A DXOMARK többféle szempont alapján is vizsgálja már az okostelefonokat, és rangsorolja is a készülékeket az alapján, hogy mennyi pontot tudnak azok elérni a vállalat súlyozott megmérettetéseiben. Az elmúlt időszakban nagy figyelmet kapott, hogy melyik mobil mennyi pontot tud összeszedni a DXOMARK kiemelkedően részletes tesztjei során. És ebből erőt merítve az alapvetően képalkotással foglalkozó cég úgy határozott, hogy az audioteszelésbe is belefog.

Felismerte a DXOMARK, hogy azt eléggé kevesen nézik, hogy milyen hangminőséget rögzítenek meg a készülékek akár a videóknál, akár a szimpla diktafon funkciónál, vagy éppen a hívásoknál. Ráadásul még a tudatos vásárlók is nehéz helyzetben vannak, mert a specifikációk alapján nem is igazán derülhet az ki, hogy milyen képességekkel rendelkeznek az eszközök ezen, az egyébként nagyon fontos területen. Éppen ezért úgy határozott a DXOMARK, hogy belevág az audió terület tesztelésébe is.

Galéria megnyitása

A DXOMARK Audio megmérettetés a fotós és videós képességekhez hasonlóan pontszámokkal is szolgálni fog, mely alapján lehet majd rangsorolni a különböző készülékeket. Az első tesztek rámutattak arra, hogy ezen a területen nagyon vegyesen teljesítenek az okostelefonok, és a DXOMARK bízik abban, hogy a jövőben a gyártók a DXOMARK Audio teszt bevezetésének a hatására elkezdenek nagyobb figyelmet fordítani erre is, mert a felhasználók ennek az új pontszámnak is hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak majd, mint a kamerák értékelésének. Mi pedig csak remélni tudjuk, hogy valóban így lesz, és a DXOMARK elindít majd egy olyan fejlődést, ami eddig a kelleténél kisebb figyelmet kapott.

A megszokott alaposságra fog törekedni a DXOMARK az új típusú tesztek során is, kapásból figyelembe fogja venni azt, hogy milyen hangminőségben vesz fel a készülék, valamint az is, hogy miként szól, milyen hangzással képes szolgálni. A vállalat laboratóriumi körülmények között próbál pontosan előállítani valós élethelyzeteket mintázó körülményeket zavaró tényezők nélkül, és ezek között teszteli az eszközöket, hogy tényleg releváns eredmények születhessenek. A DXOMARK Audio egy egészen komplex protokoll a hang tesztelésére, és minden eddigi mobilos DXOMARK méréshez hasonlóan, itt is egyetlen végső pont alapján rangsorolja a cég a különböző masinákat, hogy gyorsan és könnyen összevethetőek legyenek.

Galéria megnyitása

Több mint 100 különböző mérést végez a DXOMARK mire megszületik az az egy pont, ami alapján sorba lesznek rendezve az eszközök. Ennek kapcsán fontos azt elmondani, hogy természetesen részletekbe menően meg lehet majd szinte minden tesztet vizsgálni, szóval azok, akiket pontosan érdekel, hogy milyen mérésen hogyan szerepelt egy-egy eszköz, utána járhatnak majd mélységekbe menően. A DXOMARK egy nagyon komoly labort hozott létre az új tesztekhez, ahol nem kisebb profizmus mellett képesek elvégezni a méréseiket, mint a kameráknál, optikáknál, és jól képzett szakembereket alkalmaz a megfelelő megbízhatóság elérése érdekében.

Galéria megnyitása

Az egyetlen dolog, amire nem terjed ki az audió szekcióban a DXOMARK új tesztcsomagja, az a csatlakoztatott audió eszköz esetén nyújtott teljesítmény. Szóval az nem derül ki, hogy például egy fülhallgatón keresztül milyen hangminőségre képes az okostelefonba épített DAC és egyéb komponensek. Ez valahol kicsit szomorú, de látni kell azt, hogy ezt a területet napjainkban nagyon nehéz lenne összehasonlíthatóan vizsgálni, márpedig az összemérhetőség az alappillére minden DXOMARK tesztnek.

A DXOMARK reményei szerint a DXOMARK Audio jó mankó lesz azoknak a vásárlóknak, akiknek fontos az eszközök teljes hangzása. Érdekes módon ebben a tesztben a Huawei Mate 20 X szerezte meg az abszolút első helyet, a második az iPhone XS Max lett, meglepetésre megelőzve az iPhone 11 Pro Max modellt. A Galaxy Note10+ és a Galaxy S10+ nagyjából ugyanolyan eredményt produkált, és ez csak a 4. és 5. helyre lett elegendő. A DXOMARK eddig ennek a tesztnek csak 7 készüléket vetett alá, de ez hamarosan bővülni fog, az újonnan megjelenő eszközöknek pedig már mindegyike alá lesz vetve ennek, és megkapja majd a DXOMARK Audio pontot is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Smooth44
Smooth44
2019. okt. 15. 10:55
#3

Ez fontos... a skála pedig 0 alatt helyezkedik el? Vagy csak simán 3 lépcsős (sz#r > sz#rabb > legsz#rabb)?

Lezlhu
Lezlhu
2019. okt. 15. 7:33
#2

Majdhogynem semmit nem ér ez a teszt amit csinálnak, a felvételnél még talán okés amit mérnek de ki a búbánatot érdekel egy mobilnál hogy hogyan szól a kihangosított zene milyen stereo hatás van stb. Az hogy füllhallgatón milyen és milyen bluetooth codekeket támogat milyen stabil az átvitel vezeték nélkül, ez az ami számít nem a hangszórója amit max akkor használ az ember amikor egy beszélgetést ki kell hangosítani mert többen akarják hallgatni. Aki ezen teszt alapján vesz telefont meg is érdemli.

Junglefighter
Junglefighter
2019. okt. 14. 19:51
#1

Tizenkilencszer van leírva. Tízen kilenc szer. A hetediknél már nem bírtam tovább ideggel, nem olvastam tovább. Kár érte. És úgy érzem, ha a  jövőben meglátom egy telefonon ezt az ajánlást egyelőre zsigerből eldobom. De majd megnyugszom ?

Smooth44
Smooth44
2019. okt. 15. 10:55

@Junglefighter  you just made my day :D

Vissza az oldal tetejére