Shop menü

LINUX ALATT IS SIKERÜLT MEGKERÜLNI AZ NVIDIA BÁNYÁSZTELJESÍTMÉNY-KORLÁTOZÁSÁT

Ez azért lehet jó hír az érintettek számára, mert a nagyobb kriptovaluta-bányász farmok rendszerint valamilyen Linux disztribúciót futtatnak, az előző siker azonban még csak a Windows felhasználóknak kedvezett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Linux alatt is sikerült megkerülni az Nvidia bányászteljesítmény-korlátozását

A NiceHash csapata a napokban jelentette be, hogy sikerült feltörniük az Nvidia LHR technológiáját, ami egyébként arra hivatott, hogy csökkentse a kriptovaluta-bányászat alatt elérhető maximális számítási teljesítményt, így a gamereknek szánt videokártyák kevésbé lesznek vonzóak a kriptovaluta-bányászok számára – legalábbis ez volt a koncepció.

Az elmúlt időszakban többen és többször is próbálkoztak az LHR korlát feltörésével, ám többnyire csak 70% körüli GPU teljesítmény elérésére volt mód, egyes hibrid megoldások néhány százalékkal még e szint fölé is benéztek. Nagy port kavart az az ígéret, amely alapján teljes egészében visszanyerhető a GPU teljesítmény az LHR teljes kiiktatásával, ám elsőre átverésről volt szó, a napokban viszont tényleg lehetőség nyílt a funkció megkerülésére, igaz, akkoriban még csak Linux alatt.

Galéria megnyitása

A NebuMiner (NBMiner) csapat jóvoltából azóta már nemcsak Windows, hanem Linux alatt is van mód a GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyák 100%-os kriptovaluta-bányász teljesítményének visszaállítására, ugyanis az NBMiner v41 már képes az LHR kikerülésére. A szoftvert egyébként Windows és Linux alatt egyaránt lehet használni: előbbihez az 512.15-ös, utóbbihoz pedig az 510.6-as drivert érdemes használni, ugyanis ezeket a verziókat már tesztelték. Nincs kizárva, hogy egyéb driver-kiadásokkal is működik a törés, ám ezt egyelőre még nem erősítették meg.

Hogy miért pont most jelent meg egy efféle hack? Lehet, hogy felhasználták a korábban kiszivárgott bizalmas adatokat, amelyek az Nvidiát ért hackertámadás következtében szivárogtak ki, ám ennél meredekebb teória is rendelkezésre áll. Egyesek szerint maga az Nvidia segített az LHR kiiktatásában az említett két csapat tagjainak, méghozzá azért, hogy videokártyái jobban fogyjanak és népszerűbbek legyenek a bányászok körében. A termékek elérhetősége egyébként sokat javult az elmúlt hetek és hónapok folyamán, ami főként a kritpovaluta-bányászat lecsengésének köszönhető – nem valami jók az árfolyamok jelenleg, ez pedig a bányászkedvre is hatással van.

Az NBMiner legfrissebb változatát itt találják az érdeklődők.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére