A Microsoft korábbi elnök-vezérigazgatója, Steve Ballmer tavaly augusztusban jelentette be, hogy hamarosan távozni kíván a cégtől, nyugdíjba szeretne vonulni. A bejelentés után nem sokkal létrejött egy speciális bizottság, amelynek feladata az volt, hogy megtalálja a Microsoft új elnök-vezérigazgatóját, aki kellő tapasztalattal, kellő szakértelemmel és kellő elhivatottsággal rendelkezik.

A válogatás eltartott néhány hónapig, ezalatt több lehetséges név is felmerült, ám a végleges döntést még csak nemrégiben sikerült meghozni. Számítani lehetett rá, hogy az új elnök-vezérigazgató a jelenlegi alkalmazottak közül kerül majd ki és végül így is lett: a vállalat első embere mostantól Satya Nadella, aki eddig a felhő alapú szolgáltatásokat és az üzleti rendszereket tömörítő részleget irányította.

Galéria megnyitása
Az új elnök-vezérigazgatót mind Bill Gates, mind pedig Steve Ballmer méltatta. Bill Gates szerint Satya Nadella a lehető legjobb választás, hiszen nincs nála megfelelőbb személy a Microsoft vezetéséhez. Szerinte az új elnök-vezérigazgató vezetői szerepben már bizonyított, magas fokú mérnöki szakértelemmel rendelkezik, képes összefogni a csapatot és remek üzleti meglátásai vannak, így segítségével a Microsoft történetében új fejezet nyílhat növekedés és termék innováció tekintetében. Steve Ballmer szintén elismerően nyilatkozott az új elnök-vezérigazgatóval kapcsolatban, akivel több, mint 20 éven keresztül dolgozott együtt. Steve Ballmer is úgy gondolja, Satya Nadellánál jobb vezetőt nem is találhattak volna a Microsoft élére.

Satya Nadella 1992 óta dolgozik a Microsoft kötelékében és rengeteg komoly stratégiai, illetve technológiai váltással kapcsolatos feladatból vette már ki a részét. Ezek közül egyik legfontosabb a vállalat felhőbe történő belépése, illetve a világ egyik legnagyobb felhő infrastruktúrájának létrehozása volt, amely egyebek mellett a Bing, az Xbox és az Office szolgáltatások alapját is adja. A szakember a szerverekért és eszközökért felelős részleg vezetésével kapcsolatos feladatokat is remekül elvégezte: vezetése alatt az említett üzletág kiemelkedően teljesített, így a Microsoft piaci részesedést szipkázhatott el konkurenseitől.

Satya Nadella, aki Indiából származik, már neki is láthat az elnök-vezérigazgatói poszttal járó feladatok elvégzésének, ugyanis kinevezése azonnali hatályú. Ezzel egy időben egy másik említésre méltó változásról is érkezett hír: az igazgatótanács döntése értelmében Bill Gates ezentúl elnök helyett alapítóként és technológiai tanácsadóként tevékenykedik tovább a Microsoftnál, így több időt szán majd a céggel kapcsolatos feladatokra, többek között arra is, hogy támogassa Nadella munkáját.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
krutyifix
krutyifix
2014. febr. 5. 9:13
#5

Steve Ballmer az MS gyurcsányferije volt... lesz mit rendberakni

:D

MrFox
MrFox
2014. febr. 4. 23:58
#4

Elop nem véletlenül adta volna ez azonnal a Bing és Xbox divíziót, ezek a barmok meg ideológiaiag ragaszkodnak hozzá. Satya a saját kutyájuk kölyke, csak nehogy a részvényesek bedurvuljanak...

5hR3kY
5hR3kY
2014. febr. 4. 20:29
#3

Amennyi haja van ráférne egy Satya a fejére. :D

dongo84
dongo84
2014. febr. 4. 20:00
#2

Valójában a neve miatt választotta az MS.....hol marad a (Na)della?

YellowFlash
YellowFlash
2014. febr. 4. 19:15
#1

Ez egész cikkben, a csávó neve volt a legjobb. Satya xD

Vissza az oldal tetejére