Már többször is írtunk arról, hogy a Nintendo részvényeinek értéke az egekbe szökött a Pokémon Go július 6-i megjelenése óta. Egészen konkrétan a vállalat értéke a duplájára emelkedett, és néhány napig még a teljes Sony piaci értékét is meghaladta. Ez azonban most elkezdett visszaesni: jelenleg már a csúcshoz képest 17,7%-kal lejjebb járunk.

Ez nem véletlen: úgy tűnik, hogy a részvényesek rájöttek, valójában nem is a Nintendo tulajdona a Pokémon Go. A Nintendo pénteken adott ki a befektetőinek egy nyilatkozatot, megelőzve az erre a hétre esedékes negyedéves pénzügyi jelentést, melynek lényege, hogy a Nintendo eléggé korlátozott formában tud csak részesülni a Pokémon Go-ból származó bevételekből, így jelenleg nem is módosítják az egész évre vonatkozó pénzügyi előrejelzéseiket.

Ennek az oka viszonylag egyszerű: a Pokémon Go-t az amerikai Niantic fejlesztette, a The Pokémon Companytól kapott licenc alapján. Meg kell jegyezni, hogy a Nintendo viszont résztulajdonosa a The Pokémon Company-nek, jelenleg 33%-nyi részvény tartozik hozzájuk és az irányítás is a Nintendo birtokában van, de ezzel együtt látható, hogy közvetlenül egyáltalán nem részesülhet úgy a bevételekből, ahogy azt sokan gondolták. Éppen ezért hangsúlyozta most a Nintendo a részvényesei felé, hogy összességében jelenleg nem vár többlet profitot az év hátralevő részére a Pokémon Go-ból, legalábbis annyit biztosan nem, hogy módosítsák az előrejelzéseiket.

Ezzel együtt a Pokémon Go sikere nyilvánvalóan előnyös a Nintendo számára. Hamarosan ugyanis olyan mobilos játékai jelennek meg, mint az Animal Crossing, vagy Fire Emblem, ráadásul az ünnepi szezonban érkezik az új szerepjáték, a Pokémon Sun and Moon a Nintendo 3DS-re. A Pokémon Go sikere pedig szinte biztosan pozitív hatással lesz ezekre.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Balucsek
Balucsek
2016. júl. 25. 18:15
#7

Miért hiszitek hogy hülyék voltak akik befektettek "úgy hogy utána se néztek"? Kétlem, hogy aki hosszú távon akar nyerészkedni és az osztalékból élősködni az videó játék részvénybe fektetne. Viszont aki az elején mikor megindult a hype vett egy nagyobb adag részvényt az bizony most közel duplával száll ki a buliból. Azért az ilyeneket én nem nevezném hülyének! A semmin duplázni nem rossz dolog...

dbori
dbori
2016. júl. 25. 18:43

Így van. Az előrelátóak pedig most a sorton keresnek...

dbori
dbori
2016. júl. 25. 15:43
#6

A tőzsde elég hisztérikus vmi... Sortolni akartam. De erről úgy néz ki lemaradok. Éreztem amikor ekkora növekedés van és valós teljesítmény nincs abból pukk lesz.

fofoka
fofoka
2016. júl. 28. 21:26

Ne is bánd, hogy lemaradtál. Amíg a short és sort közti különbség nem világos, addig érdemben amúgy sem tudnál egy brókerrel kommunikálni. Inkább igyál még egy sort. Izé, sört.

gandalf0317
gandalf0317
2016. júl. 25. 15:39
#5

Mikor a tőzsdéről olvasok mindig ez a karikatúra jut eszembe és ide is illik:

xD )

Gyurkov
Gyurkov
2016. júl. 25. 15:37
#4

Kedves egészségükre! :D

Pandion
Pandion
2016. júl. 25. 13:59
#3

Most komoly? Ez tényleg így működik, mármint befektetők dollár milliókat fektetnek be úgy, hogy még csak utána sem néz, hogy kinek a tulajdona a Pokemon Go? Ez hihetetlen.

seahorsekft
seahorsekft
2016. júl. 25. 14:54

És ezek a tőzsdecápák és "szakértők" kezében van a pénzügyi világ :)

Viszont meglepődtem hogy ilyen hamar rájöttek.

chris-v
chris-v
2016. júl. 25. 13:45
#2

Akkor ahogy értelmezem, megint csak a google hízott nagyot pénzügyileg. :)

masko
masko
2016. júl. 25. 14:20

Úgy tudom, a Niantic kivált a Googleból a Pokémon Go miatt és önálló cégként üzemel.

LGx
LGx
2016. júl. 25. 13:17
#1

kipukkadt a részvénylufi :D

csak idő kérdése volt...

Vissza az oldal tetejére