Emlékeztek még a Sudden Strike-sorozatra? A második világháborús stratégiai játék leginkább az 1990-es években volt népszerű, a legutolsó része pedig a 2010-ben megjelent Sudden Strike: The Last Stand volt. Utóbbi szinte nyom nélkül tűnt el annak ellenére, hogy számos dolgot visszahozott a második részből, és egyébként a neve ellenére (elhagyták a számozást) a harmadik epizód egyenes folytatása.

Mondhatjuk tehát, hogy a sorozatnak ma már nincs kifejezetten nagy tábora, ám ez mégsem akadályozta meg a Kalypso kiadót, hogy berendeljen egy új részt. Ez a Sudden Strike 4, amiről a Kalypso nem győzi hangsúlyozni, hogy nem rebootról vagy remake-ről van szó, hanem igazi folytatásról. Ami legalábbis furcsa hat évvel a legutolsó rész után, ilyenkor már általában el szokták hagyni a számozást, hogy a játék vonzó legyen egy új közönség számára is.

Akárhogy is, ez nem a mi döntésünk, és ennél sokkal érdekesebb az, hogy a Sudden Strike 4-en a magyar, konkrétan budapesti székhelyű Kite Games dolgozik. A hivatalos oldal szerint a brigád 2014 elején alakult, és jelenleg egyetlen projektjük a második világháborús stratégia. Ebben a magyarok mindig jók voltak.

A Sudden Strike 4-ben összesen három kampány kap majd helyet: az egyikben a brit és amerikai, a másikban a német, a harmadikban pedig az orosz oldalt irányíthatjuk. Összesen több, mint 100 különböző egységet kapunk olyan kiválóságokkal, mint a Panzerkampfwagen VI Tiger.

A Sudden Strike 4 megjelenésére 2017 tavaszán számíthatunk PC-n, Linuxon és Mac-en, konzolos verziókról egyelőre nincs hír.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2016. aug. 6. 18:21
#12

16.

Szerintem a jatekokra gondolt.

Tudom vicc akart lenni.

Csak szar volt...

hympyke
hympyke
2016. aug. 5. 21:57
#11

Afféle felújított grafikájú Men of Warnak tűnik elsőre.. még akár jó is lehet.

fofoka
fofoka
2016. aug. 5. 21:43
#10

"... a második világháborús stratégia. Ebben a magyarok mindig jók voltak."

Történelemből nekem ezt másképp tanították.

vash_hu
vash_hu
2016. aug. 5. 11:10
#9

Nekem csak 1 dolog nem tetszik benne, olyan, mintha a tankok meg a tuzerseg raketakat lone :O

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2016. aug. 5. 12:13

Ennek gameplay oka van.

Ugy latod ki tuzel kire.

saki04
saki04
2016. aug. 5. 10:34
#8

A S.W.I.N.E. nagy volt, szerettem. Meg volt persze még egy rakat jó magyar strat játék.

Abban nem vagyok biztos, hogy kell-e nekünk még egy, de hogy stúdiókból mindenképp az biztos.

Jelenleg csak a NeoCore-ról tudok, ami aktívan készít PC játékokat, meg ugye van egy marék mobilra fejlesztő apróbb cég Pesten.

Szefmester
Szefmester
2016. aug. 5. 17:58

Ott van még a Zen studios is, nem is olyan gyenge csapatocska.. :D

hunstree
hunstree
2016. aug. 5. 10:12
#7

@kihaennem

@sutyko_hopkins

Szerintem Qqtyin a megvalósítás alatt a játék modelt értette, nem a látványt. (lehet menni, lőni, javítani, fogy az üzemanyag, és a lőszer)

@Qqtyin

Szerinted mi hiányzik a Swine-ból, ami a Sudden Strike-ban sincs benne?

@am

De nem mindegy, hogy a tankon az antenna imbolyog menetközben vagy nem. :)

jocek
jocek
2016. aug. 4. 21:34
#6

Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem hiányoznak az ilyen rts játékok mint pl a sudden strike, codename panzers, rush for berlin.

BReal
BReal
2016. aug. 4. 21:22
#5

Szép a trailerben a 0:59-es helyben futó gyalogos bug. :D

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2016. aug. 4. 21:47

Meg csak nem is alpha a cucc.

Szoval siman belefer...

jocek
jocek
2016. aug. 4. 21:20
#4

ÚÚÚÚristen mennyit játszottam az első rész demójával ami egy pályából állt és sosem tudtam végig megcsinálni :D Na meg aztán a második részel eltöltöttem pár szép napot a gyerek koromból. :D:D

macman507
macman507
2016. aug. 4. 20:48
#3

PC, Mac, Linux, PS4, nem semmi! :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. aug. 4. 20:42
#2

Pont erre gondoltam én is... kb. 20 éve nincsen változás, átrakták őket 3d-be, de ugyanaz a perspektíva célszerű még mindig. Ez kb. a Swine szintjén van megvalósíłtásban ami nem egy nagy dicsőség. Ha még hozzák a szokásos magyar formát az ökörnehéz kampánnyal, elfelejthetjük a cuccot.

kihaennem
kihaennem
2016. aug. 5. 8:20

igen marhára hasonlitanak.. jézusom te miket beszélsz ember:

http://media.moddb.com/images/groups/1/4/3106/gameid57-1253475978.jpeg

arn
arn
2016. aug. 4. 20:26
#1

Az ilyen jellegu jatekok vagy 10 eve hasonloan neznek ki :)

Vissza az oldal tetejére