Metro: Last Light – Elátkozott alagutak

Számítottunk rá, hogy egy jó játékot kapunk a Metro: Last Light képében, de még így is meglepett minket a 4A Games alkotása.

Metro: Last Light – Elátkozott alagutak

1. oldal

Amikor 2005-ben először kiadták Dmitry Glukhovsky Metro 2033 című regényét, a kritikusok és az olvasók nagy része dicséretekkel és pozitív értékelésekkel halmozta el a művet, ami egy sötét hangulatú, nyomasztó, de izgalmas történetet mesélt el egy nukleáris háború túlélőiről. Ez a siker felkeltette néhány orosz és ukrán videójáték fejlesztő figyelmét is, akik szerették volna „monitorra” vinni a Metro 2033-at. Oles Shyskovtsovot és Oleksandr Maksymchukot, a S.T.A.L.K.E.R.-t is jegyző GSC Game World programozóit különösen érdekelte ez a történet, így amikor elhagyták korábbi munkaadójukat, és megalapították saját, 4A Games névre hallgató cégüket, megszerezték a jogokat annak játékadaptációjának elkészítéséhez. Ennek eredménye volt a regénnyel azonos című FPS, amelyet 2010-ben fejeztek be. A program többnyire pozitív kritikákat kapott, a játékosok élvezték a nagyszerű látványvilágot, a magával ragadó atmoszférát és a többnyire jól működő játékmenetet. Bár a program nem lett multimilliós siker az eladásokat tekintve, elég jól fogyott ahhoz, hogy a kiadó THQ finanszírozza a folytatást. Sajnos a THQ a közelmúltban szomorú véget ért, és ez miatt nem ők, hanem a Deep Silver adja ki a Metro: Last Light címmel ellátott folytatást, de szerencsére a váltás nem okozott komoly problémát a fejlesztésben. Így, ha kis csúszással is, de kézhez vehettük a 4A Games legújabb alkotását, ami ismét elkalauzolt bennünket a moszkvai metróhálózat veszélyes világába.

Ha nincs lámpa, az öngyújtó is megteszi

Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy mielőtt kitárgyalhatnánk egy játék erősségeit és gyengeségeit, szót kell ejtenünk a vele kapcsolatos, általában valamilyen elítélendő üzleti döntés által okozott felháborodásról. A Metro: Last Light is erre a sorsra jutott, ugyanis amint annak több sajtóorgánum is hangot adott, a programból hiányzik a Ranger játékmód, mivel azt csak az előrendelők kapják meg ingyen, jelen állás szerint mindenki másnak fizetnie kell érte 5 dollárt. A fizetős DLC-knek természetesen megvan a helye a játékiparban, ám amint azt a fejlesztők hangoztatták, a játék úgy az igazi, ha a Ranger móddal játszunk vele, ugyanis úgy sokkal realisztikusabb, nehezebb, és sokak számára minden bizonnyal élvezetesebb. Ez a DLC kikapcsolja a HUD-ot, csökkenti a pályákon található lőszert, javítja az ellenség mesterséges intelligenciáját, összességében tehát növeli kihívást. A Metro 2033-ban ez ingyenes volt, és sokak szerint úgy nyújtotta a legnagyobb élményt a játék, ha ezt a módot aktiválták. Nos, ezúttal ezért fizetnünk kell, és nagyon úgy tűnik, hogy tényleg abba az irányba tart a játékipar, hogy a programok fontos részeit szedik ki, hogy aztán később fizetős DLC-ként adhassák el őket. Hallottunk persze magyarázatot a dologra a kiadótól, eszerint a játékot forgalmazó boltok miatt történt a dolog, de elég nehezen hihető, hogy ezek az üzletek pont a Ranger módot kérték volna DLC-ként. Ráadásul jelen pillanatban még nem él ez a letölthető tartalom a Steam boltban, így a tesztpéldányunkban sem tudtuk azt aktiválni. A reklámszöveget alapul véve ez azt jelenti, hogy nem úgy próbáltuk ki a Metro: Last Lightot, ahogy azt a fejlesztők szerették volna. Kár érte.

2. oldal

De próbáljuk túltenni magunkat ezeken a dolgokon, hiszen ettől függetlenül a játék megérdemli a figyelmet. Elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy azok is nyugodtan belevághatnak a sztoriba, akiknek az első rész kimaradt, ugyanis a Last Light elején egy pár perces videóban elmesélik nekünk az alapszituációt a fejlesztők (spoiler jön az első részből, így aki szeretné azt még végigvinni, az ugorjon egy bekezdést). A történet egy nukleáris háború által elpusztított világban játszódik, amelyben a túlélők egy része a Moszkva alatt húzódó metróhálózatban keresett menedéket. Ez a hálózat a világ egyik legnagyobb ilyen építménye, így kiváló helyszínt nyújtanak az alagutak a történethez. Amint megtudjuk, az egyes állomások önálló városállamokként működnek, amelyek gyakran egymás ellen is harcolnak, ugyanis az élelem, a lőszer, sőt, még a tiszta levegő is hiánycikknek számít ebben a világban. Itt él Artyom, a fiatal katona is, aki az első részben megmentette saját otthonát, és elpusztította a fenyegetést jelentő, Dark Ones-nak nevezett mutánsokat. A Metro 2033-at kipróbáló játékosok látni fogják, hogy az abban lévő kétféle befejezés közül a Last Lightban azt folytatjuk, amelyben hősünk kilövi a rakétákat a mutánsokra. A sztori fonalát nem sokkal ezután veszi fel a második rész. A főszereplő ezúttal is Artyom, aki Gordon Freemanhez hasonlóan a néma hősök csapatát erősíti, arra tehát ne számítsunk, hogy megszólal. Korábbi hőstettei révén már ő is tagjává vált a Spártaiaknak, annak a ranger csapatnak, amelyik a kiemelten veszélyes helyzeteket oldja meg a Metróban. Mint megtudjuk, különleges kapcsolat fűzi a Dark Ones fajhoz is, ám ennek részleteit itt nem árulnánk el. A történet ugyanis elég jól sikerült a Last Lightban, kellően érdekes, egy-két komoly csavarral megspékelve. Annyit elárulhatunk, hogy bejárjuk benne a metróhálózat és a felszín számos helyszínét is, találkozni fogunk különféle frakciókkal, akiket időnként segítünk, időnként pedig borsot törünk az orruk alá.

Kellemetlen társaságba kerültünk

A játékmenet nem változott túl sokat az előző részhez képest, szemmel láthatóan inkább arra törekedtek a fejlesztők, hogy kijavítsák annak hibáit. A fegyverek félig meddig valóságos csúzlik, félig kitalált modellek, és körülbelül egy tucat szerepel belőlük a játékban. Általánosságban elmondható, hogy mindegyik jól használható, főleg miután feltuningoltuk őket, ugyanis különféle kiegészítőket szerelhetünk rájuk a boltosoknál. Irányzékok, lézeres célzók, a stabilitást növelő támasztékok, hangtompítók találhatóak többek között a fegyvermestereknél, amiket kellő mennyiségű katonai lőszerért cserébe pillanatok alatt felraknak. Az említett lőszertípus szolgál pénzként ebben a világban, de ha nagyon szorult helyzetben vagyunk, akkor berakhatjuk azokat a géppuskánkba is, hogy megnöveljük az általa okozott sebzést. Közepes nehézségi fokozaton játszva egyébként elég sok lőszert találunk a pályákon, nem kell annyira takarékoskodnunk, mint az előző részben. Amit sokkal jobban meg kell becsülnünk, az a gázmaszkunkban lévő szűrő, mely nélkül ezúttal sem tudunk a felszínen lélegezni (illetve egyes földalatti szekcióknál is kapóra jön). A fenti küldetések idejére ugyanis kötelező a maszkok használata a levegőben lévő radioaktív por miatt. És bár itt-ott mindig találunk szűrőket, lesznek olyan missziók, amikor hosszabb időt is el fogunk tölteni a romos Moszkvában. Egy alkalommal az is előfordult velem, hogy teljesen kifogytam a szűrőkből, és csak kínkeservesen, fuldokolva tudtam eljutni a következő biztonságos helyig, többszöri állás visszatöltés után.

3. oldal

A legtöbbet a harcok kezelésében javult a Metro: Last Light, köszönhetően a feljavított mesterséges intelligenciának. Bár egyszer előfordult, hogy annak ellenére sem vett észre az ellenség, hogy ott álltam mellette, más esetekben már sokkal kompetensebben viselkedtek a katonák, mint az első részben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közepes szinten még így sem jelentenek nagy kihívást a harcok, ezért az FPS veteránok részére mindenképpen a magas nehézségi fokozatot (és a jövőbeli Ranger módot) ajánljuk. A javított AI-nak köszönhetően sokkal élvezetesebbek lettek a lopakodós részek is, mivel ezúttal már úgy érzékelnek bennünket az ellenfelek, ahogyan kell. Nagyon sok csata és pálya megoldható úgy, hogy a sötétben megbújva, dobókésekkel és hangtompítós pisztollyal intézzük el az ellenfeleket, és ez még inkább feldobja az amúgy sem unalmas játékmenet.

A lopakodás hasznos és célravezető technika

Folytatva a pozitívumok felsorolását, örömmel jelenthetjük, hogy a hangulat ezúttal sem szenvedett csorbát. A Metro 2033-nak nagy erősségei voltak a nagyszerűen megalkotott poszt-apokaliptikus helyszínek, és ebből a folytatásban sem engedtek a fejlesztők. Akár a föld alatt, akár felette kalandozunk, mindenhol érezzük azt a nyomasztó atmoszférát, amit megszerettünk az elődben. Egyes részeket teljesen birtokukba vettek a mutánsok, ezeknél nagyon óvatosnak kell lennünk, mert általában falkában támadnak, és komoly kihívást jelentenek. Nekünk a pókok által elfoglalt területek voltak a kedvenceink. Az óriás pókhálók lelassítják mozgásunkat, hacsak nem égetjük el őket az öngyújtónkkal, a sötét lyukakból előtörő ízeltlábúak pedig azonnal ránk vetik magunkat, hacsak nem világítjuk meg őket az elemlámpánkkal. Ugyanis ezek a lények félnek a fénytől, és ezt kőkeményen ki is kell használnunk a harcok során. Már-már félelmetes élmény a félhomályos katakombákban haladni, miközben mindenhonnan rettenetes morgásokat hallunk, a lámpánk pedig már alig ad fényt. Ez a hangulat átjárja az egész játékot, aminek köszönhetően nem igazán tudnánk mondani olyan részt, ahol unatkoztunk volna. A jövőben elérhetővé váló Ranger mód valószínűleg még inkább felerősíti majd ezt a túlélő-horror érzést, ami a játék javára fog válni.

4. oldal

Mindezt a fejlesztők saját készítésű 4A Engine elnevezésű motorjának legújabb verziója hajtja, nem is akárhogyan. Már az első részben is láthattuk, hogy nagyon szép képet képes a képernyőre varázsolni ez a technika, amire most még egy lapáttal rátettek a grafikusok. Különösen a fény- és részecske effektek néznek ki jól, de a textúrák is szemet gyönyörködtetőek a PC-s verzióban. Apró negatívum, hogy a bőr felülete helyenként műanyagnak tűnik az embereknél, ebből a szempontból láttunk már szebbet más játékban. Amire viszont tessék felkészülni, hogy a Metro: Last Light egy kisebb erőművet igényel, amennyiben maximális részletességgel szeretnénk futtatni. Bár a tesztgépünk nem a legújabb darab (AMD Phenom II X4, 8 GB RAM, ATI HD6870), még ma is egy jó középkategóriás masinának számít. Ezen a gépen 1680*1050-es felbontáson ki kellett kapcsolnunk az élsimítást és a tesszellációt, illetve a textúra minőséget is csak magasra tudtuk állítani a nagyon magas helyett. Így már nem volt gond a sebességgel, leszámítva néhány felszíni küldetést, ahol a gyenge optimalizáció miatt időnként indokolatlanul leesett a framerate. A hangzással viszont nem volt probléma, a zene, illetve a sejtelmes hangulatot megalapozó háttérzajok is jól szóltak, és a szinkronra sem tudunk rosszat mondani.

Apám... Ezt a verdát elviszem egy körre!

Egy-két apró hibája és a hatalmas gépigény ellenére a Metro: Last Light nagyszerűen sikerült, és képes volt annyira magával ragadni bennünket, hogy a 11 órás sztorit majdhogynem egyhuzamban toltuk végig. Többjátékos mód nincs a programban, de ezt egy percig sem hiányoltuk, köszönhetően a nagyszerűen kidolgozott szóló résznek. Ráadásul különböző döntéseink és cselekedeteink alapján kétféle befejezése is lehet a játéknak, így legalább kétszeri végigjátszás benne van az új Metróban. A helyenként problémás optimalizáció és a Ranger mód körüli herce-hurcán kívül nem igazán tudunk belekötni, csak gratulálni tudunk a 4A Games csapatának.

Platformok: PC, Xbox 360, PlayStation 3

Tesztelt platform: PC

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward