Forró terep

Az M.2-es SSD kártyáknál kihívást jelent a melegedő komponensek lehűtése, ugyanis jellemzően csak egy 80 milliméter hosszú és 22 milliméter széles NYÁK lapnyi terület áll rendelkezésre, amelyen minden összetevőnek el kell férnie, így eléggé zsúfolt egy efféle meghajtó.

Nem is csak a zsúfoltság a probléma, hanem az is, hogy a formátum miatt eléggé limitált a helykínálat a megfelelő méretű hűtés elhelyezéséhez. A melegedés rendszerint a PCI Express csatolót és NVMe protokollt használó SSD kártyáknál jelent nagyobb problémát, ezek ugyanis a 65-85 Celsius fok közötti üzemi hőmérsékletet is elérik teljes terhelés alkalmával, ami hosszabb távon nem feltétlenül kedvező, hiszen valamilyen szinten rontja a komponensek várható élettartamát.

Ez már talán a ló másik oldala...

A SATA 6 Gbps-os kártyáknál általában nem jelent problémát a melegedés, ezeknél ugyanis a SATA 6 Gbps-os csatolófelület „szűk keresztmetszete” miatt könnyű kiszolgálni a különböző terhelésformákat, a működés így nem jár olyan jelentős hőtermeléssel, mint a PCIe NVMe alapú termékeknél.

Egyes gyártók éppen ezért hűtéssel ellátva dobják piacra nagyteljesítményű SSD kártyáikat, gondoljunk csak az ADATA SX8200/Pro, illetve az S11 Gammix/Pro meghajtókra, de a Samsung is megpróbálja csökkenteni meghajtói hőmérsékletét, ehhez pedig réz hővezető réteggel ellátott „matricákat” használnak – ahogy korábban már írtunk róla –, amelyek nem csak chipeket fedik, de a jobb hőelosztás érdekében a hátoldalon is helyet kapnak.

Az M.2-es meghajtók hűtésében rendszerint az alaplapgyártók is segítenek: ők integrált hűtést kínálnak az M.2-es slotokhoz. Utóbbi sajnos csak a drágább alaplapok esetében járható út, de az olcsóbb alaplapoknál sincs veszve minden, ezekhez ugyanis könnyedén használhatunk külön megvásárolható M.2-es hűtőket. Ezek lehetnek aktívak, illetve passzívak is, azaz tartalmazhatnak ventilátort, de a ház természetes légáramlására is támaszkodhatnak. Aktív hűtőt korábban már próbáltunk, ráadásul nem is akármilyet, egy RGB LED világítással ellátott példányt, most azonban eljött az idő, hogy eleget tegyünk a régóta felmerülő kérésnek: kipróbálunk néhány passzív hűtőbordát.Azt persze érdemes leszögezni, hogy tesztünk szereplői csak és kizárólag egyoldalas M.2-2280-as SSD kártyákra passzolnak.

Ne is szaporítsuk tovább a szót, jöjjenek a szereplők!

AKASA M.2 SSD heatsink

Az AKASA megoldása egy egyszerű, apró dobozban érkezett, belsejében pedig magát a hűtőbordát találtuk, buborékos fóliába alaposan becsomagolva, mindenféle dokumentáció, illetve egyéb kellék nélkül. Ez persze nem is csoda, hiszen ez az SSD hűtő egyszerű, mint a faék: csak lehúzzuk a gyárilag felvitt hővezető lapról a fóliát és már fel is ragaszthatjuk a terméket az adott SSD-re – ennyi az egész. Az alumíniumból készített hűtőborda 77 milliméter hosszú, 22 milliméter széles és 6,4 milliméter magas.

Az SSD hűtő felszerelésénél érdemes odafigyelni arra, hogy az SSD felülete tiszta, pormentes legyen. A vezérlőt, a NAND Flash lapkákat és a DRAM alapú gyorsítótárat fedő matricát az esetek többségében nem szabad leszedni, az ugyanis a jótállás megszűnését eredményezi – erre figyelmeztet a „Warranty void if removed" felirat, éppen ezért mi sem távolítottuk el. Ez a matrica az esetek többségében sajnos rontani fogja a hőátadás hatásfokát, de még így is érdemes passzív hűtőben gondolkodni, ugyanis a termelődő hőt egyenletesen elosztja, valamint a nagyobb hőleadó felületnek köszönhetően a légáramlás is jobban, nagyobb felületen éri, mint a sima SSD felületet, így a hőleadás hatásfoka is javul. Persze rendszerhűtés nélküli házban ez a megoldás sem tud csodát tenni, ezt figyelembe kell venni – minimális légáramlásra szükség lesz, ezt akár a processzorhűtő is szállíthatja kiviteltől függően.

A tesztplatform esetében a hűtő felszerelése nem jelentett különösebb problémát, igaz, a videokártya PCI Express 3.0 x16-os slotjának hátső rögzítőfülét akadályozta a szabad mozgásban, de a ki- és beszerelés így is elvégezhető volt. A kártyát legegyszerűbben a videokártya és a CPU hűtő között becsúsztatva lehetett beszerelni, a csavart pedig mágneses csavarhúzóval lehetett a helyére varázsolni.

Az AKASA által használt ragasztó egyébként brutálisan erős, de tényleg, minden túlzás nélkül, így ha véletlenül le kell szedni az SSD-ről, erre számítsunk. Esetünkben a 970 EVO SSD kártya NYÁK lapjának hátsó része kissé meg is hajlott, hiába óvatosan, alapos melegítéssel karöltve próbáltuk levarázsolni a hűtőt. Persze nincs kizárva, hogy a ragasztó idővel veszít az extrém erejéből, azaz néhány év múlva könnyebb lesz leszedni, ha muszáj.

EKWB M.2 SSD heatsink

Az EK csomagja szintén meglehetősen minimalista, ugyanis egy pici kartondobozba csavarva, polifoammal körülvéve kapjuk meg a pakkot. Itt már nem csak az SSD felső részét, hanem hátulját is fedni fogja egy-egy fémlap, amelyek alá természetesen öntapadós hűtőpad is kerül. A gyártó bőven mellékelt hővezető lapot, így ezt minden esetben méretre kell majd vágni. A hűtőbordaként funkcionáló felső rész egy fekete alumíniumborda, míg a hátlap egy vékony lemez, a kettőt pedig két darab rozsdamentes fémből készített rögzítőfül köti össze. A tesztben szereplő fekete borda mellett egyéb színek is rendelkezésre állnak, ahogy azt a verdiktnél majd megemlítjük.

A vékonyabbik hővezető lapot a hátlapi hűtőlemezre kell felvinni 0,5 mm), míg a vastagabbat (1 mm) már a felső hűtőborda aljára kell rögzíteni. Természetesen mind a kék, mind pedig a fehér fóliát el kell távolítani használat előtt, különben ezek blokkolni fogják a hőátadást, így az SSD jó eséllyel melegebb lesz, mint hűtés nélkül. A hűtőlapok méretre vágása egyszerű feladat, valamint a felragasztásuk is, ám a két hűtőlemezt összefogó fémfülekkel picit meggyűlhet a bajunk, ugyanis csak úgy pattannak a helyükre, ha az előlapot és a hátlapot kicsit erőteljesebben rányomjuk az SSD kártyára. A hűtő leszerelése sokkal egyszerűbb, mint az AKASA esetében volt, ugyanis itt már nem olyan agresszív a ragasztó. A rögzítőfülek lepattintásához egy műanyaglapra, illetve egy tompább lapos csavarhúzóra is szükség lehet – utóbbira ragaszthatunk celluxot is, hogy ne okozzon karcolást, ha egyik SSD-ről a másikra akarjuk majd átvinni a hűtőbordát.

A beszerelés itt sem ment nehezen, viszont a hűtőborda itt is akadályozta kissé a PCI Express 3.0 x16-os slot hátsó fülének mozgatását, így ezt a hűtőt is beszerelt videokártya mellett raktuk a helyére – ez tesztpadon nem egy nagy probléma, de zsúfoltabb számítógépház esetén azért feladná a leckét, ha az adott alaplapon is ilyen közel lenne az M.2-es slot a felső PCI Express 3.0 x16-os slothoz.

Thermal Grizzly

A harmadik szereplő már elegánsabb csomagolást kapott, ami jól áttekinthető és tartalmaz mindent, amire csak szükség lehet. Az EK megoldáshoz hasonlóan itt is kapunk egy előlapot, illetve egy hátlapot, a kettő rögzítéséről pedig a hátlap négy rögzítőfüle gondoskodik. A csomag része három darab kis könyvecske, amelyek közül az egyik a szerelés folyamatáról ad képet, a másik kettőben pedig a két hűtőpad foglal helyet. A gyártó egyértelműen jelölte, melyik lap melyik hűtőlemez alá való: az 1 milliméteres példányt a hűtőborda alá, a 0,5 milliméteres változatot pedig a hűtőlemez alá kell helyezni. Nagyon fontos, hogy a kis könyvecskékben található hővezető lapkák felső részén van egy fólia, amit feltétlenül el kell távolítani. Ez az 1 milliméteres lapka esetében gyerekjáték, a 0,5 milliméteres lapka azonban annyira vékony és gyenge, hogy nagyon óvatosan kell róla lehúzni a fóliát, mert rendkívül könnyen szakad. A külső fóliát érdemes akkor leszedni, ha a lapka már a hűtőlemezen van, így ugyanis sokkal könnyebb a feladat, a fólia pedig ad némi tartást a lapoknak addig, míg a helyükre illesztjük őket.

A szett felszerelése is összepattintása nagyon egyszerű, viszont itt is útban volt a PCI Express 3.0 x16-os slot hátsó rögzítő füle, így egy kis trükkhöz kellett folyamodni: az SSD hűtő hátlapjának útban lévő rögzítőfülét egy picit meghajlítottuk, így már akadálytalan volt a beszerelés. Szerencsére a lemez elég vékony, így a fülei is jól alakíthatóak, ha szükséges. És mivel nem kifelé, hanem befelé történt a hajlítás, a hátlap rögzítése sem lett lazább.

A szett leszerelése ebben az esetben már picit nehezebb volt, mint az EK hűtőjénél, de azért messze nem volt olyan nehéz leszedni a terméket az SSD-ről, mint az AKASA hűtőjét. A vékony hűtőpadra leszerelésnél érdemes visszatenni a fóliáját és vele együtt felszedni, így ugyanis kisebb az esély a szakadásra. Persze ezeket a hűtőket nem is arra tervezték, hogy leszerelgessék őket, de ha SSD cserére kerül sor, így azért tovább lehet vinni a régi hűtőt az új termékre, ha az is M.2-2280-as formátummal bír és nem M.2-22110-essel. Utóbbi persze elég ritka a konzumer vonalon, így ezen a téren eléggé egységes a kínálat: szinte minden klienspiaci M.2-es SSD az M.2-2280-as formátumot használja. És ez remélhetőleg a jövőben, a PCI Express 4.0 alapú termékeknél sem változik majd, vagyis a tesztben szereplő SSD hűtők később, a következő SSD-n is jó szolgálatot tehetnek. Néhány évnyi használat után persze már szükség lehet a hővezető lapka cseréjére is, amikor egyik SSD-ről a másikra szereljük a hűtőt, de ez már egy másik történet.

Tesztkonfiguráció

Az SSD hűtőket egy Samsung 970 EVO meghajtóra szereltük, hiszen ez eléggé tud melegedni ahhoz, hogy szembetűnő legyen a különbség a hűtő használatakor, illetve a hűtő nélkül mérhető hőmérsékletek között. Az SSD a legfrissebb firmware-t használta, aktív TRIM támogatással működött és a Samsung NVMe driverével dolgozott. A mérésekhez az IOMeter 1.1.0-s kiadását használtuk, amelynél az SSD teszteknél már bevetett tesztcsokrot vettük elő.

A tesztekhez egy Windows 10 Professional x64 operációs rendszerrel ellátott AMD RYZEN 5-ös konfigurációt használtunk, amely a lenti komponensekből állt. 

Mérések – IOMeter 1.1.0 terhelés

Első körben QD4-es beállítás mellett zajlott az 1 MB-os, illetve a 4 KB-os terhelés, méghozzá 30% írás és 70% írás mellett, ahogy az a klienspiaci terheléseknél jellemző. Egy-egy teszt 400 másodpercig futott, vagyis az első kör 2 x 400 másodpercig tartott, majd a második körben ugyanezt a módszert használva QD32-es beállítással ismételtük meg a mérést. A két kör között hagytunk 3 percnyi üresjáratot, hogy a bordák visszahűlhessenek egy kicsit, így a második mérés azt ábrázolja, mekkora előnyt kínál az SSD hűtés, ha szinte folyamatosan, kisebb szünetekkel kap nagy terhelést a meghajtó. Azt persze érdemes kiemelni, hogy átlagfelhasználói szinten ekkora terhelés az esetek többségében nem éri az SSD-ket, így a lenti diagramokhoz képest alacsonyabb terheléses hőfokokat lehet majd mérni – persze attól függően, milyen házban dolgozik az SSD, azaz mennyi szellőzés éri, illetve milyen melegedő komponensekkel van körülvéve.

A beszerelt SSD-ket minden esetben 10 perc üresjáratnak vetettük alá, hogy kellően bemelegedjenek, azaz elérjék a valós üresjárati hőfokot. A legalacsonyabb hőfokot az EKWB megoldása érte el, de a másik két hűtő sem teljesített rosszul, hiszen csak 1 Celsius fokkal volt melegebb alattuk az SSD. A hűtés nélküli állapothoz sorrendben 5, illetve 4 Celsius fokot javított a passzív hűtő a tesztpadon történő használat mellett.

A második mérés már az IOMeter terhelés közben zajlott, amely 2 x 400 másodperces körre osztva futott le. A nagyobb melegedést az 1 MB-os blokkokon végzett teszt során produkálták a versenyzők, a második 400 másodperces körben azonban már 5-10 Celsius fokkal alacsonyabb hőmérsékleteket mérhettünk. Ahogy az a fentiekből is látszik, az még a leggyengébben teljesítő AKASA hűtő is 9 Celsius fokkal jobban teljesített a hűtő nélküli állapotnál, míg a második és az első helyezett 2-2 Celsius fokot tudott javítani még ezen az értéken is. A legjobb ebben az esetben értelemszerűen a legalacsonyabb hőfok. Mivel azt is szerettük volna látni, mi a helyzet, ha egy ilyen terhelés után egy újabb komoly terhelés éri a rendszert, másodjára is lefuttattuk a tesztet 3 percnyi visszahűlést engedélyezve.

A második körnél már romlottak az eredmények, legalábbis a passzív hűtést alkalmazó megoldásoknál, a hűtés nélküli SSD azonban továbbra is csak 82 Celsius fokig melegedett fel. Az AKASA hűtő itt már 78 Celsius fokon tartotta az SSD-t, azaz az első körhöz képest 5 Celsius fokot rontott, míg a Thermal Grizzly esetében 4 Celsius fokos romlás után 75 Celsius fokon állt meg a mutató. Az EKWB megoldása szintén 4 Celsius fokot rontott az első körös eredményhez képest, így most 73 Celsius fokon tartotta az SSD-t, ami még így is kiváló érték.

A fentiek alapján jól látható tehát, hogy van létjogosultságuk a passzív hűtőknek, igaz,a legjobb eredményt akkor érhetjük el vele, ha viszonylag jól szellőző számítógépházba szereljük be őket. Esetünkben egy melegedő processzor és egy nem túl hűvös videokártya között foglalt helyet az M.2-es SSD, így azoknál a rendszereknél, amelyeknél egy távolabbi M.2-es slotba kerül az SSD, a fentieknél jobb eredményeket lehet elérni. Ott pedig, ahol nem szellőzik jól a rendszer, a fentieknél rosszabb értékeket mérhetünk – de ott jó eséllyel a hűtő nélküli SSD hőfok sem 82 Celsius fok, hanem picit magasabb.

Verdikt

A tesztek alapján megállapíthatjuk, hogy mindhárom hűtőbordának van létjogosultsága, ám azok, amelyek hátlapi hűtőlemezt is kaptak, összességében jobban teljesítenek, ahogy az várható volt. Az AKASA megoldása a legolcsóbb a trióból a maga 1990 forintos árával, teljesítménye azonban elég ahhoz, hogy hűvösebben üzemeljen a kiszemelt PCIe NVMe alapú SSD. A bivalyerős ragasztó miatt szükség esetén nehéz lehet eltávolítani a terméket az adott SSD-ről, ezt érdemes lehet szem előtt tartani.

A második helyezett a Thermal Grizzly megoldása lett, ám ezért már 5290 forintot kell letenni az asztalra, azaz egyáltalán nem olcsó – kicsivel többért már 64 GB-os 2,5 hüvelykes SSD is kapható, 300 forinttal többért pedig 120 GB-os SSD-re is szert lehet tenni, hála az árak brutális mértékű esésének, de ezt csak érdekességképpen említettük meg. A hűtőteljesítményre ebben az esetben sem lehet panasz, a hűtőpadokat azonban kicsit nehéz lehet munkába állítani, ugyanis a vékonyabb példányról kicsit nehézkesen lehet leszedni a fóliát, de ha ezen átlendülünk, utána már gyerekjáték a beüzemelés. Amennyiben újabb SSD-re akarjuk átvinni a terméket, a vékonyabbik hővezető padot jó eséllyel pótolni kell majd, ugyanis nehezen viseli az ehhez hasonló viszontagságokat.
 

A szereplők

Ennek fényében az EKWB M.2-es hűtője egyértelműen kiérdemli az ajánlott vételnek és a tesztgyőztesnek járó címet, hiszen ez a termék bizonyult a legjobbnak a tesztek során, ráadásul még egy picivel olcsóbb is, mint a Thermal Grizzly megoldása, hiszen 5290 forint helyett csak 5190 forintba kerül. Az összeszerelés a fém rögzítők miatt picit technikásabb, mint a rivális megoldásnál, de jó esetben csak egyszer kell összerakni a szettet, utána hosszú évekig szolgálhat kiváló hűtőteljesítmény mellett. A hűtő leszerelése ennél a modellnél a legegyszerűbb: nem kell feszegetni, mint az AKASA termékét, valamint a hűtőpad sem szakad el a leszedés során, mint a Thermal Grizzly esetében, így ha a közeljövőben szükség lehet a hűtő leszerelésére, az EKWB terméke mellett érdemes dönteni. A három termék közül az EKWB megoldása az egyetlen, ami a fekete mellett egyéb színekben is elérhető: választhatunk sárga/fekete, kék/fekete, lila/fekete, szürke/fekete, piros/fekete és zöld/fekete dizájnnal rendelkező modellt is – a hátlapi hűtőlemez minden esetben fekete lesz.

Ha viszont egyszerűen csak költséghatékonyan szeretnénk hűteni a kiszemelt SSD kártyát, az AKASA lehet a legjobb választás ár/érték arányban.