Huawei: Érkezik a MatePad tablet, és elérhető a Mate X

A Mate márkanév alatt felsorakozó kínálat folyamatosan  növekedik, ez a hónap sem múlik el újdonság nélkül.

Huawei: Érkezik a MatePad tablet, és elérhető a Mate X

A Huawei kapcsán két kisebb, de fontos hírről számolhatunk be ezúttal. A vállalat egyrészt végre valóban elkezdte a Mate X forgalmazását, másrészt bejelentette, hogy hamarosan elérhető lesz a MatePad táblagép, ami minden bizonnyal egy Apple iPad Pro és Samsung Galaxy Tab S6 riválisként fog pályára lépni.

Huawei Mate X

A Mate X a Huawei első hajtogatható okostelefonja, és a világon a harmadik ilyen készülék, ami kereskedelmi forgalomba kerül. A szerkezet október 23-ától lehetett Kínában megrendelni, illetve előregisztrálni rá, és most vált elérhetővé. Vagyis egészen pontosan most sikerült az első szállítmányt értékesíteni, ugyanis pillanatok alatt elfogyott a teljes készület egy villámértékesítés keretében. Arról nem szólt a fáma, hogy darabszámban kifejezve mennyi eszköz talált gazdára, az viszont kiderült, hogy november 22-én lesz a következő villámértékesítés. Akik most lemaradtak róla, azok akkor próbálkozhatnak legközelebb.

Galéria megnyitása

A Huawei elképesztően magas összeget kér a termékért, de a jelek szerint vannak olyanok, akik a pénztárcájukat nem sajnálva, kifizetik a 17 000 jüanos összeget érte, ami átszámítva nagyjából 2400 dolláros összeget jelent. A Mate X az eddigi legdrágább hajtogatós mobil, de azt is hozzá kell tenni, hogy sokak szerint a legvonzóbb ilyen dizájn mostanáig.

Az okostelefon egy 8 hüvelykes megjelenítővel szolgál, amit kifelé lehet hajtani, és ilyenkor egy 6,6, valamint egy 6,38 colos panelrészt kapnak az emberek. A szerkezetben csúcsminőségű kamerarendszer található, és a tavalyi felsőkategóriás hardvert foglalja keretbe a Kirin 980-nal az élen, plusz otthont ad egy 5G hálózati modemnek is, hogy semmi ne hiányozzon belőle. A készülék nagyon vékony széthajtva, ennek köszönhetően még zárt állapotában sem túl vaskos, ami a Galaxy Foldról nem mondható el. Kíváncsian várjuk, hogy milyenek lesznek a felhasználói visszajelzések ezzel a masinával kapcsolatban.

Huawei MatePad

Egy ideje már nem titok, hogy az eddig használt MediaPad nevet a következő felsőkategóriás táblagépénél félre fogja tenni a Huawei, és érkezik a MatePad széria. Arról viszont mostanáig nem lehetett biztosat tudni, hogy az első MatePad mikor debütálhat, de a napokban Richard Yu bejelentette, az időpontot és a helyet. Sanghajban egy nagyszabású rendezvényt fog tartani november 25-én a vállalat, aminek a keretében a Mate termékcsalád tovább fog bővülni.

Galéria megnyitása

Állítólag egy MatePad Pro néven érkező modellel kell elsősorban számolni, de talán a Pro jelző nélküli változat is terítékre fog kerülni. A MatePad Prónak az lesz az egyik érdekessége, hogy a frontkamerája egy lyukban helyezkedik majd el. Okostelefonok tekintetében már nem teljesen szokatlan ez a kialakítás, de a táblagépek keretei között még szinte példátlan. És részben ennek köszönhetően nagyon vékony lehet majd a tablet kávája. A szerkezethez járhat majd érintőtoll, amivel pontos grafikai munkára is lehetőséget nyújthat, és billentyűzet is kapcsolódhat hozzá, ami hordozás közben a képernyő védelméről gondoskodhat.

Galéria megnyitása
Kiszivárgott kép a különböző színváltozatokról

Egyelőre nem lehet semmit sem tudni hivatalosan a gépről, de abból ítélve, hogy kizárólag Kínában lesz bemutatója jelen állás szerint, sajnos arra a következtetésre juthatunk, hogy már itt sem lesz Google Mobile Services támogatás. A Huawei Mobile Services magában próbálja majd az Androidot támogatni piactérrel és más szolgáltatásokkal, ami Kínában még nem okoz gondot, de más régiókban igen. A sebességfelelős nagy valószínűséggel a Kirin 990 rendszerchip lesz, ami mellett 8 GB-nyi rendszermemória helyezkedik majd el. Többféle színben lehet majd elérhető a táblagép, és valószínűleg egy egészen erős akkumulátort fog kapni. Ráadásul 40 wattos gyorstöltést is támogathat, és hamarosan minden kiderül a konstrukcióval kapcsolatosan.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap