A Konami bejelentette, hogy a következő hónapokban több olyan csomagot is meg fog jelentetni, melyben a kiadó klasszikus játékai lesznek elérhetők PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re.

Minden gyűjtemény összesen nyolc darab játékot tartalmaz majd, és digitális úton lehet majd megvásárolni. Az apropó egyébként, hogy hamarosan itt a Konami 50. születésnapja - a cég egyébként először zenegépekkel foglalkozott, majd az 1970-es évek végén lépett be a játékiparba.

A megjelenő kollekciók közül az első a Konami's Arcade Classics, aminek a megjelenésére április 18-án számíthatunk 20 dolláros áron a következő játékokkal: Haunted Castle, A-Jax, Gradius, Gradius 2, Salamander, Thunder Cross, Scramble és TwinBee.

Ezt követően valamikor nyár elején érkezik a Castlevania Anniversary Collection, amiben biztos benne lesz az első három rész, valamint a Super Castlevania, és további négy, egyelőre ismeretlen cím.

Aztán pedig a Contra Anniversary Collection jön majd a Contra, Super Contra, Super C, Contra 3: The Alien Wars és szintén négy további játékkal a sorozatból.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére