A Huawei a korábbi éveken már többször is keveredett olyan helyzetbe, amikor magyarázkodnia kellett egy-egy csúcsmodell reklámokban felhasznált fotói miatt. A vállalatot számos alkalommal kapták már csaláson, és a mostani eset talán minden eddiginél kínosabb.
A Weibón egy felhasználó felismerte a Huawei P40 Pro promóciós videójában szereplő egyik felvételt, és mondanunk se kell, egyáltalán nem egy P40 Pro tesztfotós kollekció tagjaként bukkant a felvételre a szemfüles érdeklődő. Mint kiderült, egy az 500px fotóz közösségi oldalon szereplő képről volt szó, és a képkocka egyáltalán nem egy P40 Próból esett ki, de még csak nem is okostelefonnal készült.
Egy kínai fotós osztotta meg követőivel azt a képet, ami végül valamilyen módon a Huawei P40 Pro reklámjában kötött ki. És az ominózus felvétel egy Nikon D850-nel készült, ami hozzávetőlegesen 1 millió forintba kerül magában, és egy 14 milliméteres, F/1.8-as Sigma optika volt a gépre „akasztva”, ami tovább fél milliós tételnek számít, szóval durván 1,5 milliós berendezéssel lőtték a fotót, nem pedig egy szimpla okostelefonnal.
A Huawei elnézést kért azért, mert helytelenül megjelölt felvételeket használt a videóban, aminek a P40 Pro képességeit kellett volna tükröznie. És mostanra ki is cserélte az eredeti reklámot egy olyanra, ami már nem tartalmazza az internetről beszerzett, tükörreflexes fényképezővel készült felvételt.
A vállalat időközben bejelentett egy olyan kamerás frissítést a P40 és a P40 Pro számára, aminek köszönhetően még jobb minőséget lesznek képesek produkálni adott körülmények között. A vállalat a főkamera esetében bevezeti az 50 megapixeles AI módot, ami a korábbinál is nagyobb részletgazdagságot képes nyújtani. Az Emotion UI 10.1.0.122-as kiadásával érkező újítás egy ügyes trükköt használva gondoskodik arról, hogy még élesebb fotókat tudjon biztosítani a mobilok párosa.
Az 50 MPixel AI módban az történik, hogy a készülék nagyon rövid idő alatt sorozatképet lő, és a keletkezett felvételeket összedolgozza egyetlen képkockává, ami már extra részleteket is tartalmaz. Az algoritmus a jelek szerint a keletkező zajt is hatékonyan szűrheti a multiexpós technika révén. Az alábbi tesztképet a Huaweicentral publikálta, nem maga a gyártó, szóval nem kell attól tartani, hogy esetlegesen megtéveszti a felhasználókat. Valóban láthatóan szebb képet tud az 50 MPixel AI móddal készíteni a P40, viszont ahhoz, hogy ez jól működjön, stabilan kell tartani a gépet, mozgó témáknál nem is érdemes javulásra számítani.
Az Emotion UI grafikus felhasználói felület szóban forgó frissítése hamarosan minden tulajdonos számára elérhető lesz, és a Huawei P40/P40 Pro modellek mellett a később forgalomba kerülő P40 Pro+ is megkapja majd.