Mozis előzetesen a The Waylanders

Az időutazós RPG munkálataiban Chris Avellone is közreműködk.

Mozis előzetesen a The Waylanders

A spanyol Gato Savaje stúdiónak és a Dragon Age egykori kreatív igazgatójának, Mike Laidlawnak közös projektje, a The Waylanders egy csapatalapú szerepjáték, mely klasszikus gyökerekkel és innovatív lehetőségekkel, köztük időutazással vár minket.

A történet szerint karaktereink a kelta idők és a középkor között utaznak a Spanyolország északi része és Írország alapján megalkotott helyszíneken, mindegyikben újjászületve. A harcok során egyenként irányítjuk a csapattagokat, de különböző, összesen tucatnyi típusú formációba is rendezhetjük őket (mint mondjuk a falanx, vagy a nyílhegy), ezek más-más előnyt adnak.

Hat fő karakterosztály, négy faj, harmincféle alosztály, és több, mint 800 képesség segítségével alkothatjuk meg hősünket. A sztori cirka 40-60 órára nyúlik, nyolc társat hívhatunk meg az ötfős csapatba utunk során. A kamera a hagyományos izometrikus, vagy külső nézetű is lehet. Nem hiányzik majd a csatákból a megszokott szünetlehetőség sem, ezalatt megtervezhetjük lépéseinket.

A játékra hatott többek között a Dragon Age: Origins, a Neverwinter Nights 2, vagy a Baldur’s Gate is. A történet két időszakot ölel fel (a kelták fénykorát és a középkort), melyek között ide-oda ugrálunk majd. Kísérőink követnek minket utazásainkon, de mindig más testbe érkeznek, és meg kell találnunk őket.

A The Waylanders megjelenését 2020-ra tervezik.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap