Már ha meg tudnak egyezni az érintett felek; a jogvédők és a számítógép-forgalmazók természetesen nyomban keményen összevesztek a dolgon, főleg, miután Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter rájuk bízta e jogdíj mértékének a megállapítását, és külön felkérte őket a kölcsönös megértésre és a kompromisszumkész hozzáállásra.
Valószínűleg azonban jobban járt volna, ha ő maga határoz meg egy összeget, mert így - amint sejteni lehetett - az lett a dolog vége, hogy az egyik oldal 60 eurót követel, és nem adja alább, míg a másik 6-ot, és nem adja feljebb (sőt, inkább még ennél is a lejjebb, a különböző PC-konfigurációkban található média-írók és egyéb, szintén jogdíjköteles alkatrészek arányában).
A számítógép-forgalmazók aggodalma érthető; főleg most, az olcsó kisgépek korában egy 60 eurós plusz díj jelentősen megdobná az árakat, de még nagyobb, eleve drága konfigurációk esetében is megérezné a változást az egyéni felhasználók, és vélhetően a kisebb cégek, vállalatok pénztárcája is. Ettől függetlenül azonban valószínűsíthető, hogy valamilyen szinten kénytelenek lesznek végül megalkudni, mivel a jogdíj kérdése önmagában már eldőlt, csak az összege maradt még kérdéses.































