldás, úgy tűnik a fejlesztők ezt figyelembe vették.
A Suicide Squad: Kill the Justice League történetileg, a helyszín kidolgozottságát és a rengeteg párbeszédet, monológot és kommentárt tekintve nagyon jó játék lett. Az összképet viszont repetitív, unalmas és naponta ismételhető küldetések húzzák le, amik egyetlen oka az XP farmolás és a craftoláshoz szükséges alapanyagok előteremtése lesz.
Emiatt a játék megítélése is komolyan billeg. Ha hosszú távra, multiplayerben gondolkodunk, akkor a repetitív tartalmak és a hálózati/matchmaking problémák nagyon sötét képet festenek. Ha viszont egyedül játszanánk és főként a karakterek, a fő történetszál az, ami érdekel minket, nagyon jól szórakozhatunk. Éppen ezért a játék ezen oldalát sokkal szívesebben ajánlom, hiszen interaktív akció-képregényként állja meg igazán a helyét. A következő próbálkozásra pedig lehet jó lenne belátni, hogy a többség szórakozni szeret, nem grindelni.
