Bár a filmekre építő játékok veszett hírnévnek örvendenek, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezen a kategórián belül is akadnak értékes, sőt, zsinórmértékként szolgáló darabok. Az N64-re kiadott GoldenEye 007 bebizonyította, hogy konzolra is lehet parádés FPS-t készíteni. A The Chronicles of Riddick: Escape From Butcher Bay a lopakodós akciójátékok egyik megkerülhetetlen klasszikusa. 2005-ben a hazánkban kevésbé ismert 1979-es The Warriors adaptációja lepte meg a beat 'em up rajongókat és a The Thing túlélőhorror is remekül visszaadta Carpenter hideglelős rémálmának feszült hangulatát. Míg a Star Wars univerzumában játszódó, kiemelkedő címekkel 2018.május 4-én külön foglalkoztunk.

Tekintve, hogy ahogy azt a nemrég megjelent Warhammer 40,000: Inquisitor – Prophecy is igazolja, a magyar játékipar él és virul. Ergo távolról sem elképzelhetetlen, hogy az egyik stúdió előbb vagy utóbb egy hazai alkotást fog feldolgozni. Cikkünkben így egy kicsit szabadjára engedtük a fantáziánkat, és eltűnődtünk a szóba jöhető jelölteken.

Lássuk hát a kínálatot!

Azt, hogy az Argo sohasem bővül majd trilógiává, szinte biztosra vehetjük. Hiszen az emberfeletti képességekkel bíró, szótlan gyilkológépet, Psychót alakító Bicskey Lukácsot 2015-ben ragadta el idő előtt a rák. Aztán az ostobaságát magabiztos fellépéssel, illetve erős ökleivel kompenzáló Tyson-t megformáló Kiss Józsefet gyászolták a rajongók, aki 2018 februárjában egy tragikus balesetben hunyt el. Az pedig egyértelmű, hogy nélkülük egész egyszerűen nem, vagy nagyon nyögvenyelősen működne a folytatás. Ám Árpa Attila filmjei ideálisak lennének egy, a GTA-széria nyomában haladó, egyedi hangvételű TPS-hez.  Azok hagyományait folytatva a banda tagjainak félbalkáni bűnözőkkel és a magyar terepen rendszerint csúfosan leszereplő nemzetközi alvilág prominens képviselőivel is meggyűlhetne a bajunk. Kincsvadászat, lövöldözések, fiúcsapatok, bunyók, jakuza-bérgyilkosok, hidrogénbombák, és természetesen Balog Tibi, aki mindent visz: több sem kell egy önmagát még véletlenül sem komolyan vevő, humoros henteldéhez.

.

Annak dacára, hogy a Macskafogó 2: A sátán macskája megítélése némiképp felemás, az vitán felül áll, hogy az 1986-os, külföldön is terjesztett klasszikus egyike a magyar animáció csúcsteljesítményeinek. Könnyen fogyasztható, de a felnőttek számára is élvezetes humora miatt igazi csemegének számítana a gyerekeket megcélzó, bárgyú programok szürke-kétségbeejtő tengerében. Egy ügyes stúdiónak aligha esne nehezére, hogy egy, a Lego-játékokhoz hasonló, nyitott világú, családi akció-platformer főhőseként lássuk a macskák és patkányok orra alá borsot törő Grabowskit.

Az 1983-as Berlini Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját elhódító Dögkeselyű a maga korában kifejezetten formabontónak számított. Elvégre, András Ferenc egy hihető-hiteles, a hivatalos, ukáznak is beillő véleménnyel ellentétben a nagyon is létező magyar szervezett bűnözést is bemutató bosszúfilmmel lepte meg a krimik szerelmeseit. Ráadásul a kisiklott életű, mérnökből taxisofőrré vedlő Simon József sem egy karikatúraszerűen ábrázolt, alkoholista, kettőig számolni is alig tudó pernahajder, hanem tetteit végiggondoló, rafinált figura. Az életét az őt kizsebelő, hallatlanul jó körülmények között élő „Részvét Mici”-néven futó, öreg tolvajnő megbüntetésére feltevő férfi legfőbb fegyvere tehát az agya. Ezért logikus lenne ha egy, a kis szürke sejteket megmozgató point and click kalandjáték főszereplőjeként élhetnénk át újra a vendettáját.

Ezután evezzünk békésebb vizekre. Az kétségbevonhatatlan tény, hogy a harmadik Üvegtigris szakított elődjei könnyedebb szerkezetével. Ám ezzel együtt a trilógia úgyszólván tálcán kínálja magát ihletforrásnak egy, az első két részhez hasonlóan egy laza keretsztorin belül elmesélt történetekből álló, epizodikus formátumú narratív kalandjátékhoz. A kereskedelmi antitalentum Lali, az autónepper Gaben, a folyton ügyeskedő, de állandóan ráfaragó Róka, a zenéhez mérsékelten értő, ám lelkes Cingár, garantáltan mosolyt csalnának a játékosok arcára. Pláne, ha az anyjával élő, viszont ennek ellenére saját bevallása szerint kemény Csoki, és a jóindulatú, bolond Sanyi is feltűnnek a színen. Mivel az örökké civakodó cimborák elég eltérő habitusú karakterek ahhoz, hogy mellettük egy percig se unatkozzon senki. Főleg ha a világ leghülyébb vevőjének kijáró díjért eséllyel induló Mogyoró Kálmán is hozzáteszi a magáét az összképhez.

Listánk következő darabja kissé megdöbbentőnek hathat. Mert ahogy azt a vázlatos cselekmény-kivonat alapján sem nagy kunszt kitalálni, az 1953-ban bemutatott Állami Áruház, amiben egy munkásigazgató fellép a gaz feketézők ellen, nem tartozik a hazai mozgókép-történelem gyöngyszemei közé. Hovatovább, Feleki Kamill, Latabár Kálmán, Gózon Gyula és a többi színésznagyság fáradozásai ellenére sem több, mint a Rákosi-korszak rossz emlékű, hitvány-hazug propagandaterméke. De ha valaki kellő iróniával nyúlna hozzá a bárgyú alaphelyzethez, egy egyedi hangvételű, a rettenetes ötvenes éveket humorral bemutató menedzserjáték készülhetne belőle. Dolgunk ugyanis nem annyira a vásárlók kiszolgálása, inkább a hibátlan üzemeltetés és az árubőség látszatának fenntartása lenne. Vevők meggyőzése arról, hogy nem is akarják elkölteni a pénzük, alkalmazottjaink ideológiai nevelése,  szabotőrhajsza, az elégedetlenkedő vásárlók feljelentése, esetleg csúnya, sőt egyenesen használhatatlan tárgyak eladása: csupa-csupa rendhagyó küldetés. 

Felsorolásunkat az A pince zárja. A közösségi finanszírozásból készült horrorban egyetemisták egy buli után úgy dönt,enek hogy szellemet idéznek. Ezután ahogy az ilyenkor lenni szokott, furcsábbnál furcsább események veszik kezdetüket. Majd a társaság egy pincében csapdába eső tagjai azon kapják maguk, hogy ha nem akarják, hogy egy titokzatos, irgalmat nem ismerő kreatúra megölje őket, akkor kénytelenek felvenni az egyenlőtlen harcot. Öt potenciális túlélő és egy halk, gyors, kegyetlen gyilkos – mi egyéb kéne egy, a Dead by Daylight nyomdokaiban járó, aszimmetrikus horrorjátékhoz?

Ezzel ötletbörzénk végére értünk. Szerintetek melyik magyar filmet kéne feldolgozni?