Shop menü

PRÉMIUM HANGPROJEKTORRAL ÁLLT ELŐ A SONOS, ÉS A MÉLYNYOMÓJA IS MEGÚJULT

Az Arc Ultra olyan hangtechnológiával bővült, ami a vállalat szerint áttörést jelent majd a hangzásban az eddigi megoldásokhoz képest.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Prémium hangprojektorral állt elő a Sonos, és a mélynyomója is megújult

A Sonos termékei nagy népszerűségnek örvendenek, és most a cég egy új csúcskategóriás hangprojektort húzott elő a kalapból, amire hatalmas hangsúlyt fektetett. A cég az otthoni hangrendszereit csomagban is értékesíteni szokta, és máris egy sor különböző összeállításban kínálja az új Arc Ultrát. Egyebek mellett az ugyancsak új Sub 4 mélynyomóval együtt is megvásárolható az eszköz.

Már évek óta dolgozik azon a Sonos, hogy a lehető legjobb hangprojektorokat tudja letenni az asztalra, ennek eredményeként több remek termék is született már. Most befutott az eddigi Arc modellek fölé az Arc Ultra, melynek a legfontosabb újítása a Sound Motion technológia. Ennek az alapját még a Mayht nevű cég alkotta meg, amit a Sonos 2022-ben vásárolt fel. Az elmondottak alapján az Arc Ultra minden eddiginél magával ragadóbb élményt lesz képes elérni a hangprojektorral.

Galéria megnyitása

A cég odáig megy, hogy az elmúlt közel 100 éves egyik legjelentősebb hangtechnikai áttörésének nevezi a Sound Motion technológiát. Ennek köszönhetően az ígéret szerint minden eddiginél jobb lesz a hang tisztasága, mélysége, és az egyensúlya is a hangprojektorok frontján. A kategóriájában egészen új mélyhangzást fog nyújtani a Sound Motion révén a Sonos Arc Ultra, és a térbeli hangélmény is példátlannak ígérkezik.

Nagyban hozzájárul majd a szerkezet kiemelkedő térhangzásához, hogy 9.1.4 utas felépítés jellemzi, tehát tömve van különböző hangkeltőkkel.

Galéria megnyitása

Mind a 14 hangszóró a Sonos mérnökeinek egyedi fejlesztése, és ezek a legfejlettebb eljárásokkal készülnek, lásd például az aktuális nagy újítást, a Sound Motion technológiát. A tévéképernyőn megelevenedő tartalmakat az Arc Ultra fogja igazán életre kelteni a felhasználók otthonában. A prémium hangprojektor pontosan adja majd vissza a hangokat a térben, a center határozottabban fogja a beszélgetéseket erősíteni, és a plafon felé irányított, valamint az oldalsó hangszórók töltik majd be igazán a teret.

Galéria megnyitása

A hangprojektort számos formában lehet majd kezelni. Jár hozzá saját távirányító, amivel a legtöbb funkciót lehet azonnal kapcsolni, az alapfunkciókat a rajta található érintőgombokkal is el lehet érni, van továbbá hangvezérlés is, és okostelefonos alkalmazásból pedig tényleg bármit állíthat a terméken a tulajdonosa. A behangolást is a Sonos programjával lehet majd leggyorsabban és legjobban megoldani. Android és iOS platformon egyaránt elérhető a készülék applikációja a Trueplay támogatással.

Galéria megnyitása

Bluetooth és Wi-Fi kapcsolattal egyaránt üzemelhet a Sonos Arc Ultra. Biztosított az eszközben az Apple AirPlay 2 megosztási lehetőség, amit bármilyen támogatott Apple készülékkel ki lehet majd használni, legyen szó iPhone-ról, iPadről vagy valamilyen Mac-ről. Az Arc Ultra támogatja a Sonos Ace fejhallgatót, ami azt jelenti, hogy magától képes a hangot átadni a viselhető kiegészítő számára, mikor azt érzékeli, hogy a felhasználó eszközt vált. Így a mozizást akkor is gördülékenyen lehet folytatni, ha a család többi tagja nyugovóra tér éjszaka.

Galéria megnyitása

Aki szeretne biztosra menni, a maximumot hozná ki a cég fejlesztéseiből, az beszerezhet az Arc Ultra mellé még Sonos Era 300 hangszórókat hátra, és hozzácsapható a rendszerhez a Sonos Sub is. A mélynyomó tekintetében is van egy újdonság, ahogy azt már előrevetítettük.

Galéria megnyitása

Korábban a Sonos már több kiváló mélynyomót készített, és most befutott a Sub termékcsalád új tagja, a Sub 4. Ez az új generációs mélynyomó olyan basszussal szolgál majd, ami átjárja a nézőket, és ezáltal közelebb hozza a filmeket és egyéb tartalmakat a közönséghez. A Sub 4 pontosabb hangzást fog nyújtani a felmenőinél, elhanyagolható torzítás mellett.

Galéria megnyitása

Kívül-belül megváltozott a szerkezet felépítése, miközben a tervezők azért igyekeztek megtartani az „ikonikus” formatervi jegyeket a korábbi Sub modelltől. Már egy új feldolgozó egységgel szolgál a Sub 4, és a Wi-Fi rádiós komponens is cserélődött, ezáltal jobb lesz a kapcsolati képessége, stabilabban megy majd a hangátvitel a vezeték nélküli összeköttetés mellett. A készülék alacsonyabb fogyasztást lesz képes elérni, nyugalmi helyzetben például fele annyi energiát fog felemészteni, mint az elődje.

Galéria megnyitása

A Sonos házi mozi rendszerei a Sub 4 révén fognak kiteljesedni. Lehet ezt társítani a Sonos Arc Ultrához, de akár az egyszerűbb Arc vagy a Beam hangprojektorok is megfelelő társának bizonyulhatnak. Sőt mi több, még azt is meg lehet oldani, hogy egy rendszerben kettő Sub dolgozzon, így az élmény végképp átütő lehet.

Galéria megnyitása

A Sonos Arc Ultra nettó 1000 dollárba kerül majd az Egyesült Államokban, és nem lesz sokkal olcsóbb a Sub 4 sem, hiszen a mélynyomó magában nettó 800 dollárt fog kóstálni. Érkeznek a készülékek Magyarországra is, itthon 415 ezer forintért lehet majd megvásárolni a hangprojektort, és további 360 ezer forintért a mélynyomó is hazavihető. Itthon a készülékek október 29-én landolnak a boltok polcain.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére