A RYZEN 7 9800X3D processzor meglehetősen népszerű a gamerek körében, hiszen ár/teljesítmény arány tekintetében igazán kiválóra sikeredett, ezzel sok szelet kifogva a rivális processzorok vitorlájából. Az új processzor megjelenését követően némi hiány is kialakult belőle, annyira sokan akartak szert tenni egy-egy példányra, azóta viszont fokozták a termelést, egyre több és több példány készül, ami pozitív hatást fejtett ki mind a processzor árazására, mind pedig elérhetőségére.

Sajnos nemcsak pozitívumok kapcsán kerül a hírek középpontjába az AMD jól sikerült központi egysége, hanem negatív történések miatt is: elég sok olyan esetről érkezett hír az elmúlt hetek és hónapok folyamán, amelyek megégett processzorokról számoltak be. Ezekben az esetekben a processzor alján található LGA érintkező-szigetek egy része elfeketedett, esetenként akár a Socket AM5-ös processzorfoglalatban is károk keletkeztek.

A Redditen már egy ideje készül egy statisztika, ami érdekes képet rajzol ki az érintett alaplapokkal és lapkakészletekkel kapcsolatban. Az aktuális összesítés alapján eddig 120 esetet jelentettek a felhasználók, amelyek közül 108-ban a RYZEN 7 9800 X3D, 2-ben a RYZEN 9 9950X3D, míg a maradék 10-ben normál RYZEN 9000-es sorozatú processzorok alja égett meg. Ezek elsőre magas számoknak tűnhet, ám az AMD rengeteg processzor értékesít havi szinten, ehhez mérten elenyésző a pórul járt felhasználók száma – ennek ellenére mindenképpen érdemes kivizsgálni, mi okozza a problémákat, és a jelek szerint a háttérben már folynak is az ellenőrzések.

Az érintett alaplapok száma és részesedésük az esetek kapcsán

GyártóEsetek számaRészesedés az összes esetet nézve
ASRock9882%
ASUS1613%
MSI54%
Gigabyte11%
(Forrás: Reddit gyűjtés)

Az a tendencia, amely szerint még mindig főként az ASRock alaplappal szerelt rendszereket érinti a hiba, továbbra is tetten érhető. A 120 esetből 98 ASRock alaplaphoz kötődik, vagyis az esetek 82%-a az említett gyártó termékeihez kapcsolódik. Az ASUS, az MSI és a Gigabyte esetében sorrendben 13%-os, 4%-os, illetve 1%-os részesedés körvonalazódik. Az a tény, hogy főként ASRock alaplapoknál jelentkezik probléma, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy főként ennek a gyártónak a termékeivel van baj; annak is szerepe van az arányban, hogy az ASRock költséghatékony alaplapjait sokan választják

Az ASRock csapata egyébként korábban már ki is adott egy firmware-t, ami állítólag segít a RYZEN 9000-es processzoroknál jelentkező boot hiba felszámolásában, amikor a rendszer indítását követően fekete marad a kijelző. Nemrégiben a vállalat egy blogposztot is megosztott egy eset tanulságaival kapcsolatban: akkoriban arra a megállapításra jutottak, hogy a RYZEN 7 9800X3D processzor érintkezői azért éghettek meg, mert oda nem illő szennyeződés kerülhetett a Socket AM5-ös processzorfoglalat lábaira. A szennyeződés eltávolítását követően hibátlanul működött tovább az alaplap, az viszont nem derült ki, hogy a szennyeződés hogyan kerülhetett oda és konkrétan mi lehetett az.

Az egyes lapkakészletek érintettsége

LapkakészletEsetek számaArány az összes esetet nézve
X8704945%
B8503633%
X6701615%
B65077%
Forrás: Reddit gyűjtés

Érdekes adalék az is, hogyan oszlik meg az egyes lapkakészletek aránya a hibát produkáló rendszerek esetében. A 800-as sorozatú alaplapok közül az X870-es lapkakészlet az estek 45%-ában vett részt, míg a B850-es lapkakészlet az esetek 33%-ához kapcsolódik. A 600-as sorozatú modelleknél pont fordított a helyzet, ott az X670-es alaplapok csak 7%-os, míg a B650-es deszkák 15%-os részesedéssel bírnak.

Arra egyelőre még nincs válasz, hogy az érintkezők megégését pontosan mi okozza. Anno a RYZEN 7000-es modelleknél is voltak hasonló esetek, ám ott az AMD EXPO memória-technológia és a SoC feszültség volt a ludas. Az aktuális probléma kapcsán ilyen összefüggésre egyelőre nem sikerült rábukkanni, de idővel remélhetőleg kiderül, mi miatt hibásodnak meg ilyen extrém módon a RYZEN 7 9800X3D alapú rendszerek. A hiba érdekes módon egyéb RYZEN 9000-es sorozatú processzorokat is érint, még ha csak kis mennyiségben is, a panaszosok száma pedig folyamatosan növekszik, ami arra utalhat, mindenképpen hiba áll a háttérben. A felhasználói hibát sem szabad teljes mértékben kizárni, ám az esetek alapján úgy tűnik, a kifejezetten tapasztalt és a kezdő rendszerépítők egyaránt belefutottak már a problémába.

Az érintkezők megégése egyébként nagyon véletlenszerűnek tűnik, már ami a rendszer összeszerelése és a meghibásodás megjelenése között eltelő időt illeti. Egyes felhasználók már fél óra után tapasztalják a jelenséget, míg mások csak néhány hónapnyi gondtalan használat után futnak bele.

Egyelőre sem az AMD, sem az alaplapgyártó partnerek nem osztottak meg hivatalos tájékoztatót azzal kapcsolatban, pontosan mi lehet a háttérben, de remélhetőleg rövidesen lesznek publikus eredményei a vizsgálódásoknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Riddick77
Riddick77
2025. ápr. 3. 10:30
#13

Igen, szerintem is a gyenge minőségű AM5 foglalat lehet a hibás, amit még tetézhet egy "túlfeszelő" BIOS és a gyártás során a foglalaton maradt valami apró szennyező réteg.

Socket AM5
Release date September 27, 2022
Designed by AMD
Manufactured by Lotes, Foxconn
Type LGA-ZIF
Chip form factors Flip-chip

nyimek
nyimek
2025. ápr. 2. 18:19
#12

A melegedés elősegíti az oxidációt, ami további melegedést okoz. Egy olyan helyen, ahol nincs aktív hűtés. Csak az egyszerűség kedvéért számoljunk 250W-os fogyasztással és 1,25V magfeszültséggel: 200A áram folyik be! Ha a táp pinek nem érintkeznek tökéletesen, akkor nagyon hamar elmelegszik a kontakt...
Mivel nagyrészt ASRock lapok érintettek, én arra gondolok, hogy gyengébb minőségű foglalatot használhatnak (oxidált gyenge/rugalmatlan pinek vagy kicsi leszorító erő), esetleg a gyártási folyamat során kerülhet szennyeződés a pinekre.

csapi26
csapi26
2025. ápr. 3. 13:00

@Jeamdark semmi bajom a seggsziklával, korábban írtam, hogy a sok mocskolódás miatt ami érte őket mostantól csak olyat veszek.
Azonban ez 1db lap, amit meg tudtak menteni, ki tudja, mennyiből, ergo aligha mérvadó az egészre levetítve

csendesmark
csendesmark
2025. ápr. 2. 14:52
#11

Szinte biztos hogy ezek az esetek user error kategóriába esnek...
Baromi unalmas...

csendesmark
csendesmark
2025. ápr. 2. 21:35

@csendesmark lol, 7 bot downvote :D
108 eset több tízmillió eladott alaplap után, rip AMD
Intel fanboyoknak le kellene jönniük a copiumról,
Főleg a tavalyi Intel fiaskó után....

Kirby
Kirby
2025. ápr. 2. 12:58
#10

rip intel

Dragon3k
Dragon3k
2025. ápr. 2. 10:21
#9

Lehet mégsem kellett volna behozni az oc-t az x3d esetében... Kíváncsi leszek, hogy végül mi lesz a gond oka.

Dragon3k
Dragon3k
2025. ápr. 2. 13:48

@Balucsek ezzel az a gond, hogy mindenki azt mond amit akar, hányszor lehetett olyannal találkozni, hogy nem változott semmi, a végén meg kiderült, hogy minden is el lett állítva. Az oc lehetőséggel az is gond, hogy elég sokszor volt már olyan, hogy az alaplap esetében a default profil automatikus oc-val ment. Asrcok x470 alaplapom is alapjáraton oc-ta a 2600-am, 65W tdp-s cpu volt az alaplap mégis all core terhelés esetében 120W-ig tolta és az 1 szálas boost órajelet tartotta minden szálon. Az oc lehetőséggel minden állítás visszatért az x3d esetében is, kérdés, hogy mit milyen tartományba engednek így az alaplapok, amik a korábbi x3d megoldások esetében fixálva voltak.
A nem indulásra viszont reagált az asrock, hogy korábbi bios gond volt, amit frissítve a legújabbra megoldásra került.

Kajafun
Kajafun
2025. ápr. 2. 10:19
#8

LoL.
Aztán le lettem hülyézve hogy az asrokk pedig jó ám. Hát kiderült hogy a legsilányabb.

Wizzard
Wizzard
2025. ápr. 2. 9:54
#7
axe
axe
2025. ápr. 2. 9:30
#6
R3LaX123
R3LaX123
2025. ápr. 2. 8:49
#5

Tavaly január környékén vettem egy egész jó laptopot (4070, 13gen-es i7, 32gb ram, 2 tb ssd), de amilyen hibák vannak mostanában, szerintem inkább még 5-7 évig ezt használom. Az ember kibasz egy talicska pénzt, aztán meg imádkozhat, hogy ne égjen le a gépe 1 hét alatt, legyen az intel/amd/nvidia...

gery84
gery84
2025. ápr. 2. 8:38
#4

Milyen érdekes hogy a 13, 14-dik generációs intel proci hibákról nem írtok pedig sokkal hatalmasabb probléma. Olyan mintha intel próbálná eltussolni az egészet úgy hogy lefüzeti az újságírókat hogy ne írjanak róla.

Amúgy a cikkhez visszatérve több százezer proci közül 0,01 hibás, és ott is inkább az alaplap gyártó a ludas mert gondolom próbált spórolni a cpu tüskék anyagán.

csapi26
csapi26
2025. ápr. 3. 13:05

@Resike márhogy intelnél mondod, szétégnekacpuk

Tirexi
Tirexi
2025. ápr. 2. 8:35
#3

Marad a "semmiresemvaló" Intel-em a gépbe. Egy 14600k mindenre is elég 2025-ben jobb ha tőlem tugggyátok.

Busterftw
Busterftw
2025. ápr. 3. 9:02

@Gpety Es? Gariban cserelik.

doneschwartz
doneschwartz
2025. ápr. 2. 7:52
#2

Összeszerelés közben belecsorgott a nyáladzó pécémaszterrész nyála... oda kell az ilyenre figyelni, földelés, nyálkendő, még a végén baj lesz.

csapi26
csapi26
2025. ápr. 2. 7:52
#1

Na akkor x670-t veszünk

Vissza az oldal tetejére
Egyre növekszik a megégett RYZEN 7 9800X3D processzorok száma – A legtöbb eset ASRock alaplapokhoz köthető - iPon.hu