MIT TEGYEK, HA A WINDOWS 10 FRISSÍTÉS TÖRÖLTE A FÁJLJAIMAT?

Mivel egyre többen panaszkodnak adatvesztésre, a Windows 10 legutóbbi frissítése miatt, úgy gondoltuk, hasznos lehet egy kis összefoglaló, ami segít a fájlok visszaszerzésében.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. okt. 9. 16:00
Mit tegyek, ha a Windows 10 frissítés törölte a fájljaimat?

A Microsoft nagyjából egy hete jelentette be a Windows 10 következő nagy frissítőcsomagját, ami az October 2018 Update nevet kapta. A rengeteg hasznos újítással érkező csomag nem sokáig maradt elérhető a tapasztalható problémák miatt, és mielőtt bármit is tennének az érintettek, érdemes végigolvasni az alábbi sorokat.

Döcögős rajt, majd globális visszavonás

Első körben kiderült, hogy egy Intel HD Audio driver miatt az indokoltnál magasabbra emelkedik a processzorterhelés, így csökken a noteszgépek akkumulátoros üzemideje. Az érintett rendszerek esetében ideiglenesen szüneteltették a frissítés terjesztését, a hibát tapasztaló felhasználóknak pedig azt javasolták, telepítsék a legfrissebb Intel HD Graphics drivert. Ezzel majdnem egy időben egy másik, sokkal súlyosabb hiba is felbukkant, ami csak azokat érintette, akik meglévő rendszerüket frissítették: közülük sokan arról számoltak be, hogy a frissítés telepítése után egészen egyszerűen eltűnt a felhasználói könyvtáruk tartalma. Olyan felhasználóról is érkezett hír, aki több, mint 200 GB-nyi adatot veszített el. Neki az adatok többségéről azért volt biztonsági mentése, de az elmúlt két hónapban keletkezett munkáit így is elveszítette.

Galéria megnyitása

Az adatvesztéssel kapcsolatos problémára egyelőre még nem érkezett hivatalos javítás, mindössze annyit történt, hogy a hiba kijavításáig visszavonták a Windows 10 October 2018 Update terjesztését. A vállalat szakemberei senkinek nem ajánlják a Windows 10 legfrissebb változatának telepítését – érdemes megvárni a javított változatot, addig pedig a régebbi kiadásokra érdemes támaszkodni.

Hogyan történhetett ilyen?

Ez persze aligha segítség mindazoknak, akik már belefutottak a problémába és elveszítették fontos adataikat. Ők valószínűleg rászoknak majd adataik folyamatos mentésére, hiszen ahogy a mellékelt ábra is mutatja, sosem lehet tudni, egy érkező frissítés milyen negatív következményeket tartogat. Hogy mégis miért engedte ki a hibás frissítést a Microsoft? A jelek szerint azért, mert a belsős tesztek során nem jelentkezett a hiba, a Windows Insider Programban résztvevő tesztelők közül pedig kevesen jeleztek hasonló problémát. Az egyik tesztelő egyébként már három hónapja felhívta a figyelmet arra, hogy a frissítés adatvesztést okozhat, ám akkoriban még csak keveseket érintett a probléma, így a bejelentés kevés szavazatot (upvote) kapott, és elsikkadt a hibatengerben. Igen ám, de ahogy elérhetővé vált a frissítés, egyre több és több felhasználót érintett az adatvesztéssel kapcsolatos hiba, így egyre többen jelezték, valami nincs rendben. Egy bizonyos pont után inkább a frissítés visszavonása mellett döntöttek a fejlesztők.

Mit tegyek, ha elvesztek az adataim?

Mielőtt bármilyen trükkhöz vagy tipphez nyúlnánk, érdemes felvenni a kapcsolatot a Microsoft helyi ügyfélszolgálatával (06-1-267-46-36), ahol további tájékoztatást adnak. A külföldi beszámolók szerint a technikai segítségnyújtás keretén belül adnak pár tippet, mit érdemes megpróbálni, és ha egyik sem működik, távoli hozzáférés keretén belül saját eszközeikkel állítják vissza az elveszett fájlokat. Mert azok igazából csak technikailag törlődtek, vagyis csak bejegyzéseiket írta át a rendszer a törlés alkalmával, így egyszerűen visszaállíthatóak. Már amennyiben az adott meghajtó-tárhelyet még nem írtuk felül egyéb tartalmakkal…

Galéria megnyitása

Amennyiben az ügyfélszolgálat nem segít, vagy éppen nincs módunk az igénybevételére – bármilyen okból – első körben két megoldás lehetséges. Vagy kihalásszuk fájljainkat az adott meghajtó gyökerében található Windows.old mappából (pl.: C:\Windows.old\), ahol jó eséllyel még megvannak, vagy megnézzük a One Drive tárhelyet, nempakolta-e oda a rendszer a tartalmakat. Utóbbira persze csak akkor van módja, ha előtte bejelentkeztünk Microsoft felhasználói fiókunkkal. Amennyiben egyik tipp sem működik, érdemes megpróbálni egy adatvisszaállító szoftvert, amelyben a felhasználói mappánkat kell megadni a keresés céljaként – vagy azt a mappát, amelyből hiányoljuk a fájlokat. Erre jó választás lehet az ingyenes Recuva, a Puran File Recovery, a Disk Drill, a Glary Undelete, a SoftPerfect File Recovery, az EaseUS Data Recovery Wizard, a Wise Data Recovery, a Restoration, illetve a FreeUndelete is – hogy csak 9 példát mondjunk.

Ezeken kívül természetesen bármely egyéb bevált szoftver is használható, legyen az ingyenes vagy éppen fizetős.

Fontos, hogy az érintett meghajtóra lehetőség szerint ne másoljunk semmit – a legjobb, ha egy másik PC segítségével végezzük el a fájlok helyreállítását, amennyiben erre van mód. Ha nincs, akkor csak minimális adatforgalmat érdemes generálni: csak annyit, míg a helyreállító szoftvereket letöltjük.

Egyes tippek a Visszaállítási Pont alkalmazását, illetve a Rollback-et is említeni szoktak – voltak olyanok, akiknél ezek is működtek. Viszont ezeket csak utolsó mentsvárként érdemes bevetni – először mindenképpen törekedni kell a minél kevesebb írás elvégzésére, hogy a törölt fájlok visszanyerhetőek legyenek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 10. 13:25
#9

Alapból nem tartom normális dolognak hogy az Users alkönytárakban tartson valaki fontosabb fájlokat. Mondjuk ezek felvándorolnak az onedrive felhőbe is, tehát lehet hogy megvannak az adatai az érintettek egy részének, csak nem tudnak róla.

BiroAndras
BiroAndras
2018. okt. 10. 11:39
#8

A logfontosabb az, hogy legyen mentés. Lehetőleg automatikus, és legalább napi, de méginkább azonnali.
Nem csak azért kell mentés, mert egy windows update letörölhet dolgokat, millió más módon is elveszhetnek az adataink. Lemez hiba, fájlrendszer sérülés (pl. áramszünet miatt), vírus, véletlen törlés, stb.
Ezek ellen a linux se véd.

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 14. 10:44

Mert senki nem hasznalja.
Barmikor oda masolod a fajlaidat ahova akarod, senkit nem erdekl 3-4 ures user mappa.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 10. 9:46
#7

Minek tennék fel linuxot?

Mr_Dave
Mr_Dave
2018. okt. 10. 8:41
#6

Ezért használok még mindig és amíg csak lehet Win 7-et.

kazsakke
kazsakke
2018. okt. 10. 8:36
#5

"Mit tegyek, ha a Windows 10 frissítés törölte a fájljaimat?"
Telepits fel egy operacios rendszert a gepedre.

FELULET
FELULET
2018. okt. 10. 8:15
#4

Mit tegyek, ha a Windows 10 frissítés törölte a fájljaimat?

Rakj fel egy linuxot...

kean
kean
2018. okt. 10. 8:09
#3

Pont jókor tértem át Ubuntura... Már egy ideje terveztem, de van pár idióta játék ami csak Win alatt fut, na ezekkel már nem játszok inkább :)

peti19870621
peti19870621
2018. okt. 10. 3:17
#2

"Mit tegyek, ha a Windows 10 frissítés törölte a fájljaimat?" - Végy PlayStation 4-et. S felejtsd el a windowshoz nyúlni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. okt. 10. 9:45

Ne feledd, hogy a játékok mentéseit is törölte, ha törölte. Vagyis ontopic a konzol.

Samanoske
Samanoske
2018. okt. 9. 20:28
#1

Ha lementi a progit már nem jó.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. okt. 10. 6:50

kezdjük ott, hogy a böngésző megnyitása már kapásból jelenthet pár száz megabyte írást a temp fileok, cache és egyéb jóságok miatt. Ez többnyire az appdataban történik.

Vissza az oldal tetejére