Amikor tavaly kihozta a Reverb G1-et a HP, akkor sajnálatos módon több probléma is akadt az eszközzel, így eleinte az eladott példányokat vissza is kellett hívniuk. Az eredetileg üzleti felhasználóknak szánt headset tehát nem startolt túl jól a technikai hibák miatt, ennek ellenére a javított változat minden várakozást felülmúlt és a mai napig nehéz a Reverbet beszerezni, mert a szimulátorosok teljesen rárepültek a gyönyörű látványt nyújtó szemüvegre.
A HP Reverb G2 - vagyis az előző Reverb utódja - viszont egy ideje nyíltan készült, már szivárgás áldozatává is vált, mostanra pedig be is jelentették a játékosok igényeihez jobban igazított szemüveg pontos specifikációit is.
A Reverb G2-höz a HP a Microsoft és a Valve segítségét kérte, így egy igazán érdekes hibrid szemüveggel van dolgunk. A követési rendszer alapértelmezetten maradt a Windows Mixed Reality, vagyis a Microsoft saját inside-out (belülről-kifelé) követési megoldása, ám a szokásostól eltérően végre nem kettő, hanem négy kamerával lesz felszerelve a kütyü.
A HP szerint ezzel a frissítéssel a headset 1,4-szer nagyobb követési területet tud lefedni a korábbi WMR megoldásokhoz képest, ami a kamerák pozíciójából adódóan már a legtöbb játékban, így például egy Half-Life: Alyx-ban is tökéletes élményt tud majd nyújtani. A Rift S-el, vagy a Cosmos-szal ellentétben viszont a tetején nem kapott plusz kamerát, így a fejünk fölött már nagyobb eséllyel veszíti el a követést, mint más inside-out szemüvegek.
Változáson esett át a kijelző is. A felbontás maradt a régi, vagyis szemenként 2160 x 2160 pixel (4320 x 2160), ám most 2 darab 2,89 colos RGB LCD kap helyet benne, ami lehetővé teszi az állítható szemtávolságot. Akik kipróbálták, azok szerint érezhetően tisztább képet produkál a Reverb G1-nél is, ami a Valve Index lencséinek köszönhető, ezzel pedig abszolút a legjobb képminőséget nyújtja, amit otthoni felhasználó elérhet.
A gép 90 Hz-en fog működni és egész könnyű lesz, a 6 méteres kábel nélkül fél kilogrammot fog nyomni. A kábel ráadásul eltávolítható lesz és igény esetén, ha elég erős a gépünk, akár egyetlen USB-C csatlakozóval is képes lesz működni.
A kényelem is fontos faktor lesz, így mágnesesen rögzíthető arcpárnát kap, ami könnyen cserélhető. A hang szintén a Valve Index-é, azzal azonos, a fültől eltávolodó hangszórókat kap, amik a VR hangrendszerek élvonalába tartoznak.
A kontroller a HP egyedi megoldása lesz, így szakít a hagyományos WMR vezérlőkkel. Ennek megfelelően viszont visszafelé nem lesz kompatibilis az eszköz, a G2 irányítója csak ezzel a szemüveggel fog tudni együtt működni. Dizájnra jobban fog hajazni az Oculus Touch-ra, hasonló gombkiosztás és felhasználói élmény várható tőle.
A szemüveg bár természetesen natívan fogja támogatni a SteamVR-t is, a bázisállomás követési rendszer nem lesz kompatibilis vele. Ez azt jelenti, hogy például a Valve Index kontroller sem lesz hozzákapcsolható és nem is lehet majd tovább javítani a követés pontosságát. Mocap rögzítésére továbbra is a HTC vagy a Valve szemüvege lesz alkalmas.
A bázisállomást támogató funkció valószínűleg az ár miatt maradt ki belőle, mert elég baráti, 600 dolláros címkével fog felkerülni az amerikai polcokra ősszel (pontosabb, főleg pedig európai dátum még nincs), így tehát egy remek köztes választás lehet a 450 eurós Rift S és az 1000 eurós Index között.
A HP Reverb G2 hivatalos oldala itt található.