A Huawei a táblagépek piacán egészen jól tudja még tartani magát, noha a top 5-ből 2025 második negyedévében éppen kicsúszott, de az első negyedévben még ott volt a legnagyobb gyártók között. Folyamatosan szállítja az újdonságokat, hogy képes legyen fenntartani a vásárlók érdeklődését.
Ezúttal az új MatePad Air 12 (2025) modellel ismerkedhetünk meg, ami a tavalyi termék ráncfelvarrásával született meg. A készülék egy 2800 x 1840 képpontos felbontású, 144 Hz-es működésre képes panelt foglal keretbe, ami a nevének megfelelően 12 colos képátlóval járul az érdeklődők elé.
Akár 1000 nites fényerőre is képes a gépezet, ami a tabletek körében igen szép teljesítmény, és 100%-os DCI-P3 színteret is nyújt a masina. Ennek köszönhetően grafikusok is örömüket lelhetik majd benne. Megvásárolható lesz opcionálisan PaperMatte kivitelben is az eszköz, ami azt jelenti, hogy egy tükröződésmentes felületkezelést kap a védőüveg. A tükröződések 99 százalékát megszünteti a PaperMatte technológia.
A Huawei produktivitásra tervezte a gépet, és éppen ezért igyekszik majd billentyűzettel és tollal együtt kínálni. Támogatja a MatePad Air 12 (2025) a legfejlettebb M-Pencil Pro érintőceruzát, ami a MatePad Pro 12.2 (2025)-tel mutatkozott be, és már több mint 16 ezer nyomásszint megkülönböztetésére képes. Nagyon természetesen használható, többféle hegy alkalmazását teszi lehetővé, és a minimalista dizájn révén szinte mindenkinek kényelmes lehet kézbe venni. Jegyzetelni, rajzolni egyaránt tökéletesen alkalmas.
PC-szintű felhasználó élményről beszél itt a Huawei, amihez az új HarmonyOS 5 operációs rendszer nagyban hozzá fog járulni. Lesz egy sor mesterséges intelligenciával megtámogatott funkció, osztott képernyős és lebegő ablakos alkalmazás futtatási lehetőségek, egyszerű mobilos adatátvitel, és így tovább. Előre telepített grafikus és irodai szoftverek egyaránt részét képezik a MatePad Air 12 (2025) eszköztárának.
A videocsevegések alkalmával egy 8 megapixeles kamerára számíthatnak a vásárlók, ami Full HD videózást tesz lehetővé. Ez a kamera nem szelfizésre szolgál, ez egyértelmű. A hátlapra új képalkotót kapott a MatePad Air 12 (2025), már 50 MPixeles érzékelőt vonultat fel. Képes a pixelek összevonására a fényérzékenység növelése érdekében, és PDAF támogatással dolgozik, hogy az élesség állítása mindig gyors és pontos legyen. Még LED-es villanó is van.
A Huawei a rendszerchipről nem beszélt, nincs új a nap alatt, mostanában így szokott eljárni. A Kirin lapkákat használja, amik nem különösebben versenyképesek a mai mezőnyben, ezért nem is tér már ki erre a gyártó. A rendszermemóriában legalább jól el van engedve a Huawei friss terméke, ugyanis minden esetben 12 GB-tal szolgál. A tárhely 256 vagy 512 GB lehet, bővítésre pedig itt nincs mód. Kizárólag Wi-Fi 7 és Bluetooth kapcsolódási lehetőséggel lesz elérhető a gép, mobil hálózati modemes opcióra nem számíthatunk.
A MatePad Air 12 (2025) csak 5,9 milliméter vastag és 555 gramm a tömege. Szürke, zöld, fehér és rózsaszín változatban lesz elérhető hírünk alanya. Összese hat hangszóró van a fedélzeten, így ebből a szempontból biztosan nem érheti majd kritika a hardvert. Fontosnak tartotta a tervezőcsapat, hogy filmezéshez kiemelkedő hangzást biztosítson a készülék.
Gond nélkül lehet majd több mint 10 órán keresztül használni egy töltéssel a tabletet (pl. videózásra), hála a 10 100 milliamperórás kapacitású akkumulátornak. Tölteni pedig egészen gyorsan, 66 wattal lehet a készüléket, így hamar újult erőre fog kapni.
A Huawei MatePad Air 12 (2025) Kínában kezdi a pályafutását, de később elérhető lesz más országokban is. Az ajánlott fogyasztói ára 3000, illetve 3400 jüan kiviteltől függően, 256 vagy 512 GB tárhellyel. Átszámolva 142, illetve 160 ezer forintos összegekről beszélhetünk.