SOKAN VÁLTANAK VISSZA WINDOWS 11-RŐL WINDOWS 10-RE – A LEGFRISSEBB STATISZTIKAI ADATOK VILÁGÍTOTTAK RÁ

A felhasználók a jelek szerint így alkotnak véleményt azzal az iránnyal kapcsolatban, amit a Microsoft az utóbbi időben a Windows 11 esetében megszabott.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. máj. 3. 13:27
Sokan váltanak vissza Windows 11-ről Windows 10-re – A legfrissebb statisztikai adatok világítottak rá

A Microsoft legmodernebb operációs rendszere, a Windows 11 nem nagyon tudja letaszítani a trónról a sokak által még mindig előnyben részesített, kifejezetten kiforrottnak nevezhető Windows 10-et, aminek több oka is van. Egyrészt a Windows 11 eléggé szigorú hardverkövetelményekkel rendelkezik, így sok-sok Windows 10 alapú rendszert egyszerűen nem lehet úgy Windows 11-re migrálni, hogy közben ne kelljen a hardvert is frissíteni, ez pedig sokak számára fájó pont. A Windows 11 körül elég sok a probléma is, ez szintén nem teszi vonzó célponttá az új operációs rendszert, sőt, a legutóbbi statisztikák alkalmával még azok is visszaváltanak inkább Windows 10-re, akik eddig használták a Windows 11-et.

Erre a StatCounter legfrissebb összesítése mutat rá, amelyből az látszik, hogy a Windows 11 piaci részesedése csökkenő tendenciát mutat 2024 februárja óta, a Windows 10 esetében viszont ugyanekkora mértékben növekszik a piaci részesedés, ami egyértelműen arra utal: Windows 11-ről sokan váltanak vissza Windows 10-re.

Ez a tendencia azt eredményezte, hogy a Windows 11 esetében a korábbi 26,68%-os piaci részesedés 25,65%-ra mérséklődött, a Windows 10 viszont ismét 70% feletti, egészen pontosan 70,03%-os piaci részesedést tudhat magáénak.

Galéria megnyitása

A 9 éve piacra dobott Windows 10 hátralévő napjai persze már meg vannak számlálva, hiszen a frissítések már csak 2025. október 14-ig érkeznek a legnépszerűbb Windows kiadáshoz, utána vagy Windows 11-re kell váltaniuk az érintetteknek, vagy elő kell fizetniük a Windows 10 kibővített frissítési programjára, aminek előfizetési ára gyakorlatilag évente duplázódik és összesen maximum 3 évig vehető igénybe.

A StatCounter csapata által mutatott kép mindenképpen érdekes, és talán elgondolkodtatja a Microsoft vezetését, nem igazán jó az az irány, amit a Windows 11 esetében képviselnek. A Windows 11 nemrégiben elég sok kritikát kapott. Egy korábbi fejlesztő a Start menü lassúságát kifogásolta, de a jelek szerint mégsem ennek javítására, hanem inkább a reklámok integrálására koncentrálnak a fejlesztőcsapat tagjai. A régi felhasználói kezelőfelületre vágyó felhasználóknak az okozott kellemetlenségeket, hogy a készülő 24H2 frissítőcsomag esetében blokkoltak számos alkalmazást, köztük néhány, a felhasználói kezelőfelület módosítását segítő szoftvert is. Az sem jött jól, hogy a napokban egy biztonsági frissítőcsomag a VPN szolgáltatások használatát nehezíti.

A Windows 11 tehát egyelőre nem nagyon váltja be a hozzá fűzött reményeket, sokan inkább a jól bevált Windows 10 mellett teszik le a voksukat. Anno a Windows 8 esetében is láthattunk más hasonlót, akkoriban a Windows 8.1 kiadásával próbálták vonzóbbá tenni az új operációs rendszert a felhasználók számára, de az új verzió sem aratott osztatlan sikert. Akkoriban a Windows 7 volt a legnépszerűbb választás, sokan Windows XP-ről is inkább arra váltottak, mintsem a Windows 8-ra vagy a Windows 8.1-re. Most a történet megismétlődni látszik, a Windows 11 fogadtatása nem túl pozitív, helyette inkább a Windows 10-nek szavaz bizalmat a Windows felhasználók többsége.

Hogy a Microsoft milyen változtatásokat eszközök annak érdekében, hogy a régi Windows operációs rendszerekről többen váltsanak a legmodernebb szoftverre? Ez az elkövetkező időszakban mindenképpen kiderül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

40 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2024. máj. 5. 0:23
#11

Nincs vele problémám. Első olyan windows, amit nem kellett félévente újratelepítgetni, hanem évek óta stabilan fent van. Kezdetben voltak vele gondok, hogy nem bootolt, mert megkavarodott a több meghajtótól, de azóta az is megszűnt, gondolom javították. Maximum majd ha olyan frissítés jön ki, amire nem vagyok vevő azt letiltom, főleg az Ai meg vízjeles hülyeségeket. Azt rakják inkább majd a 12-be.

rfj1989
rfj1989
2024. máj. 6. 12:29

@pdx006 Win10 alatt esetleg egy egy update tudta kinyírni a rendszert, ettől eltekintve igazán stabilnak mondható, hardver cseréket is jól kezelte már. A win helyreállító része viszont máig szar, ha valakinek gondja van akkor marad az újratelepítés sajnos :(

kiberg
kiberg
2024. máj. 4. 22:51
#10

Munkahelyen 1-2 napom ment a hálózati meghajtók beállítására, ennyi. Ez volt a nagy feladat lényegében. Újraindítás után lecsatlakoztatta őket, valamikor fel sem lehetett csatolni után, most már TALÁN jó lesz. Rengeteg beállítást át tettek más helyre, mint ahol a windows 10-ben van. Minek? Ennyire unatkoznak? A világon soha nem létezett egy ennyire undorító cég, ezt már büntetni kellene.

tigerboy
tigerboy
2024. máj. 6. 13:22

@pepeno1 Az Apple is ezt csinálja, csak éppen az ő szoftvereik működnek... :D

chris123
chris123
2024. máj. 3. 21:04
#9

Windows 10 IoT Enterprise LTSC 2021, Támogatott: 2032.01.13.-ig

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. máj. 5. 15:30

@chris123 mindezt legálisan, ugyebár :'D

thedeveloper
thedeveloper
2024. máj. 3. 20:13
#8

Nem csodálkozom. Szigorú hw követelmény, kötelező online account, AI PC... + reklámok egy operációs rendszerben.. Nem jó az irány. Ezt egyértelműen a menedzsment nyomatja.
Miközben azért vannak hasznos újítások is, mint például az egyre több beépített tömörítő eljárás a shell-ben, vagy a Wifi 7 támogatás.

thedeveloper
thedeveloper
2024. máj. 6. 10:57

@Dragon3k Igen hát nincs is annál szebb, amikor a .wim-et kell hexaeditálni egy legálisan megvásárolt rendszer esetén, hogy offline felhasználói fiókot is engedjen létrehozni. Ez olyan szomorú, hogy ide jutott az informatika.

piterpen
piterpen
2024. máj. 3. 19:44
#7

Én nem ülök stopperrel a kézben,mérve mit hogy végez el a gép win10 alatt,vagy 11-el!Teljesen átlagosan használom a gépet!Semmi bajom a win10-el!Akik meg nem elégedettek vele gondolom jogosan fikázzák,vagy csak ez lett a trend.

czibulazoli
czibulazoli
2024. máj. 3. 18:37
#6

Nem véletlenül van otthon minden gépen w10 enterprise ltsc verzió, és lesz is még nagyon, nagyon sokáig.

wildstorm
wildstorm
2024. máj. 3. 18:23
#5

Akkor milyen visszavándorlás lesz, ha lesznek olyan ökrök, hogy kötelezővé teszik a Start menüs reklámokat. Mert tuti lesznek... :D

pepeno1
pepeno1
2024. máj. 3. 16:12
#4

Az MS megint előadott eggy Ballmer-féle öntökönlövést. Ez van akkor, ha valami jó, és az MS nagyon le akarja cserélni egy kalap fsra.

Tommy7
Tommy7
2024. máj. 3. 15:38
#3

Insert El Risitas laughing.

KikiGames
KikiGames
2024. máj. 3. 14:58
#2

"Hogy a Microsoft milyen változtatásokat eszközök annak érdekében, hogy a régi Windows operációs rendszerekről többen váltsanak a legmodernebb szoftverre? Ez az elkövetkező időszakban mindenképpen kiderül." 

A szokásos módon majd "kényszerítik" a felhasználóikat.

thedeveloper
thedeveloper
2024. máj. 3. 20:57

@Mosdatlan_falusi A Windows 11 még egy Sandy bridge-en is működik. Van 1-2 funkció, amihez talán indokolt a mostani rendszerkövetelmény, de tesztek alapján az esetek döntő többségében nem így van. Annyit kellene tenniük, hogy feloldják a szigorú követelményt.

d.v.d
d.v.d
2024. máj. 3. 13:47
#1

Kell még pár olyan bejelentés, mint az elmúlt időszakban és a Win7 lesz megint a legnépszerűbb.

peti19870621
peti19870621
2024. máj. 5. 20:12

@Rhynmei Simán futt rajta, az összes vírus..

Vissza az oldal tetejére