Shop menü

LUMIX GH7 – ÁR-ÉRTÉKEBEN ÜTŐKÉPES KAMERA A VIDEÓSOK SZÁMÁRA

Apple ProRes RAW és 32 bites float audió támogatással jött a készülék, ami fényképező testet öltött, de sokkal inkább egy videókameraként kell rá tekinteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Lumix GH7 – Ár-értékeben ütőképes kamera a videósok számára

A Panasonic égisze alatt a Lumix GH széria a kezdetek óta nagy sikernek örvend, és hosszú ideje erős versenyző a videós szcénában. Többször is hozott világelsőként fejlesztéseket erre a területre, és a Lumix GH7 esetében is akadnak olyan fejlesztés, amivel korábban a MILC-ek körében még nem találkozhattak a vásárlók.

A tükör nélküli, cserélhető objektíves gépek általában jók videózásban, de a Lumix GH sorozat tagjainál a fejlesztők eleve a videózásra szoktak rámenni, így nem meglepő módon az új GH7 is a videózásban lesz igazán erős. Az új eszköz a GH6 alapjára épít, a szenzor több szempontból is változatlannak tűnik, M4/3-os BSI CMOS egységről beszélhetünk 25,2 megapixeles felbontással és 13+ FÉ dinamikával. Ugyanakkor nagyon fontos újítás, hogy itt már fáziskülönbségen alapuló automatikus fókuszrendszer (PDAF) került bevetésre, és az ehhez szükséges érzékelőket is tartalmazza szenzor.

Galéria megnyitása

Az AF rendszer működésében hatalmas előrelépésre lehet számítani az elmondottak alapján. A kontrasztalapú eljárásról a PDAF megoldásra való átállás már magában nagy jelentőséggel bír, de a Lumix GH7 még egyéb újításokat is előhúzott a kalapból ilyen téren. Egy új témafelismerő (MI alapú!) technológia is bevezetésre kerül, ami a csúcsmodellből, a G9-ből érkezik. Így már az emberek és állatok mellett járműveket és akár más témákat is hatékonyan lesz képes követni a kamera a videózás során. Továbbá kisebb lesz az esélye a rolling shutter miatt elrontott képeknek, mert paralel kiolvasással dolgozik az újdonság.

Galéria megnyitása

Apple ProRes RAW és ProRes RAW HQ támogatással egyaránt szolgál a Lumix GH7. Videózásnál akár a szenzor teljes felületét kihasználva is lehetőség lesz felvételeket készíteni maximum 30 FPS-sel, 5.7K minőségben pedig akár 60 FPS is elérhető majd. 4K (DCI) esetén már akár lassított videókhoz ideális, 120 FPS-es anyagot is lehet majd rögzíteni magas minőségben, 10 bites színmélységet megőrizve. Persze amikor kell a ProRes, akkor visszább kell venni, csúcsminőség esetén 4K60 és 5.7K30 anyagokat lehet felvenni.

Galéria megnyitása

A bevezetőben szó volt arról, hogy világelső fejlesztéssel is készültek a mérnökök. A Lumix GH7 az első olyan MILC, ami képes már a vázon belül 32 bites „float” hanganyagot rögzíteni. A vállalat elmondása alapján így nem kell a felvételek közben a hangszint szabályozásával külön foglalkozni. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy az újítás kihasználásához szükség lesz a DMW-XLR2 XLR-mikrofonadapterre, ami magában egy kisebb vagyon, hiszen nettó 500 dollárba fog kerülni.

Galéria megnyitása

A fényképezés során is sok jó lehetőséget fog nyújtani a Lumix GH7, de azért az egyértelmű, hogy nem ez volt a fókuszban a fejlesztés során. Fotókat már az exponálógomb teljes lenyomása előtt elkezd készíteni a váz, sorozatképet pedig másodpercenként 60 kockás sebességgel képes megörökíteni. Eközben pedig még a PDAF is üzemelni fog, így mozgó témát is pontosan lekövethet akcióban. Van valós idejű LUT támogatás, ami fotózásnál és videózásnál is alkalmazható lesz.

Galéria megnyitása

A cég elmondása alapján az eddigieknél is jobb lesz a vázba épített stabilizálás (IBIS), és természetesen támogatott a hibrid képstabilizálás is. Ennek megfelelően több különböző eljárás kiemelkedő összhangban dolgozik majd azon, hogy a remegést, bemozdulásokat megszüntesse, redukálja. Az IBIS funkciót kihasználva lehet majd azt is elérni, hogy 100 megapixeles nagyfelbontású felvételeket tudjon készíteni a felhasználó kézből.

Galéria megnyitása

A Lumix GH7 képes fogadni UHS-II-es SD kártyát, CFexpress kártyát, de akár mér arra is lehetőséget nyújt, hogy külső SSD-t csatlakoztassanak hozzá, és arra mentheti a felvételeket közvetlenül – amennyiben az adott SSD kellően nagy sávszélességet nyújt. Akár az is megoldható, hogy párhuzamosan két külön helyre rögzítsen a készülék, ezt a CFexpress kártyafoglalat és a teljes értékű HDMI csatlakozón hozzákapcsolt eszköz révén lehet megoldani.

Galéria megnyitása

A videózás során a kamerák nagyon fel tudnak forrósodni, ez általános probléma, minden gyártó termékére igaz, és éppen ezért az újdonság aktív léghűtéssel rendelkezik. Hasonló megoldás található itt a burkolat alatt, mint amilyen hűtést a notebookokban szoktak alkalmazni. A fejlesztők szerint szünet nélkül lehet majd vele videózni, nem kell a túlmelegedéstől tattani, de azért nem lenne meglepő, ha ki tudna alakulni olyan helyzet, mikor mégis besokall.

Galéria megnyitása

A felvételeket vissza lehet majd nézni a fényképezőgép kifordítható 3 hüvelykes megjelenítőjén, de lehet hozzá csatlakoztatni külső képernyőt, és vezeték nélküli átvitellel, okostelefonról is lehet kezelni. A Lumix Lab alkalmazást támogatja a Lumix GH7. Egy nagyon sokoldalú, és munkára is kiválóan használható termékről beszélhetünk, aminek még az üzemideje is jó lesz, amellett, hogy a 2200 mAh-s, 7,2 V-os akkut egy pillanat alatt lehet majd cserélni.

Galéria megnyitása

A Lumix GH7 hazai áráról a Panasonic nem beszélt, de az Egyesült Államokban nettó 2200 dollárba fog kerülni, ez pedig egyáltalán nem egy vészes összeg azért a csomagért, amit itt a vásárlók kapnak. Az eszköz biztosan megvásárolható lesz Európában, és előre láthatólag a magyar boltok polcaira is felkerül majd idővel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére