Shop menü

RENDŐRÖK JELENTEK MEG AZ X-NÉL A NÉVVÁLTÁS MIATT, EZ MÓKÁS FOTÓKAT SZÜLT

Olyan tempóval számolja fel a Twitter nevet Elon Musk, hogy még rendőrségnek is ki kellett szállnia a San Francisco-i központhoz.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Rendőrök jelentek meg az X-nél a névváltás miatt, ez mókás fotókat szült

Tegnap számoltunk be arról, hogy a Twitter X-re módosítja a nevét, és azóta lényegében szünet nélkül megy a platformon az átállás. A neveket és a márkajelzéseket is teljes gőzzel cserélik mindenhol, ahol csak éppen érik a rendszert az illetékesek. Nagyon úgy fest, hogy a legkevésbé sem volt rákészülve erre a vállalat, de Elon Musk a jelek szerint hajthatatlan.

Akik megnyitják a Twittert, vagyis az X-et, azok már a betöltő képernyőnél rögtön az új logót fogják látni, és a bal felső sarokból is ki lett paterolva a kék madárka, a helyét pedig az X vette át. Úgy kezdte mindenhol az X-et tolni Musk, hogy elvileg a mostani jelzés még nem is végleges, csak egy átmeneti megoldás.

Galéria megnyitása

Mostanra a Twitter különböző kapcsolódó fiókjainál is egyszerűsödött a név, a Twitter Support például szimplán Support lett, a hirdetésekkel kapcsolatosan pedig az Ads Support fiókot kell majd keresni, ami az arany pipa és a név mellett szereplő X révén egyébként nagyon egyszerűen beazonosítható lesz. Szóval ebből a szempontból Elon Musk korábbi újításai jól működnek. De vannak még hiányosságok, a Twitter Business fiók nevéből például egyelőre nem tűnt el a mikroblog korábbi neve, de a profilképe már X-re módosult.

Ezeknél is érdekesebb, hogy Elon Musk már a Twi…, X irodaházáról is elkezdte eltávolítani a korábbi márkajelzést, de a műveletet rendőrök zavarták meg. Éppen ezért félig fentmaradt a felirat, szóval most kicsit úgy fest az épület, mint egy magára hagyott hely.

„Egy kép többet mond ezer szónál.” – tartja a mondás, és most a Twitter főhadiszállásán egy olyan helyzet alakult ki, hogy az ott készült felvételek tényleg többet mondanak ezer szónál. A vállalat székhelyéről készült felvételek tökéletesen prezentálják a szolgáltatás helyzetét.

Galéria megnyitása

Azt nem tudni, hogy a rendőrség miért szállt ki, de a jelenlegi információk szerint nem kellett beavatkozni, szóval nem állapítottak meg bűncselekményt a helyszínen, de a betűk eltávolítása leállt. Lehetett hallani olyan híreket, hogy a daru használata volt szabálytalan, más infók szerint a forgalomkorlátozás miatt jelentek meg a rendőrök. De az is elképzelhető, hogy az épület tulajdonosa tett bejelentést. Az X bérli a főhadiszállását, és korábbi adatok szerint több hónapnyi bérleti díjat nem fizetett ki Musk, és korábban azzal is megára haragította az üzletember a tulajdonost, hogy egy szóvicc kedvéért a w-t lerakarták a Twitter nevében.

Galéria megnyitása

Az X felületén a Twitter fióknak is X lett már a neve, de a link, amivel hivatkozni lehet rá, még mindig a @Twitter, és nem is tudni, hogy ez miként változhat meg. Az @x ugyanis foglalt. Sokan már arról beszélnek, hogy az X nevű fiók tulajdonosa bizony most gazdaggá válhat, mivel olyan dolog van a birtokában, amire Elon Musknak nagy szüksége lenne. Azonban az üzletember elképzelhető, hogy szimplán elveszi majd a nevet, nem lenne meglepő, de erről egyelőre csak találgatni lehet.

Érdekesség, hogy az X fiókot annak idején talán eleve azért regisztrálták, hogy egyszer ebből pénzt keressenek. Ugyanis a fiókot 2007 márciusában hozták létre, alig több mint fél évvel a platform indulását követően. Zárt fiókról van szó, így nem látni, hogy aktív lenne, azonban a leírásában olvasható szöveg alapján arra lehet következtetni, hogy bizony használatban van. Ugyanis az szerepel a név alatt, hogy „Very interesting times.”, vagyis „Nagyon érdekes idők.”

Galéria megnyitása

Egyébként azzal önmagában semmi gond nem lenne, hogy a szolgáltatás nevet vált, de az X nem éppen a legszerencsésebb választás. Elon Musk már több mint 20 éve az X megszállottja, ennek köszönhető a SpaceX név is, de kereshetőség szempontjából az az egyetlen X biztos, hogy nem lesz túl jó a továbbiakban. Persze az x.comot nem tart sokáig beírni a címsorba, szóval megvan ennek az előnye is.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen változások jönnek a következő napokban, hetekben az X háza táján.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére