Shop menü

NAGY GYŐZELEMKÉNT ÜNNEPLI AZ EU AZ USB-C-S TÖLTÉS KÖTELEZŐVÉ TÉTELÉT

Ezentúl az EU-ban a legtöbb kütyün már USB-C csatlakozó lesz töltésre, de nemcsak ezt írja elő az Európai Unió.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nagy győzelemként ünnepli az EU az USB-C-s töltés kötelezővé tételét

Az EU már évekkel ezelőtt döntött arról, hogy egységesítenie kell a gyártóknak a töltésre szolgáló csatlakozót, és kizárólag az USB-C alkalmazása lesz megengedett. Rengeteg termékkategóriánál lép életbe ez a szabály a 2025-ös év kezdetével, de szerencsére ebből a felhasználók már szinte semmit nem fognak észrevnni.

A gyártók az elmúlt évek alatt fokozatosan felkészültek erre, és szint csak az Apple-nél van annak látszata, hogy az új szabályozás életbe lép. Az Apple kénytelen volt az iPhone SE új generációjának bevezetése előtt kivezetni az aktuális modellt, az ugyanis még a Lightning csatlakozóval jelent meg 2022-ben. Az iPhone 14 széria kínálatban maradt tagjai is nyugdíjba vonultak, így most egy ideig a cég hivatalosan nem kínál olcsóbb terméket a vásárlóinak.

Galéria megnyitása

Meg kell azt jegyezni, hogy a kereskedők a szabványos, egységes csatlakozóval nem rendelkező eszközökből fennmaradt készleteket még értékesíthetik. Egy ideig tehát a boltok polcain még biztosan fellelhetők lesznek az elérhetőbb iPhone-ok. A hír születésének pillanatában az iPhone SE még szerepel az Apple oldalán is, a vásárlási gomb is a helyén van, de a megrendelési oldal már nem tölt be. A legtöbb elektronikai kütyü gyártója az elmúlt években már minden fronton áttért az USB-C használatára, mivel tudatában voltak a változásnak.

Szinte mindent megreguláz az EU, ami kábellel tölthető újra, és 100 W alatti teljesítményt igényel a töltése során.

Az Európai Unió iránymutatása kiterjed az okostelefonok mellett a táblagépekre, e-könyv olvasókra, digitális kamerákra, fényképezőgépekre, fej- és fülhallgatókra, headsetekre valamint hangszórókra, és ezzel még nem értünk a lista végére. Érintett még az összes kézi játékkonzol, melyek az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendtek, tovább az olyan PC-s perifériák is ide sorolódnak, mint a vezeték nélküli egerek, billentyűzetek, sőt mi több, még a GPS-eket is külön kiemelték a direktívában.

Galéria megnyitása

Ezen a ponton érdemes azt megjegyezni, hogy ezzel a lépéssel még nem éri el az EU a végső célját ezen a területen. Egyrészt elmondták, hogy a jövőben folyamatosan igyekeznek majd naprakészen tartani ezt a rendeletet, másrészt azt is tudjuk jól, hogy a következő körben a laptopok is sorra fognak már kerülni. 2026. április 28-tól minden notebookon garantálni kell az USB-C-s töltési lehetőséget.

Galéria megnyitása

Noha elég részletes az EU iránymutatása, azért maradtak benne szürkezónák, például a drónokat külön nem emelte ki. Talán majd egy későbbi frissítésben erre is sor kerül, vagy egyszerűen csak digitális kameraként fogják ezeket elkönyvelni, miután kamera szinte minden drónon van, ami nem játékszer. A szabályozás a vezeték nélküli töltésre most még nem terjed ki, de ez is változhat a jövőben. Az EU ezt a területet illetően elmondta, hogy „a harmonizációt népszerűsíti”. Bízik abban, hogy külső beavatkozás nélkül is egy irányba próbálnak majd haladni a cégek a felhasználók érdekét és a környezetvédelmet szem elé helyezve.

Galéria megnyitása

Azt is el kell még itt mondani, hogy az EU nemcsak az egységes töltőcsatlakozót írja elő a gyártóknak, hanem részben az egységes gyorstöltést is. A gyorstöltési megoldások terén elég jelentős a széthúzás a több különböző megvalósítási lehetőség miatt. De innentől minden eszköznek, ami nyújt gyorstöltést, támogatnia kell az USB Power Delivery-t (USB PD) is. Azoknál az eszközöknél szükséges az USB PD kompatibilitást megoldani, amik 15 W-nál nagyobb teljesítménnyel (5 V, 3 A) táplálhatók.

Egységesítette az EU azt is, hogy milyen módon kell a fent felsorolt termékek dobozán feltüntetni, hogy a csomag tartalmazza-e a töltéshez szükséges adapter. Ez azért fontos, mert ha nincs a töltő a dobozban, és a felhasználónak sincs ilyen eszköze, akkor ezt külön kénytelen lesz megvásárolni. Új előírás vonatkozik arra is, hogy kell feltüntetni a töltési teljesítményre vonatkozó adatokat a csomagolásokon, hogy a felhasználók megfelelően legyenek tájékoztatva.

Galéria megnyitása

Az EU célja az volt, hogy egy kábellel és egy adapterrel mindent a lehető legjobb élmény biztosítása mellett lehessen tölteni. Ennek köszönhetően a merülő félben levő eszközöket már szinte bárhol tudják majd tölteni az emberek, könnyebb lesz beszerezni a megfelelő tartozékokat, és eleve elég lesz egy nyaralásra egy kábelt és egy adaptert becsomagolni. A várakozás szerint az egységesítést követően sokkal kevesebb ilyen jellegű hulladék keletkezik majd, nemcsak az EU-ban, hanem globálisan is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére