Kétszázmilliós beruházás Csák Máté városában

Kétszázmilliós beruházás Csák Máté városában

Két héten belül kiderül, melyik társaság nevéhez köthető a Csák Máté városában, Trencsénben körvonalazódó nagyberuházás. A szlovák megyeszékhelyen 200 millió eurós fejlesztés indul, aminek eredményeként 3000 új munkahely jön létre - jelentette be szerdán Branislav Celler, a város polgármestere, ám egyelőre nem árulta el, melyik cégé lesz az lcd-monitorokat gyártó üzem. Az egyezség értelmében erről maga a nagyberuházó fog tájékoztatatást adni - mondta. A projekt állami támogatásra számíthat, az ehhez szükséges háttéranyagon már dolgozik a gazdasági minisztérium. Az üzemben a tervek szerint évente 1,2 millió monitort fognak előállítani, amelyeket egy Csehországban működő lcd-tévé-gyárnak szállítanak. Ebből az információból kiindulva esetleg a Panasonic egyik nagy beszállítójáról lehet szó, ám az sem kizárt, hogy a Szlovákiában már megtelepedett elektronikai óriások egyike terjeszkedik tovább. A dél-koreai Samsung Galánta után Voderadyn is épített gyárat, a japán Sony pedig Nagyszombatot követően Nyitrán indította be újabb üzemét. Ráadásul a két ázsiai társaság között az alkatrészek szintjén kooperáció folyik.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward