A GoPro egyszerre két új akciókamerát húzott elő a kalapból, ám ezek igazából szinte teljesen egyformák attól eltekintve, hogy a fizikai méretük jelentősen különbözik. A Hero széria új tagjai már úgy lettek kialakítva, hogy TikTok videók rögzítéséhez is ideálisak legyenek, tehát már nem a 16:9-es képarány van előtérben.
A Hero11 Black és a Hero11 Black Mini kapcsán azt azonnal leszögezhetjük, hogy ezek lényegében ugyanazt tudják, csak eltérő köntösben. A Hero11 Black Mini lényegesen kisebb és könnyebb, és ugyanolyan videós funkciókat nyújt, mint a társa, csak nincs képernyője. Ezt okostelefonon keresztül lehet kényelmesen kezelni, és néhány kisebb extra így kimaradt, ami a kijelzőről menne. Ilyen például a kétszeres digitális zoom, de minden mást ugyanúgy tudnak az eszközök. Egységesen egy teljesen új, 27 megapixeles, 1/1,9 colos érzékelőt használnak.
Az akciókamerák szenzora egyedi, 8:7-es natív képaránnyal rendelkezik, ennek köszönhetően jobb minőségben képes álló orientációban videókat rögzíteni. Pillanatok alatt be lehet majd állítani mindkét készüléket 9:16-os videózásra. A TikTok mellett ez jól jöhet a Reels és a YouTube Shorts esetében is. A legmagasabb videós minőség 5.3K lesz 60 FPS-sel, de ezt valószínűleg kevesen használják majd ki, sokkal sűrűbben választhatják a felhasználók a 4K Ultra HD felbontást, és ebben az esetben pedig már kétszer magasabb sebesség, 120 FPS is elérhető lesz.
Fontos, hogy a készülékek képessé váltak H.265/HEVC formátum mellett a 10 bites anyagok megörökítésre. Ez azt jelenti, hogy lényegesen jobb lehet a felvételek dinamkatartománya, színvilága. Olyan részletek is láthatóvá válhatnak, amik korábban nem. Szóval miközben elkezdett a GoPro a kommerszebb videók támogatása felé mozogni, nem feledkezett meg a minőség emeléséről sem: immáron 100 helyett 120 Mbps-os felvételek készülhetnek az akciókamerákkal, ami szintén egy remek hír.
A Hero11 Black kamerák az eddigieknél is hatékonyabb stabilizátort kaptak. A HyperSmooth 5.0 váltotta fel a 4.0-t, melynek a legnagyobb újítása a 360 fokos Horizon Lock. Ez azt jelenti, hogy képes lesz a kamera minden körülmények között egyenesben tartani a videót. Szó szerint körbe lehet forgatni felvétel közben, és a kép mindig vízszintes marad, ami nagyon látványos lehet bizonyos körülmények között. De egy ideje a GoPro és a DJI stabilizátora már azért kap kritikát, mert túl steril, és ez az újítás is csak néhány esetben jön majd jól, nem lesz érdemes állandóan bekapcsolva tartani.
A fejlesztők új kreatív képalkotási opciókat is nyújtanak a kameráknál. Van már külön opció esti felvételeknél csillagok megörökítéséhez, fényfestéshez és a mozgó járművek fényeinek rögzítéséhez. A TimeWarp 3.0 funkció már elérhető lesz 5.3K felbontás mellett is, minden másban pedig nagyjából ugyanazt hozza a Hero11 Black páros, amit a Hero10 Black is tudott. Egy sor kapcsolódási lehetőséget biztosít a mobilos applikáció, ami képes látványos videót összevágni a legjobb jelenetekkel teljesen önállóan is.
A GoPro egy új, Enduro akkumulátorral is előállt, ami lényegesen hosszabb üzemidőt biztosíthat, a vállalat elmondása szerint ezzel 38%-kal sikerült megtoldani a maximális felvételi időt. De azt is elmondta a vállalat, hogy akik igazán hosszú felvételeket, sok anyagot akarnak rögzíteni, azoknak ott lesz a Hero11 Black Creator Edition csomag, melyben benne van egy akkumulátoros fogó kihajtható lábakkal, és ezzel akár 4 órás üzemidő is elérhető. Olyanoknak, akik vlogolnak, ez a pakk jó lesz, mert számos extrával szolgál a videósoknak.
A kamerák bírják a vizet, 10 méterig tok nélkül is merülhetnek, szóval nyugodtan lehet őket használni például strandon. A nyaralás minden pillanatát lehet rögzíteni földön és vízen – meg persze akár levegőben is. A Hero11 Black megtartotta az első és hátsó kijelzőt egyaránt, és bár fentebb azt írtuk, hogy a Hero11 Black Mininek nincs képernyője, ez azért így nem teljesen igaz. Van egy apró OLED panel a tetején állapotjelzésre. Itt látható a felbontás, az akku állapota, valamint a még rögzíthető videóhossz.
A Hero11 Black Mini mindössze 52.4x38x51.2mm milliméteres lett, és két különböző integrált rögzítési ponttal is rendelkezik, miközben a Hero11 Black 71,8 x 33,6 x 50,8 mm-es testet öltött. Nagyjából 20 százalékkal nagyobb a normálméretű kamera térfogata. A tömegben viszont kisebb a differencia, 154 és 133 gramm áll egymással szemben. Érdekesség, hogy a kisebb kamera hűtését nehezebb volt megoldani a kompakt méretben, ezért az egész hátulja egy hűtőborda lett. Óvatosan érdemes hozzányúlni hosszabb igénybevételt követően!
A GoPro Hero11 Black mostantól rendelhető a hivatalos értékesítési csatornákon keresztül, jelenleg akciós áron hirdeti ezt a kamerát a vállalat, így 450 euró, egy sor kiegészítővel pedig 500 eurót kell érte kifizetni, de egyébként a honlap szerint 600 euró az ajánlott fogyasztói ára. A Hero11 Black Mini október 25-én érkezik majd, és ez az eszköz pedig 350 euróról fog rajtolni.