A Xiaomi évről évre törekedik arra, hogy az új generációs csúcsmodelleket a riválisainál hamarabb mutassa be. Ebből eredően az utóbbi években folyamatosan előrébb csúszott a „számozott” szériák leleplezése. Már arról pletykálnak, hogy a Xiaomi 14 rövidesen debütálhat.
Az elmúlt években a Xiaomi valóban egyre korábbi bemutatókkal dolgozott. A Xiaomi Mi 10 még 2020 februárjában futott be, és a Mi 11 ugyanabban az évben, már december legvégén befutott. A Mi márkajelzést elhagyó Xiaomi 12 december 28-án állt reflektorfénybe, majd jött az éppen aktuális Xiaomi 12 széria december 11-i bemutatóval. Ehhez képest most már októberi időpontról szólnak a híresztelések.
Állítólag már október 27-én bemutatkozhat a Xiaomi 14 termékcsalád.
A Xiaomi kettő mobillal rukkolhat majd elő a pletykák szerint, és igazából az elmúlt években is folyamatosan ezt lehetett látni, szóval nem lenne meglepő, ha nem törné meg a korábbi trendet. A Xiaomi 14 mellett a 14 Pro modell kerülhet még bevetésre. Ezek pedig már egyaránt a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 rendszerchipet foghatják munkára.
A Qualcomm még be sem mutatta a szóban forgó csúcslapkát, de már erre építő zászlóshajók befutásáról számolhatunk be. Ugyanakkor teljesen megalapozott lehet a fenti időpont. Tudniillik az elkövetkezendő időszakban eléggé felpöröghetnek az események. A Qualcomm már korábban beszélt arról, hogy Snapdragon Summit fejlesztői konferencia október 24-én kezdődik, és három napos lesz, így október 26-ig tart.
A Snapdragon Summithoz igazodva lényegében reális esély van arra, hogy a Xiaomi valóan előrukkoljon a csúcsmodelljeivel, a Xiaomi 14 szériával október legvégén. Ezzel pedig jó eséllyel a Xiaomi lehetne az első, aki a Snapdragon 8 Gen 3 lapka köré épülő készülékkel áll elő. Korábban egyébként arról lehetett pletykákat hallani, hogy valamikor novemberben fognak befutni az okostelefonok, ami teljesen adta magát. Az októberi rajt úgy is meglepő, hogy papíron nincs akadálya.
A vállalat az új generációs okostelefonokkal állítólag komolyabb változtatásokat hozhat a dizájn tekintetében. A vállalat nagyobb 50 megapixeles szenzort használ majd a főkamera alapjául, jön egy 1/1,28 hüvelykes egység. Változni fog a zoomolási lehetőség is. Egyébként meglepően kevés kiszivárgott információt lehet hallani egyelőre arról, hogy a termékek mit hoznak majd. Azt még borítékolhatjuk, hogy a Leica márkanév ott virít majd a kamerák mellett.
Jó esély van arra, hogy a cég az új csúcsgépeket már az Android 14 operációs rendszert alkalmazva veti be, persze a MIUI grafikus felhasználói felület megtartása mellett. Hitelesítési adatok alapján a Xiaomi 14 90 wattos gyorstöltést támogatva fog megjelenni, a Xiaomi 14 Pro pedig 120 W-ot támogat majd. Vezeték nélkül egyaránt táplálhatók majd, és ebben az esetben pedig 50 wattos eljárás jelenti majd a plafont, és a szabványos Qi padokkal gond nélkül fognak üzemelni.
A gyengébb lábakon álló pletykák olyan dolgokról is szóltak, minthogy a Xiaomi 14 Pro az iPhone 15 Próhoz hasonlóan titán keretet kaphat, szóval az anyaghasználatban egy érdekes lépést tehet előre. (Bár egyelőre az Apple titán keretével nem túl jó tapasztalatok vannak.) Emellett pedig már műholdas kommunikációra is képes lehet a termék valamilyen formában – több mint egy évvel a Huawei és az Apple után.