Stygian: Reign of the Old Ones – A világvége után

Lovecraft rajongói örülhetnek: végre a lényegen van a hangsúly.

Stygian: Reign of the Old Ones – A világvége után

80 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
80
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Tartalom és forma

Bár a felszínes szemlélődőnek úgy tűnhet, hogy a maga idejében jószerivel teljesen mellőzött, éhező-küszködő H. P. Lovecraft fénykorát éli, ez legfeljebb kreatívan tálalt féligazság. Vitathatatlan: neve hívószóvá nemesedett, műveinek ilyen-olyan alapállású adaptáció rajongók millióinak figyelmét keltik fel, ráadásul ezrek biztosítják a megélhetésüket az író kreatúráit ábrázoló csecsebecsékkel és műalkotásokkal. De ha az osztódással szaporodó, jellemzően csalódást keltő játékok, plüss-Cthulhu-k, Nyarlathotep-amulettek vagy jópofáskodó internetes mémek mögé nézünk, ráébredhetünk, hogy a látszat csal. Providence mizantróp remetéjének novelláiból és kisregényeiből kizárólag a külsőségek ragadták magával a nagyközönség fantáziáját.

A karmos-csápos megnevezhetetlen bestiák, alaktalan förtelmek és hasonló, inhumán szüttyögények nyűgözik le, borzasztják el vagy épp nevettetik meg az érdeklődőket, és termelik óraműszerű pontossággal a milliókat. Míg az írások valódi zamatát adó kozmikus horror és a létezés reménytelenséggel vegyes értelmetlensége a partvonalra szorult. Azaz miközben komoly sanszunk van arra, hogy egy gyorsétteremlánc pár éven belül fröccsöntött Hastur-babával vagy R'lyeh-kifestővel kedveskedik majd a gyermekmenüt rendelőknek, nagyítóval kell keresnünk a felszín kapirgálásánál többre vállalkozó alkotásokat.

Holott, ahogy azt Stygian: Reign of the Old Ones is ékesen példázza, megdöbbentően szerény költségvetésből dolgozva is lehet maradandót alkotni a témában. Hiszen a török Cultic Games munkatársai ágazati léptékkel mérve büfépénznek is karcsú összeget, uszkve huszonnyolcmillió forintot kalapoztak össze a Kickstarteren. Ergo gyakorlatilag egy közepesen lepukkant, egy plusz két félszobás, XV. kerületi panellakás árából gazdálkodva hozták tető alá remeküket.

Inkább a halál?

Történetünk egyből az események sűrűjébe csap. Arkham térből-időből kiszakadt és egy másik, az ősi istenek irányítása alatt álló dimenzióba átkerült városa elveszett: lakóira az elkerülhetetlen halál vagy egy annál is iszonytatóbb végzet vár. Ám az érintettek nem törődnek bele a sorsukba, és megkísérlik fenntartani megszokott életük bejáratott kereteit. Ez azonban nem más, mint a leghitványabb, lélekromboló önámítás, mivel csupán elódázzák az elkerülhetetlent, és gyors elmúlás helyett fokról-fokra hagyják maguk mögött emberi mivoltukat.

A tények önmagukért beszélnek. A demokrácia a jóléttel együtt a múlté: a Viaszpofaként futó gengsztervezér és tébolyodott szektások vezéreinek szava a törvény. Ők viszont a legkevésbé sem törődnek azzal, hogy javítsanak a körülményeken: vagy az érzéki örömöket hajszolják, vagy sajátos tanaikat terjesztik. Így ha nem a leomlott-elhagyatott házak között menedékre lelő rémek kapnak el, akkor kannibál koldusok, az egy kis mellékesre vágyó őrök, netán rablógyilkos hobók vágják beléd a kést. Az utcákon hemzsegnek a szifilisztől szenvedő, lassan élve elrohadó nyomorultak, és az átélt szörnyűségektől örökre megzavarodott félcédulások. Nélkülözés, szenvedés és válogatott kínok: a hamis optimizmus illúziója, esetleg egy, a valóságot kirekesztő-korlátozó mánia csacska-csalóka védelme híján nem állhatjuk a sarat.

Tábortűz mellettHa álomra hajtjuk a fejünk, megannyi, hasznos aprósággal üthetjük el a lefekvés előtti órákat. Ha értünk hozzá, akkor új recepteket ötölhetünk ki, vagy épp varázsfóliánsokban merülhetünk el. Sőt, hamiskártyásként akár meg is kopaszthatjuk az adott régió lakóit, és ha nem egyedül nézünk szembe a veszélyekkel, eldiskurálgathatunk sorstársainkkal, hogy egy kis baráti hangvételű csevegéssel helyrebillentsük egymás lelki egyensúlyát.

Mi a magukat még többé-kevésbé tartó túlélők sorát erősítjük, és egy este váratlanul hatalmas kincs hullik az ölünkbe. Álmunkban ugyanis megjelenik előttünk a Komor Férfiként emlegetett, titokzatos alak, aki azzal kecsegtet, hogy ha megfejtjük a rejtvényét, akkor esélyünk nyílhat a megváltással is felérő menekülésre. Mert semmit sem veszíthetünk, belemegyünk az alkuba, és ezzel kezdetét veszi a pokol legsötétebb bugyraiba vezető kálváriánk.

Mi szem-szájnak ingere

Az atmoszférára tehát egy szavunk sem lehet, és szerencsére a megannyi, kuriózumnak számító elemmel kényeztető játékmenetet is kuriózumszámba menő ötletek színesítik. Az, hogy összesen harminckét, nemritkán igen furcsa előnyökkel-hátrányokkal, például vadállati szexuális kisugárzással, vagy borzasztó üzleti érzékkel megáldott-megvert kasztból válogathatunk, előrevetíti, hogy elfelejthetjük a megszokott-bejáratott sablonokat. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy ha akarjuk, ha nem, hivatásunk és a tulajdonságokra, illetve képzettségekre elkölthető pontok mennyiségét befolyásoló korunk mellett világnézetünket is ki kell választanunk. Ez lényegében egyfajta, a rettenetes valóságot jótékony, rózsaszín köddel elfedő fő motiváció, és kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy egy különösen nyákos-sötét reggel ne kenjük fel az agyunkat a falra. Mechanikája egyszerű, de nagyszerű. Ha tartjuk magunk jellemünk kulcseleméhez, tapasztalati pontokat zsebelhetünk be, és a józan eszünket jelképező, az átélt borzalmaktól csökkenő épelméjűségünket is növelhetjük.

Galéria megnyitása

Ha nem óhajtjuk túlbonyolítani, akkor megfelelő összegért cserébe az anyját ha el nem is adó, ám a lízingelésébe belemenő, harácsoló bélféregként próbálhatunk érvényesülni. Tarhálás, zsarolás, csalás: ha anyagi javakról van szó, nem válogatunk a piszkos-mocskos trükkökben. De ha úgy tartja kedvünk, a racionalitás megszállottjaként tudományos felfedezésekkel, és higgadt, elemző-értelmező logikával kerülhetjük el, hogy becsavarodjunk. Ám humanistaként, egy kifürkészhetetlen entitás óvó gondoskodásában hívő, mélyen vallásos fanatikusként, és az ezotériára esküvő okkultistaként is állhatjuk a sarat. Vagy éppen az átlagnál jóval szívósabb, de a lét értelmetlenségéről alkotott nézeteiből adódóan cselekedeteiből vajmi kevés megnyugvást merítő nihilistaként vethetjük bele magunk a kalandokba. Lehetőségeink közel határtalanok. Öreg, kissé megkopott reflexeit precíz célzással ellensúlyozó, véres-beles karrierje meghökkentő fordulataként Istenre rálelő bérgyilkosként, tejfelesszájú, kapzsi alkimistaként, vagy ex-filmszínész playboyként is érvényesülhetünk.

Ez már önmagában is remek hír – ám az igazi csemege az, hogy a fejlesztők fokozottan figyeltek arra, hogy ne ál-szabadsággal szúrják ki a vásárlók szemét. Vagyis a missziókat nem csak izomból, sunnyogással, vagy szociális képzettségeink bevetésével oldhatjuk meg. Minden jártasság és tulajdonság egyformán hasznos: sosem tudhatjuk, hogy mikor mire van szükség. Meg kell szereznünk egy felbecsülhetetlen értékű, ritka könyvet? Jó rábeszélőkével természetesen célba érhetünk, de ha elmélyedtünk az okkult tanokban, belophatjuk magunk a tulaj szívébe, és ha elég ügyesek vagyunk, kicserélhetjük a fóliánst egy üres noteszre. Sohasem tudhatjuk, hogy mikor mi jön jól. Megeshet, hogy egy haramiával akkor bánhatunk el a legkönnyebben, ha bivalyokéval vetekedő fizikumunknak hála, az asztal alá isszuk. Míg egy másik alkalommal műszaki tehetségünknek, vagy annak látjuk a hasznát, hogy le se tudjuk tenni az anatómiával foglalkozó könyveket.

Galéria megnyitása

Megjegyzendő, hogy az is benne van a pakliban, hogy mivel semmihez sem értünk, ami az adott szituációban segítene rajtunk, a legnehezebb opciót vagyunk kénytelenek választani. Azonban pont ez a tervezhetetlenséggel vegyített változatosság adja meg a játék igazi varázsát, és sarkall minket arra, hogy egy másik karakterrel is megpróbáljuk felgöngyölíteni a szövevényes eset összegubancolódott szálait. Megkockáztatom: akár négy-öt alkalommal is nekifuthatunk annak, hogy kiderítsük, mi áll a háttérben, és ha van bátorságunk új utakra tévedni, akkor páratlan élményben lehet részünk.

Kész agybaj

Ám akárhogy is döntünk, hamar rá fogunk ébredni, hogy bár a fizikai sérülések is megnehezíthetik az életünket, az igazi veszélyt az jelenti, hogy egy közel élhetetlen átokföldjén tengetjük napjaink. Egy pofa sör luxus, és barátra lelni majdhogynem lehetetlen. A készletek kimerülőben, a lakosság tekintélyes hányada orvosi értelemben vett őrült, és nem tudhatjuk, hogy mikor csap le ránk egy felfoghatatlan-elképzelhetetlen, az univerzum állítólagos törvényeit gúnyosan kikacagó fertelem. Így a hétköznapi értelemben vett józan ész vagy mentális szilárdság valódi ritkaság, és komolyan el kell tűnődnünk azon, hogy megéri-e széllel szemben vizelnünk.

Galéria megnyitása

A játék nyelvére lefordítva ez annyit tesz, hogy éjszakai pillangók hajszolásával, olvasgatással, vagy komoly függőséget okozó kerítésszaggatókkal és kábítószerekkel enyhíthetjük a nyomást. De ha együtt úszunk az árral, akkor egyrészt negatív hatásokat kompenzáló pozitívumokkal is járó mentális nyavalyák formálják át hősünk személyiségét. Másrészt hozzáidomulunk a többséget kitevő eszelősökhöz, és könnyebben találjuk meg velük a közös hangot. Ráadásul rejtett igazságok is feltárulnak előttünk, és eseményeket nemritkán meghökkentő mederbe terelő dialógusopciókkal bővül a palettánk.

Holtomiglan-holtodiglan?A játék egyik legmókásabb easter egg-je, hogy bóklászásaink során belefuthatunk a Lovecraft-ra módfelett hasonlító férjét, Randolph-ot kereső Sonia Greene Carter-be. Ez egy nyílt, a valóságot kissé megszépítő utalás kettejük házasságára. Hiszen a napvilágot 1883-ban, Ukrajnában meglátó, hites uránál bő hét évvel idősebb, korábban egyszer már oltár elé álló nő és kedvese frigye rövid, ám annál boldogtalanabb volt. Az asszony kalapüzlete nem sokkal a lakodalom után csődbe ment, és mivel hitvese keresete a hideg vízre sem volt elég, lakhelyétől távol kellett robotolnia. Míg az író a neki küldött alamizsnából előbb egy Red Hook-ban található nyomortanyán, aztán egy kicsiny Brooklyn Heights-i lakásban szűkölködött. Ez megmérgezte kettejük viszonyát, és két évnyi küszködés után külön utakon folytatták. Lovecraft a hivatalos formaságokra totálisan érzéketlen természetét jól mutatja, hogy bár Greene nyomatékosan kérte, sosem vette a fáradtságot, hogy papíron is elváljon egykori szerelmétől. Így az amatőr tollforgató 1936-ben önhibáján kívül súlyos bűncselekményt követett el, mikor egybekelt Nathaniel Davis-szel. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy 1972-es haláláig lelkiismeretesen ápolja a különc fantaszta emlékét: memoárja, a The Private Life of H.P. Lovecraft igen értékes-érdekes forrásmű.

Az pedig, hogy egyenrangú szövetségesként csatlakozó, nehezen meggyőzhető, sőt, kissé hébe-hóba szeszélyes-önveszélyes segítők mellett napibérért küzdő pribékeket is felfogadhatunk, már csupán a hab a tortán. Igaz, arra nem árt felkészülnünk, hogy követőink általában elvárják, hogy etessük őket, és a magunk betevő falatját is biztosítanunk kell. Azaz egy nagyobb udvartartás könnyen anyagi végromlásba dönthet minket, ha nincs elég, a pénz helyettesítő cigarettánk vagy cserealapunk.

Az indie-lét átka

Leszögezhetjük: a Cultic Games fáradozásainak gyümölcse lenyűgöz, magával ragad, lebilincsel és nem ereszt. Jóval alacsonyabb  büdzséje dacára klasszisokkal a sétaszimulátorrá degradálódó Call of Cthulhu, illetve a kiforratlan The Sinking City fölé emelkedik.

Ám már-már magától értetődően a stúdió messze erejükön-lehetőségeiken felül teljesítő tagjai kénytelenek voltak megkötni pár, felemás kompromisszumot. A kézzel rajzolt grafika indokolatlan jóindulattal is maximum az egyedi, és nem a szép jelzőt érdemelheti ki. Mint ahogy a kissé darabos animációk is sűrün eszünkbe juttatják, hogy egy garázsprojekttel van dolgunk. Az is furcsán veszi ki magát, hogy ugyan kismillió, a készítők fantáziáját dicsérő ötleten, karakteren, eseményen és csavaron borzonghatunk, egyik-másik misszió Lovecraft  legnépszerűbb műveinek közel direkt átültetése. Vagyis ha jól ismerjük a szerző munkásságát, és ez egy kifejezetten az ő rajongóinak készült rétegcímnél alsó hangon sanszos, akkor számos váratlannak szánt fordulatról idejekorán lehull a lepel.

Ezek a hibák persze még megbocsáthatóak – viszont a fapados-igénytelen harcrendszerre nincs mentség. A testrészekre célzás elfelejthetjük, sőt, lényegében az épelméjűségünket csökkentő mágia kivételével semmivel sem nem trükközhetünk a csatatéren. Kiválasztjuk az aktuálisan irányított karakter egyik fegyverét, aztán hatótávon belül mozgunk a hexán, szúrunk, ütünk vagy durrantunk. Ezt, ha nem magányosan vitézkedünk, társainkkal is megismételjük, majd kibekkeljük rosszakaróink támadásait, aztán ha új kör jön, ismétlünk. Az érthető okokból szerény zsákmány, és a szűk marokkal osztogatott tapasztalati pontok miatt messze akkor járunk a legjobban, ha a békés konfliktuskezelést preferáljuk. Pláne, mert az ütközetek jócskán feltornásszák a főleg ütöm-vágommal, de bizonyos, kegyetlen-irgalmatlan döntésekkel is növelhető stressz-szintünket.

Galéria megnyitása

Ez lényegében egy negatív szintlépés-féleség: ha túl gyakran keveredünk csihi-puhiba, akkor a rizikó okozta frusztráltság szimbolizálásaként egy nem túl jelentős, ám kellemetlen hátrányt kell választanunk. Ezért azzal együtt, hogy néha közel elkerülhetetlen puskát vagy kést ragadnunk, jobban járunk, ha a minimumra szorítjuk az összetűzéseket.

Végkövetkeztetés

De ezen gyengeségei ellenére mégis bátran kijelenthetjük, hogy a Stygian: Reign of the Old Ones nem csak egy kiváló CRPG, hanem a lovecrafti szellemiség talán eddigi legtisztább kvintesszenciája. Ha kipróbálnánk egy kevesekhez szóló unikumot, és alámerülnénk a kétségbeesés mocsarába, egy percig se habozzunk: irány Arkham kárhozatra ítélt városa!

A játék demóját ide kattintva tölthetjük le.

[italic][bold]

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

[/bold][/italic]

Összefoglalás

Stygian: Reign of the Old Ones – A világvége után

Stygian: Reign of the Old Ones – A világvége után

Stygian: Reign of the Old Ones – A világvége után
Szerzői értékelés
80
%
Egy remek Lovecraft-adaptáció
Komplex, bámulatos az atmoszférája és tisztes újrajátszhatósági értékkel bír.
A harc gyatra és akad pár kisebb-nagyobb hibája.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap