Shop menü

SOK ÚJÍTÁST HOZ AZ IPADOS 27, DE SZÁMOS TÁBLAGÉP NEM RÉSZESÜLHET MÁR EBBŐL

Ismét közeledik a macOS felé az iPadOS, miközben az iOS 27-nél megismert Apple Intelligence és Siri AI is része a csomagnak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Sok újítást hoz az iPadOS 27, de számos táblagép nem részesülhet már ebből

Az Apple az iOS 27 és más újítások mellett előrukkolt az iPadOS 27 operációs rendszerrel is, ami részben továbbra is az iOS alapot veszi kölcsön, és ezen felül igyekszik a táblagépek keretei között extra lehetőségekkel szolgálni. Ennek megfelelően a tableteken is hangsúlyos lesz az Apple Intelligence megerősödése, de szerencsére más fejlesztések is akadnak.

Kiemelte az Apple, hogy sokat dolgozott az elmúlt időszakban az alkalmazások optimalizálásán. Még simább futást szeretett volna elérni a vállalat, és ez sikerült is neki a beszámoló szerint. Állítólag akár 30%-kal tempósabb lehet az átlagos applikáció betöltés, hála az új intelligens előtöltési mechanizmus bevezetésének.

Galéria megnyitása

Az AirDrop is gyorsulást mutat majd az Apple szerint, az USB-C csatlakozós adathordozók átviteli sebessége is sokkal jobb lesz. Állítólag akár ötszörös gyorsulás is lehet ezen a területen, már a külső meghajtón tárolt anyagok böngészése is tökéletesen fog menni. Elsősorban a tartalomkészítők számára lehet majd ez a fejlesztés érdekes, akik sokszor dolgoznak nagy fájlokkal külső forrásból.

Az Apple az iPadOS 26-nál sok olyan fejlesztést húzott meg, melyekkel a macOS felé tolta el a rendszert, és erőteljesen asztali gépekre emlékeztető élményt kezdett biztosítani. Ezen a nyomon halad tovább az iPadOS 27 is, ennek jegyében a menüsort már folyamatosan látható módba is lehet állítani, így még inkább asztali élményt fog sugározni a platform. Az iPhone-ra szabott appok támogatása jobb lesz, ezek ablakát szabadabban lehet majd méretezni.

Galéria megnyitása

A Liquid Glass dizájn a nagy képernyőn megkapja ugyanazokat a fejlesztéseket, amiket az iOS 27 is felvonultat. A cég elmondása szerint az új felület jobb olvashatóságot biztosít az egyenletesebb fénytörés és a jobb kontraszt révén. Az aktív alkalmazások neve már megjelenhet az állapotsávon, ami könnyíti a több folyamat kezelését. Az is hozzájárul majd a jobb élményhez, hogy teljesen megújul a kereső működése, és gyorsabban lesz képes bármit megtalálni, amire az embernek éppen szüksége lenne.

Galéria megnyitása

Az iPadOS 27 keretei között is munkába áll az Apple következő generációs digitális asszisztense, a Siri AI. A generatív MI technológiát alkalmazó Siri már úgy lesz használható, mint a ChatGPT vagy a Gemini, tehát lehet majd vele csevegni, és egy dedikált applikációt is felvonultat. Ezzel párhuzamosan azért itt egy egészen mély, rendszerszintű integráció valósult meg, hogy mégis csak jobb felhasználói élmény legyen elérhető, mint a konkurensekkel. A Siri AI beszélgetéseket bármikor elő lehet kapni, lehet ezeket folytatni, és az iCloudban is mentve lesznek az üzenetváltások.

Galéria megnyitása

A Siri azonnal megszólítható lesz a Spotlight keresőn keresztül, és a felhasználóknak nem is kell ehhez extra köröket futnia. A rendszer automatikusan képes lesz azt eldönteni, hogy a készülék tulajdonosa éppen valamilyen információt akar keresni, vagy egy promptot vitt be az új mesterséges intelligencia számára. Ha azt észleli a rendszer, hogy az MI-t szólította meg a felhasználó, akkor azonnal mozgásba lendül a Siri AI. Az Apple Intelligence újítások is jönnek, amikről már volt szó az iOS 27 esetén, így például érkezik a Safariba a “Notify Me” weboldal figyelő és az intelligens lapmenedzser eszköz is.

Galéria megnyitása

Kiemelte az Apple, hogy az iPadOS 27-tel érkezik egy teljesen átalakuló Képernyőidő korlátozási lehetőség, és a gyermekvédelmi lehetőségek felhozatala is bővülni fog a Szülői felügyeleti opciók terén. „Olyan hatékony és könnyen kezelhető eszközöket biztosítunk a szülőknek, amelyekkel szabályozhatják, hogy a gyerekek mit láthatnak, kivel beszélhetnek, és mikor férhetnek hozzá az internethez” – jelentette ki Craig Federighi.

Galéria megnyitása

Lesznek már ajánlott időkorlátozások, amiket nemcsak alkalmazások, hanem szolgáltatás kategóriák – például szórakozás, közösségi média, játék – szintjén lehet majd beállítani külön-külön. Az ajánlások itt ágazati szakértőktől fognak érkezni, és az Apple szerint ezek nagyon jó kiindulási alapot nyújthatnak minden szülő számára. Ezekből kiindulva a felnőttek már a saját és gyerekeik igénye szerint alakíthatnak az időkorlátokon.

A cég kommunikációs biztonsági fejlesztései révén az iPadOS 27 használata esetén a bejövő üzenetekben már magától el fogja mosni a rendszer azokat a képeket, amiken felnőtteknek szóló tartalmat vél felfedezni. A FaceTime hívások közben pedig blokkolva lesz az a kapcsolat, aki oda nem illő dolgot mutat a kamerán keresztül. Még a Safari keretei között is lesz új funkció a fiatalok oltalmazására, lehet tiltani weboldalak és különböző tartalmak hozzáférését.

Galéria megnyitása

Az akadálymentesítésen minden frissítésnél dolgozik az Apple, az iPadOS 27 esetében a VoiceOver fog szintet lépni. Pontosabban tudja majd ezentúl értelmezni a rendszer, hogy milyen tartalmat lát a felhasználó, részletesebb leírást tud majd erről adni. Ezen felül minden videónál elérhető lesz automatikusan generált felirat, így a hallássérültek több tartalmat tudnak majd jól értelmezni. A feliratokat pedig számos nyelvre lesz képes fordítani a platform.

Az Apple az iOS 27 operációs rendszert minden okostelefon számára biztosítja, amire az iOS 26 elérhető volt, az iPadOS 27-nél viszont már egészen más a helyzet. Sok népszerű tablet marad az új rendszer nélkül.

Terméktámogatása végéhez ért a 11 colos iPad Pro első generációja, a 12,9 colos iPad Pro harmadik kiadása (2018), a 11 hüvelykes iPad Air harmadik generációja, amely 2019-ben jelent meg, az ugyancsak 2019-es iPad mini (5. gen), valamint a 2020-ban debütált, nyolcadik generációs iPad is. Minimum az Apple A12Z vagy az Apple A13 rendszerchip szükséges az iPadOS 27-hez – lényegében ezt láttuk az iOS esetében is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére