Talán már eleve sokaknak kimaradt, hogy készül az Evil Genius 2, pedig már egy jó ideje dolgoznak rajta. Az eredeti játék ugyebár egyfajta kult státuszt ért el, mint a Dungeon Keeper szellemi örököse. Ez utóbbit a Bullfrog fejlesztette, míg az Evil Genius az Elixir munkája volt, és ezt a stúdiót az egykori Bullfrog-veterán Demis Hassabis alapította.

Az eredeti Evil Genius abban lépett túl az elődjén, hogy a fantasy körítés helyett inkább a kémfilmeket, azon belül is a 60-70-es évek James Bond-filmjeit vette alapul. Egy olyan nemzetközi rosszfiút kellett alakítanunk benne, aki minden áron megpróbálja megakadályozni a jó oldal ügynökeinek munkáját. Ennek érdekében a játék legfontosabb része a bázisépítés volt, valamint fontos szerepet kapott a nemzetközi terepen végrehajtott gonoszság is.

Az Elixir még 2004-ben kezdett el dolgozni a folytatáson, azonban végül 2005-ben be is zárt a stúdió, amivel így úgy látszott, hogy a projekt is eltűnik a süllyesztőben. Ezt követően a Rebellion vette meg az Elixir szellemi jogainak tulajdonát, és ugyan némi mozgás volt a franchise körül (megjelent az eredeti Evil Genius digitális platformokon, és jött egy facebookos alkalmazás), valójában sok előrelépés nem történt.

Azóta nagyjából viszont a halad a történet. A Rebellion 2017-ben jelentette be, hogy ténylegesen újra folyik a munka a folytatáson, és hogy 2020-ra tervezik a megjelenést, így tehát a mostani késést alapvetően tényleg elfogadhatjuk.

Az eredetileg bemutott előzetes alapján továbbra is egy vidám, stílusos grafikájú, kreatív anyagra számíthatunk, ami híven követi a Bullfrog munkáját, meg persze az előző rész örökségét.

Igazából az a probléma, hogy a Rebellion menet közben semmilyen információt nem közölt, így sokan joggal gondolhatták úgy, hogy mégsem készül el a játék. Most azonban a hivatalos közleményből kiderül, hogy valójában nagyon is zajlik a munka, és akár még a 2020-as megjelenés is tartható lett volna, ha nem jön közbe a koronavírus-járvány.

"Eredetileg azt terveztük, hogy idén jelenjen meg az Evil Genius 2, azonban a covid-19 hatására át kellett állnunk otthoni munkára, és újfajta metódusokat kellett keresnünk a munkában, így végül nehéz döntés volt ugyan, de el kellett halasztanunk a játékot. Egy olyan folytatást szeretnénk készíteni, ami örömmel fogad majd az Evil Genius közössége, és ami évekig szórakozást fog nyújtani" - szól a hivatalos közlemény.

Ez alapján mindenesetre arra lehet következtetni, hogy a játékhoz később is érkeznek majd tartalmak, és folyamatosan bővülni fog, ami végülis alapvetően nem hangzik rosszul ebben a műfajban. 

A közlemény egyelőre nem jelölt meg pontosabb megjelenési dátumot, csak annyi derült ki, hogy 2021 első felében megérkezik majd a játék. A platformok között egyelőre csak a PC szerepel, de nem lepődnénk meg, ha később valamilyen formában konzolokra is megérkezne.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
Jövőre csúszik az Evil Genius 2, de legalább még mindig készül - iPon.hu