Márciusban az Apple több új iPadet is bemutatott, viszont azt látni kell, hogy a vállalat csínján bánt a fejlesztésekkel. Nem igazán történtek nagy változások, az Apple a sajtóanyagban nemhogy a képeket, de sok helyen még a feltüntetett szövegeket is változatlanul hagyta. Szerencsére most viszont arról számolhatunk be, hogy a következő iPad mini fejlesztését nem veszi félvállról.
Az a hír járja, hogy az Apple a legkisebb táblagépet ragyogó megjelenítővel vértezheti fel. OLED technológiás panelt foglalhat majd keretbe a tervezőcsapat, és még nőhet is a képfelület.
Kínai beszállítói lánctól származó forrásokra hivatkozva közölte a Digital Chat Station nevű Weibo csatorna, hogy az Apple már tesztelni kezdte az OLED képernyővel felszerelt előzetes iPad mini modellt. A forrás arra is kitért, hogy a Samsungtól származik az OLED panel, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy az iPhone-ok jelentős többsége is Samsung OLED-et használ.
Az eddig IPS technológiás LCD-hez képest a kontraszt biztosan lényegesen jobb lehet majd a váltással, és a színvilág is élénkülhet, de még nem ismerjük az egység specifikációját. Azt viszont le kell szögezni, hogy nem kell csúcsminőségre számítani. Az Apple a tabletek körében először az iPad Pro modellekben kezdett OLED panelt használni, viszont az iPad Prókba kerül OLED képernyővel nem lehet majd egy lapon említeni az iPad miniben használatos egységet. A kicsi táblagépek számára tervezett és megrendelt képernyő a költséghatékonyságot helyezi előtérbe.
Az iPad Próban munkára fogott Tandem OLED (LTPO) megjelenítő többréteges felépítéssel szolgál a kiemelkedő fényerőért, valamint gondoskodik a ProMotion technológia biztosításáról is. Az iPad mininél viszont egyszerű LTPS OLED kerülhet bevetésre, és borítékolható, hogy marad majd a 60 Hz-es működés, nem fog átnyergelni a 120 Hz támogatására. Ezt az Apple nagyon nehezen adja, az alap iPhone-oknál is mindhiába várják az érdeklődők hosszú évek óta a ProMotion bevezetését.
A rendelkezésre álló információk szerint az Apple már 2024 májusában elkezdett egy OLED-es iPad mini modellt tervezni, és jelen állás szerint ez idén nem fog elkészülni. Csak 2026-ban jöhet majd az iPad mini ragyogó OLED képernyős kiadása. A pletykák szerint 2025 második felében indulhat el a tömeggyártása a jelenleg tesztelt készüléknek. A 2026-os tavaszi Apple esemény egyik kulcsfontosságú szereplője lehet majd az OLED képernyőt használó iPad mini.
Korábban már a DSCC (Display Supply Chain Consultants) elemzőcég is elhintette, hogy OLED-re válthat az Apple a legkisebb táblagéppel. Akkor arról lehetett hallani, hogy a cupertinói alakulat kicsit nagyobb méretben is gondolkodik, 8,5 hüvelykes lehet majd a kis tablet képátlója. A jelenlegi készülék 8,3 colos, korábban pedig még csak 7,9 hüvelykes volt. Szép lassan egyre nagyobb a képernyő, de ez nem jelenti azt, hogy a termék is nő, az OLED képernyőt könnyen lehet, hogy vékonyabb keretbe foglalja majd az Apple.
Az iPad mini belső frissítésen is átesik majd, új rendszerchipet fog használni, jelenleg az Apple A17 Pro munkálkodik a szerkezetben. Ezeken felül pedig még egyéb változásokra is számítani lehet, de erre vonatkozó pletykák még nincsenek.