A Sonos az okoshangszóróknak köszönhetően emelkedett fel, és ma már nagyon széles és változatos kínálattal szolgál, most pedig előállt két általános, sokoldalú otthoni hangszóróval a teljesen új Era sorozat keretei között. Az Era 300 és az Era 100 modellek kerültek bemutatásra, és ezek között a formát és az árat tekintve is nagy különbség lesz.
Az Era 300 egy eldöntött homokórát idéző formát öltött magára. Az eszköz az Apple Térbeli hangzását támogatva érkezik, de a fejlesztése még az előtt indult, hogy ezzel az Apple előrukkolt volna. Eredetileg a Dolby Atmos támogatás biztosítása volt a cél, erről is gondoskodik a készülék. Azért kapott ilyen különös formát, hogy felső hangszórókat is el lehessen benne helyezni egy specifikus szögben megdöntve. Ennek köszönhetően lesz kiváló partner a Sonos hangprojektorai mellett. Akár 7.1.4-es Dolby Atmos hangot is ki lehet majd rakni a Sonos Arc, a Sons Sub és két Era 300 használatával.
Az Era 300 képes lesz a hangjával megtölteni a szobát, szinte minden irányba vannak benne döntött hangszórók. Összesen hat hangszóró van benne elhelyezve, és a mérnökök nagyon sok időt töltöttek azzal, hogy ezeket a lehető legjobban pozícionálják. A sztereó forrást is nagyon jól képes lesz magában megszólaltatni, de persze össze is lehet társítani két Era 300 modellt, hogy a zenehallgatási élmény még teljesebb legyen.
Az eszköz az Apple Music és az Amazon Music szolgáltatások esetén is támogatja a térbeli hangzás biztosítását a megfelelő hanganyagok esetén. Sok jó lehetőséget nyújt az Era 300 a vásárlók számára, de bizony ezt a készüléket meg is kell fizetni. A Sonos 450 dolláros ajánlott fogyasztói áron adja az Era család fejét. Ha valaki ki akarja rakni a fent említett 7.1.4-es Dolby Atmos rendszert Sonos hangszórókból, akkor erre nagyjából 2600 dollárt kell elköltenie.
A vállalat olcsóbb Era modellje, az Era 100 ezzel szemben csak 250 dollárba fog kerülni, és itt lényegében a Sonos One egy továbbfejlesztett változatáról beszélhetünk. Lényegesen olcsóbb, de lényegesen szerényebb is az Era 100 a testvérénél. Hangszóróból például itt már csak három van a burkolat alatt.
A tervezők az Era 100-ast egy viszonylag nagy és erőteljes mélyközép hangszóróval látták el, ami előre tekint, és van a jobb és a bal oldalában is egy-egy magassugárzó. Ezeknek köszönhetően magában az eddigieknél jobb sztereó érzést lesz képes nyújtani a szerkezet. Bár itt nem kell annyira jó szeparációra számítani, mint az Era 300 esetében, ha valaki ténylegesen korrekt sztereót akar, akkor kénytelen lesz két Era 100-at beszerezni, ezeket már gond nélkül lehet társítani, és hangprojektorokkal is lehet egy Era 100 párost használni, de nem lesz Dolby Atmos hangzás.
Az új hangszórókat nemcsak Bluetooth kapcsolaton lehet majd használni, sőt, a lehető legjobb hangzást igazából akkor tudják majd nyújtani, ha nem így vannak munkára fogva. Mindkét Era modell támogatja a Wi-Fi-n keresztül történő streamelést, így magasabb minőségben kezelhetik a hanganyagokat, közvetlenül pedig vezetéken is lehet őket csatlakoztatni, így például egy lemezjátszóval is össze lehet őket társítani. A Sonos Radio támogatás mindkét hangszórónál adott.
A készülékek a hangolást maguknak képesek elvégezni automatikusan, így nem kell a felhasználóra bízni, hogy a hang megfelelően legyen beállítva. Az Era páros a Sonos applikáción keresztül is hangolható lesz, és az EQ-t használva mindenki a saját ízléséhez igazíthatja az eszközök hangját. A szerkezetek vezérlése történhez közvetlenül érintéssel, mobilról és hangutasításokkal is a digitális asszisztensek támogatása révén. A mikrofonnak fizikai kapcsolója is van, ha valaki ettől tartana, egy mozdulattal teljesen le tudja tiltani.
A Sonos még arra is kitért, hogy igyekszik kisebb ökológiai lábnyomot hagyni. Az újdonságok csomagolása natúr karton lesz, a műanyagot ahol csak lehet, elhagyják, és emellett pedig arra is figyelnek, hogy a termékeket sokáig lehessen használni. Az új Era modellekkel új éra indul a támogatásban a cég elmondása alapján.