Furcsa meglepetésben lehetett részük mindazoknak, akik a napokban találkoztak a Magyar Közlöny hivatalos értesítőjével, abban ugyanis az áll, hogy az idei évtől kezdve nem csak a megszokott adattárolókra, hanem a témában eddig nem érintett adattároló megoldásokra is kivetik a hatóságok a jogdíjat, amelyet a termékek árába kell beépíteni.
A módosításnak köszönhetően – ami szinte a "szőnyeg alatt" zajlott, annyira nem lehetett semmit sem hallani az egyeztetésről – mostantól a külső, mozgó alkatrészekkel rendelkező adattárolókra, azaz a külső merevlemezekre, illetve a külső SSD meghajtókra is kiterjesztik a jogdíjat. A lépést azzal indokolják a hatóságok, hogy az elmúlt időben a felhasználók másolási és adattárolási szokásai megváltoztak. Egyre kevesebb optikai adattároló lemez fogy, a felhasználók egyre inkább hátat fordítanak a CD és DVD alapú adattárolásnak, helyettük a sokkal gyorsabb, kényelmesebb és egyszerűbb megoldásokat részesítik előnyben, mint például a külső merevlemezeket, a külső SSD meghajtókat és a pendrive-okat. Ezek közül utóbbiakra már régóta fizetni kell jogdíjat, előbbi kettőre viszont csak az idei évtől kezdve terjesztik ki ezt a „sarcot”.
Hogy ez konkrét összegek tekintetében mit jelent a külső merevlemezek és a külső SSD meghajtók esetében? Ezt az alábbi táblázat tartalmazza:
A fenti díjakat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának javaslatai alapján a kulturális miniszter és az igazságügyi miniszter közösen hagyták jóvá. A díjat azért vetik ki, mert a felhasználóknak a törvényi szabályozás betartása mellett lehetőségük van szabadon, magáncélra másolatot készíteniük a filmekről és a zenékről. Utóbbiak bevételkiesést okoznak a piacnak, így ezt a bevételkiesést üres hordozói jogdíj formájában kompenzálják a hatóságok. A díjat az Artisjus mellett négy további közös jogkezelő állapítja meg és osztja fel: az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ.
A fentebb, táblázat formájában összefoglalt összegekkel tehát biztosan emelkednek a külső merevlemezek és a külső SSD meghajtók árai az idei évben - ez pedig a 2%-os ÁFA emeléssel együtt egyes termékeknél már jelentősebb drágulást is hozhat. Ennek a felhasználók az amúgy is magas árak miatt szinte biztos, hogy nem fognak örülni, de ez van, nagyon nem lehet mit tenni a dolog ellen.
































