Az Instagram több olyan funkciót is bevezetett az elmúlt egy évben, amikkel a TikTok számára próbált erősebb konkurenciává válni. És most is erről beszélhetünk, ugyanis befutott a Remix, ami nem más, mint a TikTokból már jól ismert Duet lehetőségnek a szolid másolata.
Korábban az Instagram bevezette a Reels funkciót, amivel izgalmas rövid videókat lehet alkotni, amik jellemzően viccesek, de persze komoly tartalommal is bírhatnak. Ezzel felvette a kesztyűt a TikTokkal, mivel a Reels lényegében nem titkoltan a TikTok mintájára jött létre. Most pedig a Reels funkciónak a „továbbgondolása” révén számolhatunk be a Remixről, ami kísértetiesen hasonlít a Duetre.
A Remix lehetőséget nyújt a felhasználóknak arra, hogy két Reels videót egymás mellé tegyenek. Így lehet még érdekesebb felvételeket készíteni, mivel a Remixek keretében a különböző Reels videók valamilyen módon összekapcsolódhatnak majd. Az emberek például csinálhatnak így olyan videót, amiben reagálnak a mellette futó felvételre, vagy virtuálisan interakcióba léphetnek a mellettük szereplő egyénnel. Sokféle dolgot el lehet képzelni, és az öltetekhez pedig gond nélkül lehet meríteni a TikTok Duetből.
A Facebook égisze alatt az Instagram mindent igyekszik úgy megvalósítani, hogy könnyen kezelhető legyen. Nincs ez másként a Reels funkciót kiegészítő Remix esetében sem. Csak el kell navigálni a Reelshez az applikáción belül, és meg kell nyitni a három pontos menüt. Itt azonnal látható lesz a Remix this Reels opció. Itt fel lehet venni új Reels felvételt vagy ki lehet választani egy korábbi videót a Remixeléshez.
Többféle eszköz is van a Remix használatához, de alapvetően arról azért nincs szó, hogy nagyon gazdag funkcionalitással bírna. Lehet például a hangot állítani, hogy melyik videó alól származzon a végeredménynél.
Minden Reels videót fel lehet majd használni a Remixek létrehozásához, de lehet szabályozni. Ha valaki nem szeretné, hogy ilyen módon felhasználhassák a videóit, akkor egész egyszerűen csak vissza kell vonnia az erre vonatkozó engedélyt. Külön opciója van a Remixelhetőségnek. Ezt a profil beállításainak a felkeresése után lehet megtenni. És valószínűleg lesznek majd, akik úgy döntenek, hogy ezt inkább letiltják az Instagramon.
Mostanában eléggé sok energiát fektet a Reels sikerre vitelébe az Instagram. Nemcsak az új funkcióval igyekszik erre felhívni a figyelmet, hanem azzal is, hogy a grafikus felhasználói felületet például legutóbb úgy alakította át, hogy kiemelte rajta a Reels területet a kezdőképre. Ugyanakkor nem szeretne mindenképpen tartalmat látni ezen belül, és kifejezetten erősen küzd az ellen, hogy például a TikTokról lementett felvételeket tegyen fel valaki a Reelsre.































