Shop menü

MEGÚJULT FORMÁBAN INDUL AZ ÉLŐ VIDEÓZÁS AZ X-EN

Kicsit elveszett volt az utóbbi időben a videós streaming, de a jelek szerint most ezt is felrázná Elon Musk.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Megújult formában indul az élő videózás az X-en

A Twitternél az élő bejelentkezés hosszú ideje biztosított volt, aztán egy átmeneti időszakra ez szünetelt, most viszont visszatért, és már új lehetőségekkel is szolgálni fog. Ugyanakkor vannak még hiányosságai, de elvileg rajta vannak a fejlesztői csapat – megmaradt tagjai –, hogy újabb funkciókat integráljanak.

Már nagyon hosszú ideje annak, hogy a Twitteren lehetett élő bejelentkezéseket indítani, 2017 táján a vállalat igazából annyira kiemelten kezelte ezt, hogy nagy televíziós csatornákkal, műsorszolgáltatókkal is szerződött arra, hogy akár folyamatosan sugározzanak tartalmakat. Különböző sportesemények közvetítését is lehetett élőben követni a mikroblogon egy időben, de aztán ezek szép lassan kikoptak.

Eredetileg a Periscope révén oldotta meg a Twitter az élő bejelentkezéseket, de 2021-ben a vállalat leállította a Periscope-ot. Bár ez egy jelentősebb csapás volt a szolgáltatás videós szekciójára, de nem szántotta be az élő bejelentkezési lehetőséget a mikroblog, mivel ekkor már a korábbi platformtól függetlenül megoldott volt az „élőzés”. Végül idén márciusban felszámolták az eddig még elérhető, Periscope kötődésű archív felvételeket is, így a múlt ezen darabjai végleg elveszek.

Nem is igazán erőltette a Twitter, illetve mostanra X az élő bejelentkezési funkciót, volt, mikor ez nem is üzemelt, de a felhasználók sem igazán érezték ennek a hiányát. Most azonban visszatért az opció, és Elon Musk fel is akarja rázni a közönséget, éppen ezért egy gyors, rövid élőt indított, illetve kitett egy posztot arról, hogy mindenki használja bátra, és nagyon egyszerű az opció elérése. Csak a kamera gombot kell használni a posztolás során, és itt azonnal látható lesz az Élő opció.

Májusban már volt egy teszt stream, innentől pedig abban bízik a vezetés, hogy egyre többen kapnak majd rá erre a lehetőségre. A népszerű gamer, xQc ki is próbálta a lehetőséget, de finoman szólva sem volt tőle lenyűgözve, több hibára, illetve hiányosságra is rámutatott a streamelési lehetőség kapcsán. Úgy látja, hogy a bejelentkezés közben a csevegési rész elérése akadályozza azt, hogy a felhasználó közben lássa a kamera képét, ami mindenképpen zavaró. Illetve ebben az esetben nem elérhető a beszélgetésekben a szerkesztési lehetőség, nem lehet a hibákat javítani.

Problémásnak találta az ismert játékos azt is, hogy a tapasztalatai szerint nincs szinkronban a beszélgetés a videóval. Némi csúszásra lett figyelmes, ami azért gond, mert így nehezebb reagálni élőben a követők reakcióra. Azt is hozzátette, hogy az előlapi kamera képe zoomolt volt, és ez is zavarta a bejelentkezés közben. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ez talán a rendszer beépített stabilizálása vagy egyéb okkal lehet, más platformoknál is lehet hasonlót tapasztalni.

Galéria megnyitása

Pozitívumként emelte ki xQc, hogy a jelek szerint meglehetősen jól kezeli a rendszer az élő bejelentkezéseket abból a szempontból, hogy a felhasználó követői gyorsan értesülnek. Hamar észreveszik, ha elindul egy stream, így nincs olyan holtidő, amiben csak maroknyi embernek beszélget az ember. A 1,5 milliós követői bázissal rendelkező gamer élő bejelentkezéséhez pillanatok alatt több mint 4000 néző csatlakozott.  

A tapasztalatokra reagált Elon Musk az X-en, és elismerte, hogy van még mit csiszolni a funkción. Kíváncsian várjuk, hogy ezek a finomítások hogyan néznek majd ki, és hova fog majd kifutni a szolgáltatás.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére