Az elmúlt hetek folyamán felröppent a hír, hogy az Intel jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini az idei év májusában távozik a cég éléről. A pletykák állításait idővel hivatalos forrásból is megerősítették, így biztossá vált: Paul Otellini tényleg leköszön, ugyanis nyugdíjba szeretne vonulni.
Paul Otellini saját döntése miatt az igazgatótanács lépéskényszerbe került: keresniük kellett egy megfelelő, kellően tapasztalt szakembert, aki képes a vállalat irányítására és a kitűzött célok elérésére. Eddig rejtély volt, hogy kire esik a választás, az AMD korábbi vezetője pedig még tanácsokat is adott az Intel leendő elnök-vezérigazgatójának, ami kissé úgy hangzott, mintha a szakember azt szerette volna, legyen ő a szerencsés kiválasztott.
Brian M. Krzanich, az Intel új elnök-vezérgazgatójaMost végre vége a találgatások időszakának, ugyanis az Intel igazgatótanácsa ma bejelentette, sikerült megtalálni a posztra a megfelelő embert. Az Intel új, zsinórban hatodik vezérigazgatója nem más, mint Brian M. Krzanich, aki a cég kötelékéből kerül az elnök-vezérigazgatói székbe.
Az 52 éves szakember 1982 óta dolgozik az Intelnél, így az elmúlt évtizedek során rengeteg tapasztalatot szerzett - főleg technikai és vezetéssel kapcsolatos feladatok alkalmával. Brian M. Krzanich 2012 januárja óta ügyvezető igazgatói státuszban dolgozik a vállalatnál, idén május 16-ától pedig az elnök-vezérigazgatói poszt vár rá, annak minden felelősségével és kihívásával.
Renée J. James, az Intel új elnökeÉrdekesség, hogy az új elnök-vezérigazgató megnevezésével egy időben új elnököt is választott az igazgatótanács, aki nem más, mint Renée J. James, aki ugyancsak május 16-án kezdi meg munkáját új feladatkörében.
































