Mint ahogy arról mi is többször beszámoltunk, a Niantic által fejlesztett, kiterjesztett valóságra építő Pokémon Go pár nap alatt jóformán az egész világot meghódította. A játék sikerét remekül jelzi, hogy az azt kiadó Nintendo részvényei meredek emelkedésbe kezdtek, Hollywoodban újra eljátszadoztak egy élőszereplős Pokémon nagyjátékfilm gondolatával, a különféle közösségi fórumokon, sőt, még a játékvilággal jellemzően nem nagyon foglalkozó híroldalakon pedig egymást érik a játékosok „vadászat” közben megesett kalandjait elmesélő írások. Egyesek holtestekre bukkantak, mások egy gyilkosságot akadályoztak meg, de olyanok is akadtak, akiket kifejezetten a felhasználókra utazó, de szerencsére hamar a törvény kezére kerülő banditák fosztottak ki.

Hazánkban mindeddig hivatalosan nem jelent meg az alkotás, de aki akart, nem hivatalos forrásból könnyen letölthette az egyébként ingyenesen játszható játékot. A mai naptól kezdve azonban nincs szükség semmiféle trükközésre, mivel immár nálunk is hozzá lehet jutni a milliókat lázban tartó programhoz. Az iOS-t használók innen, az Androidot preferálók pedig innentölthetik le a Pokémon GO-t. Hamarosan mi is jelentkezünk majd egy teszttel, addig is, ne legyetek restek és osszátok meg velünk, ha valami érdekes dolog történt veletek, miközben az utcákat róttátok!

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

53 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2016. júl. 19. 12:05
#31

Jó lesz ez, csak tegyék bele az egymás közötti harc lehetőségét és kicsit optimalizálják az akku fogyasztást mert jelenleg szörnyű... nekem 2 óra alatt lehúzta a galaxy s4 emet a tegnap. Másokat külső akkura csatlakozva láttam sétálgatni :P

Denton
Denton
2016. júl. 19. 5:56
#30

En piszkosul jol szorakozom! Na, nem a jatekkal, hanem a GSM jelzavaroval... A hulyuleshez pedig had osszak meg egy rovidke reszletet egyik kedvenc filmembol:

https://www.youtube.com/watch?v=wZqGc55gMck

Marcsiii30
Marcsiii30
2016. júl. 18. 19:46
#29

Lehet maradi vagyok, de ha valakit ez a játék sarkal sétára, az már régen rossz. A mai nap történt, hogy a 14 éves lány gyermek a kocsim elé mászott szétnézés nuku, csak egyszerűen jött. Közben a mobilt bámulta.

( Igen Pokemon volt a dolog mögött... )

Centiken múlott a dolog... Bárki bármit mond, egyre hülyébb a világ. Sajnos.

Én nem ellenzem a játékot, de ha már GPS-el megy, akkor talán egy figyelmeztetés is lehetne benne a használójának, hogy nyílt úttestre nem lépünk kis se szó se beszéd. Azaz a KRESZ szabályok betartására is sarkalhatna. PL pontlevonás ha a szabályokat mellőzve akarsz valamit elérni a játékban.

masko
masko
2016. júl. 19. 7:35

Van benne figyelmeztetés, hogy figyeljünk oda a környezetünkre játék közben. Nem ezen múlik a dolog.

Én is voltam már úgy, hogy reggel amíg sétáltam a buszmegállóba elolvastam pár hírt a telefonon. Egyszerűen sajnálok minden kitöltetlen időt, mikor egyébként is alig van szabadidőm. Ez a pokémon játék viszont ad egy kis lökést hogy ne várjak átszállásra hazafelé menet, hanem akkor már sétáljak inkább. Ráadásul olyan apróbb látványosságokat találok a városban, amik eddig nem tűntek fel vagy csak nem tudtam mik azok és miért vannak ott (szobrok pl.)

5hR3kY
5hR3kY
2016. júl. 18. 18:33
#28

Pokémon Go Home! xD

ernokiss
ernokiss
2016. júl. 18. 10:57
#27

Na és még egy jó példa, arra, hogy "mi értelme van?" és mégis hihetetlen népszerű az a Minecraft. Jó már van olyan verziója ahol legalább harcolni is lehet egymással, de addig is elképesztően népszerű volt. Azzal én is nehezen barátkoztam meg de elfogadtam, hogy változik a világ. A 10 éves unokaöcsém több gameplay csatornát néz mint amennyit játszik, és játék közben is kis ablakban tolja a játékokat, és full screenben meg mögötte fut a gameplay videó.. Amikor én voltam annyi idő még a sárga kazettás nintendó utánzattal toltam, és mások voltak az elvárásaim. De attól még nem hülye valaki, ha másképp csinál vagy gondol valamit mint TE (mindenki aki úgy érzi h neki szól..

Amúgy is szeretek kimozdulni, főleg bicajjal, de pl tegnap este ahelyett, hogy játszottam volna vagy sorozatoztam volna még kimentem a lakótársammal egy másfél órát mászkálni (értsd pokemonokra vadászni). Szóval ha ennyi értelme van, hogy még több időt töltsek a szabadban / ne bent a szobában, akkor már megérte..

hunluki
hunluki
2016. júl. 18. 10:36
#26

Még kis kakaóbakekszet evős kisgyerek voltam amikor tombolt ez a pokemon dolog, tazokkal nyomultunk, siettünk haza kölyök klubbot nézni hogy ne maradjunk le pikácsu és songoku kalandjairól... Gondoltam ezen retrohullámon felbuzdulva én is megpróbálom a dolgot, miért ne, kutyát úgyis sétáltatni kell, időmből kitelik.

Amúgy szerintem a játék elképzelése jópofa, csak még iszonyat gyerekcipő. Az app bugos mint az állat, a szerverek hülyére terhelve, van hogy megfagy az egész csak úgy magától... plusz rakat opció még nem elérhető, kb jelenleg annyiból áll a dolog hogy összeszedegeted őket, sétálgatsz, és lvl5-nél gymbe bohóckodsz. De később még fejlesztik, jó dolog is lehet belőle. Legalább sok szobába zárt gyerkőc útra kell, megismeri a környéket. Finomítani kell hogy ne vasútállomás közepén legyenek a fontos pontok meg ilyesmi, de gondolom idővel rendbe rakják majd.

Kérdezte lent valaki hogy mi értelme van? Autót kapsz vagy toplistás leszel? Kérdezném ugyanitt hogy és a többi játéknak ugyanígy mi értelme van? Ott is csak számot növelsz, toplistás leszel, egyre jobb időket mész. Pont annyi értelme van mint összeszedni az összes kis nyomorékot az utcáról :)

masko
masko
2016. júl. 18. 14:58

Én is kutyasétáltatás közben próbáltam ki, mikor otthon voltam szüleimnél hétvégén.

Sajnos a faluban elég lyukas a lefedettség és az alkalmazás ezt nem tolerálja kicsit sem, így nem tudtam használni rendesen. Később a szerver gondok miatt fagyott le és nem mentett el 2 pokémont se amit fogtam. Pedig szerintem jó kis ösztönző egy kis sétára, illetve a város nevezetességeinek megnézésére. Valamit a vállalkozásoknak tényleg jót tehet, a pokémon csali használata tényleg ötletes :D

Csicso1
Csicso1
2016. júl. 17. 23:51
#25

Még mindig nem tudom mi is ez de úgy látom jobb is. :)

i2k010
i2k010
2016. júl. 17. 20:57
#23

Letűnt már a kulturált fórumozások kora akkor, amikor az internet megszűnt luxuscikk lenni... =(

Zotya21
Zotya21
2016. júl. 17. 18:52
#22

de miért kell állandóan megőrülni a világnak ?

minden félévbe vagy negyedévbe valami baromságért van oda az egész világ

bárhova nézek az interneten, ez a szar fogad, nekem meg fogalmam se volt hogy miért vagy miez, azt most se értem hogy mitől őrül meg az egész világ ilyen dolgok miatt

Kerub88
Kerub88
2016. júl. 17. 19:12

Ez van. Szokd meg. Kevesebb értelmetlen kérdést kell majd feltenned fórumokon.

h_gyuri
h_gyuri
2016. júl. 17. 16:42
#21

2009 óta játszom a geocaching-el, ott legalább szabályozott, hogy hová lehet ládát rejteni. Adott esetben akár az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség engedélyével. Bakik persze így is előfordultak (Újpesten a vízművek területére betévedt játékos letartóztatása, stb O.o), de ezzel az új őrülettel nem lehet összehasonlítani, teljesen más a szellemisége.

ernokiss
ernokiss
2016. júl. 17. 19:55

Azért hasonlítom hozzá, mert konkrétan a geocaching pontok is része a játéknak..

Szebko
Szebko
2016. júl. 17. 16:36
#20

hát én ezt tényleg nem értem... Minek kell ezen felháborodni? Van, jászanak vele, nintendo részvényesek meg örülnek. Miért fáj ez valakinek? Valószinű tényleg senki se örülne neki ha bekopognának hozzá 20 percenként 1 pokemon miatt. De attól aki játszik vele miért ne lenne normális? Persze a sok marha amerikában tapossa egymást meg elütteti magát de arról az országról beszélünk amelyikben fegyvertartás mellet érvelő anyukát hátbalő a pár éves (vagy hónapos) kisgyereke. Ahoz meg hogy mi a célja mit kell benne elérni: nem teljesen mindegy? Miért ne lehetne azért játszani valamivel mert "just fun"? Candy crushsal se érsz el semmit csak az időt töltöd vele.

"Nem azért de írjátok hogy marhák, agyhalottak stb., de azé gondolom nektek a gépetekben ott fekszik a GTX970 meg az ilyenek." erre meg sajnos igazat kell adnom. Mennyiben jobb otthon ülni és a 10. WAR-odat vagy akármidet játszani CSGO-ban vagy 4. alkalommal kiakasztani a witcher 3-mat mint kimenni sétálni és pokemont fogni? :'D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. júl. 17. 15:52
#19

Már most addig fajult a dolog, hogy az USA-ban rálőttek ilyen Pokemonozókra mert magánterületre tévedtek xD

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. júl. 17. 14:51
#18

Így van, fizikai fájdalmat okoz látni a közzétett videókat hogy mennyire behülyültek már megint az emberek, az megszokott hogy az új ájfonért meg a fekete pénteken 2 dollárral leárazott cuccért egymást tapossák, de az hogy a semmiért is megállnak út közepén a kocsival, és kirohannak belőle lekapni egy virtuális dolgot ilyeneknek már tényleg egy ketrecben lenne a helyük.

De még mindig nem kaptam választ arra hogy mi a célja, mit ér el vele a játékos ha gyűjti ezeket a cuccokat. Fent lesz az álneve egy Leaderboard-on oszt ennyi? Mert akkor semmivel nem több egy átlag játéknál. Ennyiért nem mászkálnék összevissza. Esetleg országok szerint rangsorol, aminek annyi értelme van mint az olimpiának tehát minél nagyobb ország, annál nagyobb eredmény. Szerintem az elkövetkező hónapokban fogunk cifra híreket hallani ami bebizonyítja hogy mennyire nem százasok megint ez emberek.

Profeta0519
Profeta0519
2016. júl. 17. 19:22

Ennyi :)

Marcsiii30
Marcsiii30
2016. júl. 17. 12:08
#17

Az ember felegyenesedett. Az ember okos lett, elkezdett tárgyakat használni. Az ember feltalálta, hogy lehet háborúzni, és jókat gyilkolászott.

Az ember okos lett, és nagyrészt abba hagyta a háborúsdit. Az ember feltalálta a technikát, ami majd könnyebbé teszi a minden napjait.

Az ember feltalálta az okos telefonokat, és meghülyült.

Tovább nem véleményezném ezt az észbontó hírt.

masko
masko
2016. júl. 18. 14:55

Arra gondolok, hogy a 20-21. századi tendencia, hogy az iskolázottabb/intelligensebb emberek kevésbé vagy egyáltalán nem vállalnak gyereket a karrier vagy egyéb megfontolásból. Az alacsonyabb iskolázottságú réteg (akik nem mind ostobák, de többnyire köztük találni a legtöbb befolyásolható, buta embert) sokkal több gyereket szül, akiknek szintén nem tudják biztosítani a megfelelő oktatási színvonalat és/vagy a gének miatt lesz butább (egy szakmunkás aki jól végzi a munkáját és értelmesen átlátja a dolgokat és gondolkodik már intelligensnek számít az én mércém szerint, míg aki ész nélkül mindent elhisz és nem hajlandó megpróbálni se gondolkozni az az ostoba).

Erről régebben olvastam egy statisztikákkal tűzdelt cikket néhány társadalomkutatói véleménnyel, de semmi komolyabb tanulmány nincs. Ez csak a saját félelmem/következtetésem.

tomchee
tomchee
2016. júl. 17. 12:06
#16

Mindenki annyira gyűlölködik, mint ha kényszerítenék, hogy játszanak vele... vagy legalább is fizikai fájdalmat okozna neki a program létezése. Mit ártott ez az app bárkinek is ?

Nagyon rossz lehet nektek, ha már egy ilyen app létezése ennyire tönkre teszi az életeteket. :(

perneki
perneki
2016. júl. 17. 13:45

Az emberek többsége szereti az új dolgokat kipróbálni, megtapasztalni milyen érzés stb. Aztán jönnek az olyanok mint te akik még véletlenül se akarja megérteni mert nem akarja, neki jó az ami van nem kell több.

Kerub88
Kerub88
2016. júl. 17. 9:52
#15

A hozzászólások olyanok mintha az öregeg otthonából kiszürődő véleményeket hallgatnám a "mai fiatalokról".

jocek
jocek
2016. júl. 17. 10:54

Kíváncsi leszek majd ha lemegy a hype mennyien fogjátok ezt játszani és mennyien fogjátok védeni ezt az isteni app-ot.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. júl. 17. 8:34
#14

Szó nincs felháborodásról, már megszoktuk hogy az Amerikaiak megint hozták a formájukat, egymást taposva rohantak a Central Parkba, mivel ott egy ritka példány volt található. Eközben a leleményes hackerek szoftveres gps-el az ágyból tolják a cuccot xD Persze csak módjával, nehogy feltűnő legyen a hirtelen teljesítmény, ahogy egyéb játéknál is láttuk.

MrApollo
MrApollo
2016. júl. 17. 8:30
#13

Nem tudom mire ez a felháborodás:D

Kb geokessing filingem van..bár azért itt nagyobb a zombi faktor:D

Viszont a felháborodás részhez még..hogy eddig is zombult az utcán aki akart a telefonjával..ezután +1 progi lett a telón amivel lehet...te nem teszed okéé a másik 200fogja..akármit csinálsz:D

Annyit kéne csinálni hogy értelmesebbé váljon, hogy a lehetettlen helyekre lenne tiltás hogy tényleg ne a vonatsín legyen a poke elkapóhely mert ezrével lesznek emiatt balesetek vagy valami....

Legyenek terek, zöldterületek ahol ezt lehet végezni és akkor nem az autóba vezetés közbe tolod..és már megis oldódott a dolog negatív része.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. júl. 17. 5:29
#12

Mi a tétje, célja egyáltalán? Felkerül egy semmitmondó nicknév a 10 legjobb közé? Vagy nyer egy Bugatti Chiron-t aki a legtöbbet összegyűjti? Mireföl ez a nagy hisztéria? Mert így ránézésre totál gagyi, csak azt tudom elképzelni hogy valami nagy tétje van ennek. Esetleg maguk a rajongók se tudják, csak mennek a többi birka után?

MiszterSoul
MiszterSoul
2016. júl. 17. 0:20
#11

Kezdőknek egy jó pár tipp, egyszerűen és tömören! :)

[LINK]

LGx
LGx
2016. júl. 16. 23:10
#10

apa kezdődik :D

[LINK]

SirDragon
SirDragon
2016. júl. 16. 23:04
#9

A magam részéről kedvelem az univerzumot, és mióta elérhető, játszom is.

Mellette van életem, nem megyek be sehova egy ritkaságért, munkahelyemről sem hiányzom miatta.

Nagyon jó az alapötlet, és a kivitelezés is, bár a korábbi pokemon játékokhoz képest nagyon más, van, ahol kissé negatív irányba mozdult el a játékmenet az egyszerűség kedvéért.

Érdemes hozzátenni, hogy a minimum telefon egy dolog, sokminden elviszi, ellenben ha az AR-t szeretnéd használni a kamerával, ahhoz már olyan telefon kell, amiben van giroszkóp is (ami többnyire már felső kategóriás készülék).

A szervereket sajnos alul méretezték, de szerintem lassacskán bepótolják ezt a hiányosságot. Még rengeteg dolgot terveznek beletenni a programba, mint barátlista, barátokkal való pokemon harc, csere, de ehhez idő és türelem kell, nem szabad elfelejteni, hogy még mindig egy béta programról beszélünk.

A GPS pontossága is hagy némi kívánnivalót maga után, de ez megint csak inkább hardver, nem a program hibája, ellenben nagyban zabálja az akkumulátort és a mobilnetet, de kaptunk ígéretet, hogy ezzel kapcsolatban is fog még fejlődni a játék.

Jelenleg még csupán az első generáció pokemonjai vannak benne a játékban, és legendás példányt se találtak még tudtommal, úgyhogy senki semmiről nincs lekésve.

Nagyon várom a cikket, kíváncsi leszek, bár azt hiszem példa nélkül álló, hogy mobilos játékról készül teszt ezen az oldalon (talán a fallout shelter kivételével :D ).

Hajrá kék csapat!

Oddye
Oddye
2016. júl. 16. 22:44
#8

Ha angolul írnátok akkor is simán ki lehetne találni, hogy magyarok vagytok. Mindenki meg fog halni, meg minden tiszta sz*r, meg mindenki hülye...

perneki
perneki
2016. júl. 16. 22:24
#7

Nem azért de írjátok hogy marhák, agyhalottak stb., de azé gondolom nektek a gépetekben ott fekszik a GTX970 meg az ilyenek. Nem hogy örülnétek hogy a mobil is fejlődik afelé a dolgok felé ami érdekes lehet a jövőben. Aki nincs benne a játékokban és kipróbálja ezt és tetszik neki akkor már megérte a dolog szerintem. (az már más hogy valaki út közepén sétál arra már azt mondom hogy aki hülye az az marad a pokemon go csak rásegít hogy mások is rájöjjenek.)

/ 2
Vissza az oldal tetejére