MÁR JÖVŐRE FIZETŐS LEHET A SAMSUNG GALAXY AI CSOMAGJA

Egyelőre még nem ismert, hogy fogja kivitelezni a cég az előfizetést, de egy év múlva már jó eséllyel nem lesz teljesen ingyenes a mobilos MI.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. okt. 3. 16:15
Már jövőre fizetős lehet a Samsung Galaxy AI csomagja

Az idei év nagy újítása a Samsungnál a Galaxy AI, ami a mesterséges intelligencia szolgáltatásokat összefogó csomag. A Galaxy S24 szériánál és a Galaxy Z modellek új generációjánál is főleg a Galaxy AI által biztosított szoftveres újításokat helyezte az előtérbe a Samsung. Nagyon sok hasznos funkciót lehet a mobilokkal elérni az MI térnyerése révén, és ez most még ingyenes, de nem lesz mindig így.

Kezdetben csak pletykák szintjén lehetett arról hallani, hogy a Galaxy AI fizetős lesz, majd ezt a Samsung hivatalosan is megerősítette. Tae-Moon Roh, a vállalat mobilos részlegének első embere január végén erősítette meg, hogy szerepel a Samsung tervei között, hogy a különböző MI funkciókat pénzzé tegye. Viszont akkor még úgy volt, hogy 2025-ben még nem kell ettől tartani, jövőre még ingyenesen használható lesz minden extra. Most viszont már más a helyzet.

Galéria megnyitása

Új termékek bevezetésével hintette el a cég csendben , hogy már jövőre elrajtolhat az előfizetéses modell.

A Galaxy Tab S10 széria és a Galaxy S24 FE a múlt héten debütált, és nem meglepő módon ezek is megkapták a Galaxy AI csomagot. A vállalat MI fejlesztéseivel tudnak az új termékek kellő mennyiségű újítást felmutatni. Nagyon fontosak a szoftveres extrák a Samsung elmondása alapján. A Galaxy AI révén képes a Samsung egy új élményt adni a felhasználói számára. Viszont egy év múlva ezeknek egy részéért jó eséllyel már külön fizetni kell.

2025 végén bizonyos mesterséges intelligencia alapú funkciókra fizetőssé válthatnak – olvasható a Galaxy újdonságok termékoldalának apróbetűs szekciójában. Nagyon úgy fest, hogy a cég minél előbb szeretné pénzzé tenni ezeket a fejlesztéseket. Bízunk azért abban, hogy legalább a 2026-as évig kivár, de nagyon nem kell meglepődni azon sem, ha már jövőre lesznek olyan Galaxy AI funkciók, amik csak valamilyen formában plusz költséget vonnak majd maguk után.

Galéria megnyitása

Arról egyelőre semmit nem lehet tudni, hogy néz majd ki a fizetős Galaxy AI. Minden bizonnyal a Samsungnak már erre vonatkozóan is vannak elképzelései, de ezekről egyelőre még nem beszélt. Az is lehetséges, hogy nem fogja a cég a funkciókat fizetőfal mögé tenni, hanem csak használati korlátokat vezet be. Jelenleg több olyan MI eszköz is van, ahol mennyiségi korlátozás van érvényban az ingyenes eléréseknél, amit az előfizetéssel fel lehet oldani. Nehéz azt megtippelni is, hogy mire készülhet a Samsung, de jó eséllyel lesz még erről kiszivárgó információ a következő hónapokban.

Azzal önmagában egyébként nincs gond, ha a vállalat előfizetési lehetőségeket vezet be az MI-re alapozva, hiszen ma már számos előfizetéses mesterséges intelligencia megoldás van. A Galaxy AI fizetőssé tétele azért fájhat leginkább az embereknek, mert így a drágán megvásárolt mobiltelefonjukkal megkapott extrákért kell még több pénzt kifizetni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Stormrage
Stormrage
2024. okt. 4. 20:48
#8

Sajnos az előfizetéses szolgáltatás centrikus világ fele megy minden, hogy folyamatosan generálja a pénzt, ez nem csak most a Samsungra, de úgy általában mindenre igaz. Ha nézzük az Adobe-ot, nem lehet "one time" megvenni és használni, de ez még rengeteg software-re kezd igaz lenni - amit szomorúan konstatálok -, mert minden, amit előfizetésbe vesz az ember, az egyrészt nem az övé, másrész az igazából a fix havi költségeket - rezsit növeli...

pepeno1
pepeno1
2024. okt. 4. 16:48
#7

Ahogy a mondás is tartja: "köszönjük, de nem kérjük." :)

axe
axe
2024. okt. 4. 1:51
#6

megint elhozzák a főzött romok korszakát :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. okt. 3. 21:23
#5

Én fizetek a ChatGPT-ért, de telefonon szinte soha sem használom... én nem tudom miért tolják ezeket ennyire (nem csak a Samsung, mindenki).. ez tényleg ennyire fontos a népnek? Vagy csak egy új kaszálási lehetőség?

Gerg_19
Gerg_19
2024. okt. 4. 0:32

@janimbx  Kevesen ülnek már gép elé. Egyszerűbb telefonon a kanapéról vagy az ágyból. Ismerőseim közül szinte senkinek nincs pc-je. Max laptop, de az is csak munkára. Applikáció és 1 nagy zöld gomb. Ez kell ma a népnek.

marc23
marc23
2024. okt. 3. 20:15
#4

Lesz barmi kulonbseg a mobil mukodeseben ha mukodik az "MI" es ha nem ? Valoszinuleg semmi! Eddig sem hasznaltuk, m nem volt, most sem hasznaljuk, m mobilra minek?!  Akko'?

persze sejtem en, h majd mikor jon a frissites, h innentol fizesse', a mobil hirtelen rakat szar lesz, ezzel is demonstralva, h az MI mi pluszt adott( igaz, h amig meg nem volt minden fasza volt)!

fizetos kamu MI?? Ezkell a hulyeknek!  :///

piterpen
piterpen
2024. okt. 3. 20:01
#3

Eddig sem használtam,ezután sem fogom!

heckles04
heckles04
2024. okt. 3. 19:59
#2

A korábban ingyenes funkciók fizetőssé tétele mindig jól műkdött...
Naívan azt gondolom, hogy lesz annyi eszük hogy inkább bevezetnek olyan új funkciókat amik már fizetősek.
Aztán lehet hogy inkább eladják azt a szimpátiát amit az AI terén az egységes koherens rendszerrel kiépítettek. Amiben rádásul jelenleg élen járnak a többi céggel szemben.
Az Ubisoft is jó példa arra hogy nem unják még ezt a hozzáállást az emberek.

Resike
Resike
2024. okt. 5. 4:19

@heckles04 Bezzeg a cefre nemhogy fizetős hanem le is veszik a pénzt!

Rhynmei
Rhynmei
2024. okt. 3. 19:11
#1

Eddig csak nem kedveltem a Samsung-ot. Most már a pofám is leszakad tőlük :)

marc23
marc23
2024. okt. 4. 10:27

@Rhynmei hardverileg nincs gond a samsunggal, de ahogy meggyurjak az androidot sajat kepukre az vmi fos!( legalabb is szamomra)

Vissza az oldal tetejére