A Samsungnak nem sikerült méltó ellenfelet állítani a Huawei Mate XTs Ultimate számára, így a kínaiak akár lassíthatnának is, de a jelek szerint nem így fog alakulni. Már gőzerővel dolgozik azon a Huawei csapata, hogy minden eddiginél jobb három részbe hajtható konstrukcióval rukkoljon elő.
A Huawei 2024-ben indította el a Mate XT Ultimate-et, és kezdetben azért küzdött több gyermekbetegséggel is a szerkezet, de a cégnek sikerült olyan szintre hoznia a terméket, hogy ma már kellően megbízhatóan működik. Az elmúlt 1,5 évben jelentős példányszámban talált gazdára a Mate XT és XTs Ultimate páros. A ráncfelvarrással tudott a cég igazán komoly előrelépést tenni a belső szerkezeti felépítésben, és idén pedig már egy teljesen új készülék érkezésére számítunk.
A Mate XT2 Ultimate friss információk szerint októberben érkezhet majd, tehát csaknem fél év van még hátra a debütálásig, de már nagyjából felvázolta egy belső kapcsolatokkal rendelkező forrás, hogy milyen változásokat érdemes kilátásba helyezni. Gyorsabb, kiforrottabb, kitartóbb lesz a készülék, és természetesen a képalkotási képességei is javulni fognak a pletyka szerint.
A Mate XT modell anno a Kirin 9010 rendszerchippel jelent meg, majd az utód a Kirin 9020-at vette használatba. Jelenleg a Huawei legjobb központi egysége a Kirin 9030S, de a három részbe hajtható masina ennél is jobb megoldással jöhet. A Kirin 9050 Pro lapkának adhat majd otthon az okostelefon. A chipgyártásban a Huawei-nek komoly nehézséget okoz, hogy nem tud hozzáférni a TSMC és a Samsung gyártósoraihoz, a kínai partnereit pedig eltiltották a legmodernebb eszközöktől, de azért időről időre képes valamennyit csiszolni a saját lapkáin.
A mérnökök a legfrissebb hajtogatható paneles tapasztalatokat felhasználva, egy az eddigieknél sokkal jobb használati élményt nyújtó képernyőt alkalmazhatnak majd az új termékben. Jól érzékelhetően kisebb lesz a flexibilis panel felületén a ráncosodás, és támogatott lesz az érintőceruzák használata. A felszín alatt elvileg gyökeresen átalakulhat a zsanérok felépítése, ami ugyancsak azt a célt fogja szolgálni, hogy feszesebb és simább legyen a megjelenítő felülete.
A kamera esetében elvileg arra lehet számítani, hogy a Huawei nagyjából átemeli a Mate XT2 Ultimate keretei közé a Mate X7-ben alkalmazott modult. A főkamera 50 megapixeles szenzort és állítható rekesznyílású optikát használhat majd. Rendelkezni fog periszkópos optikával szerelt zoomkamerával, ami ugyancsak 50 MPixeles érzékelőre fog épülni (persze kisebb fizikai méret mellett). A sort pedig egy 40 megapixeles kamera zárhatja majd ultraszéles látószöggel, makrózást is támogatva.
Már több mint 6000 milliamperórányi akkumulátor kapacitással születhet meg a Mate XT2 Ultimate. A termék mindhárom részében lesz egy-egy akkumulátorcella, ezekből fog összejönni az eddigieknél akár több mint 10%-kal nagyobb erőtartalék. Pontosabb adattal ezen a ponton még nem szolgált a forrás, de már ebből is jól látszik, hogy a korábbi 5600 mAh-ról azért egy tisztességes előrelépést tehet a készülék a generációváltással.