Az elmúlt években a Sonos szép sikereket ért el, néhány éve nagyon felfutott a kereslet a cég termékei iránt, elsősorban a felokosított hangszórókkal tudta magára vonni az érdeklődők figyelmét. Ma már egy sor hangszórót, többféle hangprojektort kínál a cég, és elérkezettnek látta az idejét annak, hogy egy új irányba induljon el.
A Sonos a fejhallgatók piacán is arra fog törekedni, hogy a tőle megszokott színvonalat nyújtsa, és ennek megfelelően azonnal a szegmens legjobbjainak állít ellenfelet. Az Ace névre hallgató termék a Bose QC Ultra, a Sony WH-1000XM5, valamint az AirPods Max ellenfeléül szolgálna. És az első beszámoló szerint egészen jól sikerült, noha azért még vannak hiányosságai. A szerkezet egy egyedi fejlesztésű, 40 milliméteres hangszóró párosát használja, és nagyon jól épít az eddigi ökoszisztémára.
Abban nagyon jó a Sonos, hogy kiemelkedő összhangban működő hangszórókat alkosson, és most a Sonos Ace is beilleszkedik ebbe a körbe. A fejhallgatóra pillanatok alatt lehet majd váltani a hangot például a Sonos Arc nevű hangprojektorról, így este, mikor már szinte mindenki elmegy aludni, a felhasználó még zavartalanul tud tovább tévézni. A tervezők arra is törekedtek, hogy a készülék képes legyen otthoni mozis élményt nyújtani személyre szabott formában. Erre szolgál a TrueCinema funkció.
A TrueCinema képes arra, hogy a Sonos Arc hangprojektorral elért hangélményt reprodukálja a fejhallgatóban. Itt tényleg egy olyan térhangzást kalibrál be a hangprojektorral a Sonos Ace, ami a szoba térhatását fogja visszaadni. Az első tesztek pedig megerősítik, hogy tényleg egészen különleges térbeli hangzást produkál az újdonság ezt a lehetőséget kihasználva. Akár játékra is lehet majd használni az újdonságot, konzolokkal is képes lesz megfelelően együttműködni az Ace.
A térhangzás tekintetében biztosított lesz a fejkövetés is. Tehát a hang térben úgy lesz leképezve, hogy az ember fejmozgásától függetlenül minden ugyanott marad majd. Az Apple kezdte széles körben elterjeszteni azt a fajta lehetőséget, de már más gyártóknál is megjelent mostanra a fejkövetéses térhatású hang. Támogatott a Dolby Atmos is, így lesz a hangélmény a legjobb megfelelő térhatású tartalmaknál.
Nem kevesebb mint nyolc mikrofon került elhelyezésre a Sonos újdonságán, ezeknek számos különböző feladata lesz – a mikrofonok elhelyezése a megszokottól eltérő, ami a szélzaj hatékonyabb elkerülésére szolgál. A sok mikrofonnak köszönhetően lehet majd kristálytiszta a hang a beszélgetések során, és az aktív zajszűrésnél is fontos szerepe lesz ezeknek. Az ANC funkció többféle módban lesz használható, áteresztőként is üzemelhet, ilyenkor az ember zavartalanul tud a környezetével kommunikálni.
Fizikai kezelőszervek kerültek a fejhallgatóra, aminek valószínűleg sokan fognak örülni. Nem annyira izgalmas így a kezelés, de sokkal pontosabban, határozottabban lehet ezáltal elérni a különböző funkciókat. Kiváló anyaghasználat jellemzi az Ace-t, a tervezés során erre is nagy figyelmet szentelt a Sonos, de nem lett minden fém, hogy a tömegét is észszerű szinten tudják tartani.
A hangminőség jó lesz, de a vezeték nélküli kapcsolatnál csak Bluetooth 5.4 támogatást nyújt, Wi-Fi opció itt sajnos nincs. Nem feltétlenül kell vezeték nélkül használni az újdonságot, kábeles összeköttetés is támogatott, és így a maximális hangminőséget lehet kiélvezni. A lossless zenehallgatásnak is így lesz igazán értelme, a Bluetooth mellett ez korlátozva fog menni, noha az aptX Lossless kiterjesztett támogatott. USB-C és 3,5 mm-es Jack kábel is jár majd a termékhez gyárilag. Android és iOS támogatás egyaránt biztosított itt.
312 gramm az eszköz tömege, ami átlagosnak tekinthető, a Sony riválisa például könnyebb, míg az Apple megoldása lényegesen nehezebb ennél. A fejhallgató fülpárnái mágnesesen csatlakoznak a fülkagylóra. Ennek köszönhetően egyszerűen lehet majd cserélni. Ez több helyzetben is jól jöhet, családon belül például mindenki használhatja majd akár a saját fülpárnájával is a készüléket higiéniai okokból. A Sonos szerint akár egész nap is kényelmesen lehet majd viselni az Ace-t.
Arról nem szólt a fáma, hogy miként viseli a nedvességet, port a fejhallgató, a specifikációban nincs említve az, hogy rendelkezne bármilyen szintű IP tanúsítvánnyal. Ez azoknál is aggasztó lehet, akik edzések alkalmával szeretnék hordani a készüléket. Gyárilag egy kemény hordozóval kerül a boltokba az eszköz, része a csomagolásnak a tokja, ami remek hír.
Egy 1060 milliamperórás kapacitású akkumulátor található a fejhallgatóban, ami 30 órányi szünetmentes zenehallgatásra nyújt lehetőséget. Ha telefonálni akar az ember aktív zajszűrés mellett, vagy az áteresztő módot használja, akkor 24 órát bír ki a szerkezet egy töltéssel. A tervezők gondoskodtak viselésérzékelőről, ami annyit tesz, hogy mikor leveszi az ember a füléről, akkor azonnal megáll majd a zenelejátszás, ezáltal is még energiahatékonyabb lesz.
Van gyorstöltés támogatás, és ez valóban gyors lesz, ugyanis mindössze 3 perc töltést követően már 3 órán keresztül lehet majd hallgatni a zenét vagy filmezni. Viszont érdekes módon teljesen lemerült helyzetből a 100%-ra töltés elvileg eléggé időigényes, ez akár 3 órába is beletelhet.
A Sonos Ace fejhallgató nettó 450 dollárba, illetve bruttó 500 euróba kerül majd, és fekete, valamint fehér színben lehet hozzájutni kezdetben. A kiegészítő forgalmazása június 5-én indul majd. A vállalat felkínálja annak a lehetőségét, hogy rögtön párban vegye a vásárló, és a Sonos Arc-kal csomagban is be lehet majd szerezni.