Az Intel és a RealNetworks között több fontos megállapodás is köttetett a napokban. Az Intel első körben 120 millió dollárért több szabadalmat és egy következő generációs videó kodek szoftvert is megvásárolt a RealNetworks-től – utóbbihoz az óriásvállalat magát a fejlesztőcsapatot is megvette, hiszen a szoftver fejlesztése jelenleg is zajlik.

A megállapodás értelmében a RealNetworks tulajdonában maradt néhány jog, így a szóban forgó szabadalmakat a vállalat továbbra is használhatja majd mind jelenlegi, mind pedig jövőben elkészülő megoldásainál. A RealNetworks illetékesei szerint az Intel hatékonyan építhet majd mindazokra a befektetésekre és fejlesztésekre, amelyeket a szóban forgó területen az utóbbi időben eszközölt a cég.

Az Intel reméli, hogy a felvásárlás segítségével a jövőben még gazdagabb felhasználói élményt kínálhat a különböző eszközök esetében, beleértve az ultrabookokat, az okostelefonokat és a digitális média tartalmakhoz kapcsolódó egyéb eszközöket is. Érdekesség, hogy az Intel és a RealNetworks megállapodása azt is tartalmazza, hogy a felek a jövőben együttműködnek majd a következő generációs videó kodek szoftver és a hozzá kapcsolódó eszközök fejlesztésében.

A felvásárlás eredményeként 190 szabadalom, 170 szabadalmi bejelentés, valamint a következő generációs videó kodek szoftver és a hozzá tartozó fejlesztőcsapat is az Intel birtokába került. A gyártó előbbieknek köszönhetően a következő generációs videó kodek szoftvert hatékonyan optimalizálhatja, így az zökkenőmentesen együttműködhet a különböző Intel IGP-kkel, természetesen a hardveres videó gyorsítás hatékony alkalmazása mellett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thedeveloper
thedeveloper
2012. jan. 29. 6:44
#15

Én még emlékszem arra az időre (pedig nem vagyok olyan öreg :D), amikor Intel Indeo Video-val tömörített filmeket néztünk. Az a codec az Intel saját fejlesztése volt. Valaki írta, hogy az .rm /.ra videoformátum "szar". Én máshogy fogalmaznék, de a végeredmény nagyjából ugyanaz lenne. :)

tomchee
tomchee
2012. jan. 29. 4:09
#14

Az intel vesz egy codec fejlesztő teamet, erre az ipon-trollok elkezdik szindi az iPad-et... témánál vagyunk :D

összefüggéseket keres

bar1984
bar1984
2012. jan. 28. 23:11
#13

felzius Azért kíváncsi lennék hogy te mennyi idős vagy, hogy volt e dolgod 5 évvel ezelőtt egy komolyabb Nokiával vagy mással. Vagy akkor te még csak a homokozóban lapátoltál. Amit te az Iphone előtti telefonokról mondasz abban nagyon de nagyon el vagy tévedve. A mai napig tudnak olyat a 6-7 évvel ezelőtti Symbianos Nokiák amivel a nagymenő Apple még a mai napig nem bírkózott meg.

HUFEUR
HUFEUR
2012. jan. 28. 19:35
#12

@felziusz - 2012-01-27 17:46:55

"mert ahogy elnézem az Android lassan de biztosan elhúz mellette."

Ha a számokat nézzük úgy tudom már rég leelőzte eladásokban.

Napi aktiválásokban biztos, Market is már alig van lemaradva programok számát tekintve, stb.

Ha összesítettben még nem is, de az utóbbi pár negyedévben az Android volt az első számok terén, minőség/egyébről meg ne beszéljünk, mert az már nagyon szubjektív.

felziusz
felziusz
2012. jan. 28. 11:03
#11

Na akkor: iPad-ot 10 collal a dzsunka netbookoktól alig nagyobb felbontással osztogatták. 1600x1200at minimum elvártam volna az Appletől. Az meg hogy egy komoly multitaskingos OSt pakoljanak bele az minimum elvárt lenne. Az hogy emellett ne szaggasson és hosszú üzemidő legyen az meg már az Apple gondja. Eddig is megoldották most is meg tudták volna. Core i5-öt példának hoztam fel. Úgy értettem hasonló teljesítményt kéne belepakolni (Alma dolgoknak kevesebb is elég mert ők tudnak OS-t írni, de csak példa…). Egy iOSnél komolyabb rendszert is belerakhattak volna.

Leginkább az iPhone teremtett piacot. Azelőtt az okos telefon az volt ami tudott naptárat kezelni és fényképezni egyszerre. (kis túlzás :D ) iPhone óta jó szándékkal nem neveznénk azokat a ketyeréket okos telefonnak. Találóbb lenne a kevésbé-buta-fon. Ez az igazi piacteremtés.

Lemaradás ebben az esetben: az akkor elérhető technológia fényében nem túl jó terméket tettek le az asztalra. Amikor kihozták az ájfont, abba is bele lehetne kötni, de akkor olyat alkottak ami még hírből sem volt. Az nem okostelefon volt hanem valamiféle sci-fi zsebkomputer.

Röviden: amit eddig műveltek iPad néven, egyszerűen nem illik az Apple-höz.

sanyix
sanyix
2012. jan. 28. 0:17
#10

@tibaimp: annyira elvakult intel fanboy vagy hogy amihez az intel hozzányúl arról semmi rosszat nem hiszel el, azért ez nem semmi. De ha bárkit megkérdezel a real termékeiről általában mindenki ugyan azt fogja mondani: szar

Ez van, és nem csak a magyarok véleménye, az egész világon nagy közütálatnak örvendenek a realnetwork borzalmai, és nem azért mert túl jók ;)

Egyébként igen, tényleg programozó vagyok ;)

reconka
reconka
2012. jan. 27. 22:52
#9

**felziusz**:

http://www.itproportal.com/2011/12/26/ipad-dominated-tablet-market-q3-kindle-fire-nook-catching/

11 millio az nagyon keves.

es most nem ertem miert kell core i5os windowsos platformrol beszelni, mikor a tabletek mas procikkal szerelik, tableteknel nem az a fontos hogy X mhz legyen es sok mag legyen benne, hanem hogy hordozhato, megfelolen hasznalhato (ne szaggason a felulet, a gordites stb), konnyu, nagy aksi idovel megaldott cucc legyen.

kedves fiam.. az ipad piacot termtett, szoval semmivel sem volt lemaradva, miutan megjelent a kis alma tabla, utana jottek ra a tobbiek, hogy ilyet mi is tudunk gyartani.

tibaimp
tibaimp
2012. jan. 27. 22:04
#8

felziusz: lehet kamu-nem kamu per, nem tudom, de a lányegen ez nem változtat, nem hiányzik az Intelnek sem egy per a nyakába.

sanyix: Te tuti programozói zseni vagy, csodálkozom, hogy még nem az amd-nél dolgozol, mint szakértő, nevetséges....

sanyix
sanyix
2012. jan. 27. 18:04
#7

grat... a kvázi szabványos videokódolásokat még mindig képtelen egy intel vicc igp dekódolni, de vesznek maguknak codecet, és nem mástól mint a realnetworkstól ami köztudottan a világ legdzsunkább kodekfejlesztő cége, a legdzsunkább codecekkel, és bloatwareekkel.

felziusz
felziusz
2012. jan. 27. 17:46
#6

tibaimp

Samu-Alma perek már-már a szappanopera határát súrolják. Hype az egész. Almáék szerint hasonlít a iPad a Galaxy Tabra és megpróbálja elvenni a piacot a Samu elől hamisított bizonyítékokkal.

Igazából arról van szó; hogy a iPad-ot nem veszik, mert nem elég jó. Akárhonnan nézzük az iPad 1 és 2 le van maradva csúnyán. (már akkor is le volt amikor megjelent) Igazából akkor kellett volna nekik megalkotni ilyen Win8 & Core i5 szintű cuccot amikor kiadták az első iPad-et. Most meg kapkodnak hogy a konkurencia ne kerüljön túl nagy fölénybe, mert ahogy elnézem az Android lassan de biztosan elhúz mellette. Az iPad3 elvileg már komolyabb gép lesz. Almához méltó cucc.

tibaimp
tibaimp
2012. jan. 27. 17:18
#5

Juliska: szerintem cégek esetében nem úgy működik a dolog, mint sima felhasználó szinten. Ott igenis ki kell fizetni a cucc árát, ha használni, beépíteni stb. akarja egy másik cég, különben úgy járhat mint a samsung, meg az apple, pereskednek össze-vissza szabadalomsértések miatt.

ity83
ity83
2012. jan. 27. 17:11
#4

Intelnél ne lenne ... :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. jan. 27. 17:04
#3

Intel első körben 120 millió dollárért több szabadalmat és egy következő generációs videó kodek szoftvert is megvásárolt a RealNetworks-től – utóbbihoz az óriásvállalat magát a fejlesztőcsapatot is megvette, hiszen a szoftver fejlesztése jelenleg is zajlik.

következő generációs video kódek .... HD P3000 előnyére váló :D

Ahol van töménytelen pénz ott : magát a fejlesztőcsapatot is megvette

szóval :$

madcaptain
madcaptain
2012. jan. 27. 16:58
#2

szerintem beakarnak törni a smart tv piacra vagy digitális settop-boxot gyártanának

Juliska
Juliska
2012. jan. 27. 16:50
#1

Minek az Intelnek egyáltalán videocodec? Miért nem jók az elterjedtek? Tudtommal támogatják azokat.

Vissza az oldal tetejére