Egy ideje már folyamatosan azon dolgozott Elon Musk, hogy a lehető legtöbb embernél érje el, hogy fizessen a szolgáltatásért. Az X Premium névre átkeresztelt Twitter Blue valóban nagyon sokat ad a havi 8 dolláros összegért cserébe, és eddig csak ilyen formában kellett a szolgáltatásért fizetni, de most ez a helyzet megváltozott.
Mostanáig csak azoknak kellett az X-ért fizetni, akik az extrákat igénybe szerették volna venni, de innentől már van, ahol lényegében belépési díjat kér a vállalat. Bizony, fizetni kell a mikroblogra regisztrálásért cserébe, és igazából ezt úgy lépte meg, hogy semmilyen előjele nem volt ennek, és direktben magyarázattal sem szolgált, persze mostanra már lehet tudni, hogy miről szól a történet.
A Fülöp-szigeteken és Új-Zélandon évente 1 dollárba kerül mostantól az X-hez csatlakozás.
Az új előfizetési díj része az X „Not A Bot” programjának, ami a botok kiszűrésére fókuszál. Ennek a keretében mindent bevetnek azért, hogy a hamis profilokat és a botokat kiszűrjék a szolgáltatás felületéről, és úgy látják, hogy ezzel az évi 1 dollár befizetéssel már jelentősen tudják csökkenteni a botok mennyiségét. Nem véletlen az sem, hogy ezt a két területet emelték ki először, úgy látták, hogy az érintett országokban különösen magas a botok aktivitása.
„Az X már eddig is nagyon sokat tett a spam mennyiségének csökkentése érdekében, a manipuláció kiszűréséért, és a botaktivitás letörése érdekében.” – jelentette ki az X. A Not a Bot kezdeményezéstől azt várják, hogy rendkívül nagy hatása lesz a botok visszaszorítását tekintve. Az X emellett pedig úgy véli, hogy egy évre 1 dollár senkit nem érinthet olyan érzékenyen, hogy ennek a kifizetése tartsa vissza a regisztrációtól.
Egészen pontosan 1,43 új-zélandi dollárról, illetve 42,51 fülöp-szigeteki pesóról van szó egyébként, és a pénzt csak weben keresztül lehet kifizetni, mobilos alkalmazásban nem megy a törlesztése. Idővel valószínűleg a mobilos fizetés is megoldott lesz, de az nagyjából biztos, hogy az okostelefonon többe fog ez kerülni, mivel már az X Premium is drágább mobilról, mert az Apple és a Google is „lenyúlja” a bevételek 30 százalékát. Az X pedig ezt a költséget egyszerűen áthárítják az emberekre, mint egyfajta kényelmi díjat.
Le lehet majd iratkozni az előfizetésről, de nem ajánlott. Akik nem fizetik ki a minimális összeget évről évre, azok lényegében csak figyelhetik majd azt, ami az X-en történik. Elolvashatják a bejegyzéseket és megnézhetik a videókat, de nem tudnak semmihez hozzászólni, kedvelésre sem lesz módjuk – pont mint azoknak, akik nem is regisztrálnak.
Az elérés továbbra is ingyenes, ahogy Elon Musk fogalmaz: „az olvasás ingyenes, de 1 dollár az írás”. „Ez nem fogja teljesen megállítani a botokat, de ezerszer nehezebb lesz így manipulálni a platformot” – tette hozzá az üzletember.
Nagyjából biztosra vehető az, hogy nem fog két országnál megállni a mikroblog, és hamarosan más országokra is ki fogja terjeszteni ezt a rendszert, szóval kénytelenek lesznek előfizetni, akik regisztrálnak. Hogy mi lesz abban az esetben, ha valaki az X Premium előfizetővé válik, arról egyelőre nem tudunk nyilatkozni. Kérdéses, hogy akkor is kell-e majd fizetnie az 1 dollárt minden évben, bár ennek nincs nagy jelentősége ilyen szinten.