- A Honor MagicBook 15 egy igen erős ajánlatnak tűnik a piacon, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.
Előszó
A Honor MagicBook már hónapokkal ezelőtt bemutatkozott a külföldi piacokon, pár napja pedig Magyarországon is megjelent, ahogy arról beszámoltunk. A Honor hazai képviseletének köszönhetően lehetőséget kaptunk arra, hogy kipróbáljuk a noteszgépet, ami a hírek alapján igen érdekesnek és vonzónak tűnt, már ami az árat és a felszereltséget illeti, így a maga 220 000 forintos áráért cserébe egész jó ajánlatnak tűnik.
A korábban tesztelt Lenovo noteszgéphez hasonlóan szintén AMD RYZEN alapokon nyugszik a termék, viszont a kijelző már nem TN+Film, hanem IPS alapú, azaz nem 170 fokos vízszintes és 160 fokos függőleges, hanem 178 fokos vízszintes és függőleges betekintési szögekkel gazdálkodhatunk, ami jelentősen emelheti a felhasználói élményt, ha egyszerre többen is nézik a notebook kijelzőjét – vagy ha csak sokszor kell oldalról rápillantanunk. Ezzel együtt remélhetőleg a színpontosság is sokkal jobb lesz, mint a TN+Film alapú megoldásoknál – erre méréseinkkel keressük majd a választ. Az említett összegért egyébként 1920 x 1080 pixeles felbontással és 15,6 hüvelykes képátlóval rendelkező IPS kijelzőt, AMD RYZEN 5 3500U típusú mobil APU egységet, valamint 256 GB-os SSD kártyát, egy Windows 10 Home operációs rendszert, valamint bekapcsoló gombba épített ujjlenyomat-olvasót kapunk, az akkumulátor töltése pedig USB-C porton keresztül történik.A kínálat tehát egyáltalán nem rossz, sőt, kifejezetten vonzónak mondható, de hogy rejt-e buktatókat az ajánlat, arra majd csak cikkünk végén tudunk választ adni.
A doboz és a tartozékok
A kartondoboz belsejében két szivacsos betét fogta közte a noteszgépet, ami igényesen becsomagolva érkezett. A notebook mellett egy külön fiókban a tápadapter és az USB-C kábel is helyet kapott, ezeken kívül némi dokumentációt is tartalmaz a csomag, ám ezek esetünkben már nem álltak rendelkezésre – igazából nem is lett volna szükségünk rájuk. A csomag költséghatékony, könnyen kezelhető, tökéletesen megfelel a célnak.
A külső
A 220 000 forintos MagicBook 15 esetében előnyös tulajdonság, hogy a hardver alumíniumházban kapott helyet, ami nem csak igényesebb megjelenést kölcsönöz, mint műanyagból készített társai, de a hűtés hatékonyságának fokozásában is segít, ugyanis a termelődő hőt egyenletesebben el tudja oszlatni – kisebb eséllyel alakulnak ki forró pontok. Az ezüst színű notebook egy 15,6 hüvelykes Full HD kijelzőt használ, ami 16:9-es képaránnyal rendelkezik, felső és oldalsó kávái pedig kellően vékonyak, hiszen mindössze 5,3 milliméteres vastagsággal bírnak. A kijelző/ház arány ebben az esetben 87%-os, a fedlap széle mentén pedig azúrkék keret fut végig annak érdekében, hogy a megjelenés még érdekesebb lehessen. A „galaktikus szürke” fedlapra egy Honor logó is került.
Az angol kiosztású billentyűzeten egy speciális gomb is helyet kapott, amelyen fényképezőgép-ikon látható: ha ezt megnyomjuk, előbújik a 720p-s webkamera, ami a különleges kialakításnak köszönhetően csak akkor lát, ha éppen akarjuk. Utóbbi dizájn nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, ugyanis szokatlan szögből dolgozik a kamera – nekünk semmi bajunk sem volt vele, így negatív véleményt sem fogunk megfogalmazni vele kapcsolatban. Az érintőpadhoz közeli részen, a ház szélén két mikrofon is helyet kapott annak érdekében, hogy a kommunikáció is könnyedén megoldható legyen, akár munkahelyi, akár családon belüli beszélgetésre van éppen szükség.
A bekapcsoló gomb, ami a jobb felső sarokban található, extraként kapott egy ujjlenyomat-olvasót, ami Windows Hello támogatással is rendelkezik, azaz jelszómentesen jelentkezhetünk be a Windows 10-be, illetve egyéb szolgáltatások esetében is élvezhetjük a biometrikus felhasználó-azonosításban rejlő lehetőségeket.
A mindössze 16,9 milliméter magas MagicBook 15 fedélzetén nincs optikai meghajtó, illetve Gigabites Ethernet port – előbbi nélkül manapság már könnyen lehet élni, utóbbi azonban sokak számára hiányozhat, de egy külső GbE vezérlővel pontot tehetünk az ügy végére. A csatlakozók között bal oldalon egy USB 3.1 Gen1 Type-C port, egy HDMI videó kimenet, valamint egy USB Type-A port található, míg a jobb oldalra egy TRRS rendszerű 3,5 milliméteres Jack Audió csatlakozót, illetve egy USB Type-A portot helyeztek.
A belső
Az elegáns alumíniumház egy RYZEN 5 3500U típusú APU egységet rejt, ami korábbi cikkünkből már ismerős lehet: ez az APU négy maggal és nyolc szállal rendelkezik, magórajele 2,1 GHz, ami egészen 3,7 GHz-ig emelkedhet a Turbo Boost funkció hatására, terheléstől függően. Az APU természetesen egy 8 CU tömbbel ellátott VEGA 8-as iGPU-t is tartalmaz, ami maximum 1200 MHz-es órajelen ketyeghet és 1 GB-nyi fedélzeti memóriát használhat. A VRAM kapacitását nem lehet módosítani, így az egyik tesztnél belefutottunk egy érdekes jelenségbe: az 1 GB VRAM pont nem volt elég a teszt lefuttatásához – erre később még visszatérünk.A RYZEN 5 3500U mellé 2 x 4 GB-nyi DDR4-2400 MHz-es effektív órajelű, alaplapra forrasztott kivitelben érkező fedélzeti memória kapcsolódik, ami CL17-17-17-39 1T időzítés mellett dolgozik, míg az adatok tárolását egy WD PC SN720-as SSD-re bízták, ami 256 GB-os adattároló kapacitással büszkélkedik. Utóbbira egy teszt erejéig még visszatérünk.
A vezeték nélküli kommunikációt 2T2R rendszerű 802.11ac WiFi vezérlő segíti, ami 867 Mbps-os adatátviteli sávszélességgel dolgozik, de extraként még Bluetooth 5.0-s támogatást is kapunk. A vezeték nélküli kommunikációról egyébként egy Realtek 8822CE típusú megoldás gondoskodik. Hiányérzetre adhat okot, hogy GbE port nincs a kínálatban, ám az egyik USB portot feláldozva ez orvosolható.
A hardver tápellátást egy 42 wattórás akkumulátor biztosítja, ami 30 perc leforgása alatt akár 53%-os töltöttség elérésére is képes, így a gyártó szerint akár fél napig is használható a notebook, ami igen jól hangzik. Természetesen a későbbiekben azt is megnézzük, mi a helyzet akkumulátoros üzemidő terén, illetve a fenti állítást is ellenőrizni fogjuk.
A MagicBook 15 egy viszonylag egyszerű BIOS-t kapott, ami csak a leglényegesebb beállítások módosítását teszi lehetővé. Hyper-V támogatás természetesen van, valamint az ujjlenyomat-olvasó kikapcsolására is van mód, csak úgy, ahogy egyéb funkciók engedélyezésére és tiltására is. Átlagfelhasználói szemmel nézve nem igazán van értelme a BIOS felkeresésének, de ha valamiért muszáj, néhány beállítás azért elvégezhető itt, még ha nincs is akkora kínálat, mind például egy asztali alaplap esetében. Ezt igazából már megszokhattuk az elmúlt évek során, hiszen a legtöbb notebook BIOS-a ilyen egyszerű.
Kijelző
A MagicBook 15 – ahogy a típusjelzésből is sejthető – egy 15,6 hüvelykes képátlójú kijelzőt kapott, ami 1920 x 1080 pixeles natív felbontás mellett működik. Méréseink szerint a kijelző maximális fényerőssége 260 cd/m2-es értéket képvisel, míg a tipikus kontrasztarány 1000:1 környékén helyezkedik el. A BOE által gyártott panel (TV156FHM-NH1) a méréseink szerint az sRGB színteret 65%-ban, az AdobeRGB színteret 49%-ban, míg a DCI-P3 színteret 48%-ban képes lefedni, ami a színpontos képi megjelenítést igénylő feladatok elvégzésére alkalmatlanná teszi a terméket – kivéve, ha színpontos külső kijelzőt kapcsolunk hozzá. Az említett értékek átlagfelhasználói és irodai szinten egyáltalán nem rosszak – a TN+Film alapú panelekhez képest teljesen más ligában játszik ez a kijelző, már csak a szélesebb betekintési szögek miatt is.
A kijelző háttérvilágítása egész egyenletes, ugyanis a legnagyobb eltérés is 13%-on belüli, de a színmegjelenítés homogenitására sem lehet különösebb panasz, ugyanis a legnagyobb deviancia is Delta E < 2,5 alatt marad, ami a korábban kipróbált TN+Film alapú megoldásokhoz képest határozottan jobb. Színpontosság terén a gyári beállítások mellett elég nagy kilengések láthatóak a különböző színárnyalatok esetében: a legkisebb érték 1,12, a legnagyobb 10,35, míg az átlag 4,96. Hogy ezen tudtunk-e javítani egy gyors kalibráció segítségével? Az alábbiakból kiderül:
Ahogy az a fentiekből is látszik, valamennyit javított a helyzeten a kalibrálás, ám csodát nem tett. A kijelző általános felhasználásra így is tökéletesen alkalmas, mindössze színhűséget igénylő feladatokra nem vethető be, ám mivel maga a konfiguráció sem a tartalomkészítőket veszi célba, így ez aligha probléma.
Teljesítménytesztek
Szokás szerint természetesen ebben az esetben is elvégeztük a már ismert CPU és GPU teszteket, hogy nagy vonalakban képet adhassunk a hardver teljesítményéről. Érdekesség, hogy a GTA V esetében használt beállításokhoz 1226 MB-nyi VRAM-ra van szükség, ám ebben az esetben csak 1024 MB-nyi állt rendelkezésre, így a tesztet nem tudtuk a szokásos beállítások mellett elvégezni, vagyis ezt most kihagytuk a sorból. A VRAM kapacitásának módosítására sajnos nem találunk beállítást a BIOS-ban, így ezt szem előtt kell tartani: ha egy adott régebbi játéknak 1 GB-nál több VRAM kéne, az ennél a konfigurációnál nem lesz teljesíthető.
A MagicBook 15 összességében nem teljesített rosszul, néhol még gyorsabb is volt, mint az ugyancsak RYZEN 5 3500U alapú Lenovo V155-ös notebook, amit korábban teszteltünk. Érdekességképpen természetesen az iGPU teljesítményét is lemértük a szokásos tesztcsokorral. A teljesítmény nem túl acélos a modernebb játékok alatt, de a régebbi címeket kompromisszumos beállítások mellett azért el tudja futtatni a rendszer.
Adattároló teszt
A Honor MagicBook 15 fedélzetén egy WDC PC SN720-as SSD kártya foglalt helyet, amely PCI Express 3.0 x4-es csatolófelületet használt és az NVMe Express protokoll 1.3-as szabványában rejlő lehetőségeket is kamatoztatni tudta.
A 256 GB-os SSD igen jó teljesítményt nyújt, ahogy az a mellékelt teszteredményből is látszik: a folyamatos olvasási tempó 3100 MB/s-os, míg a folyamatos írási tempó közel 1600 MB/s-os értéket képvisel, vagyis általános felhasználás esetén abszolút nem lesz gyenge keresztmetszet az adattároló. Érdekesség, hogy az SSD gyárilag két részre particionálva érkezik: az egyiken az operációs rendszer található, a másikra pedig adatokat pakolhatunk.
Akkumulátoros tapasztalatok
A 42 wattórás akkumulátor, ami a hardver tápellátásáról gondoskodik, valóban nagyon gyorsan eléri az 50%-os töltöttséget, ha teljesen lemerített állapotból szeretnénk újra maximális töltést elérni: a 30 percnyi töltés után 50% fölé ért a töltöttség, míg 1 óra 8 perc után már 88%-on állt a mutató. Az utolsó néhány százalékot viszont elég nehezen tölti vissza a rendszer, így a teljes töltés 2 órát és 6 percet igényelt.
A szokásos tesztünkben, ami 1080p-s H.264-es videó lejátszásából, valamint Chrome webbögészőben kétpercenként frissülő két iPon weblap futtatásából áll, maximális fényerősség és 50%-os hangerő mellett, nagyjából 6 és fél órát tudott az akkumulátor, ami nagyon szép eredmény. Ha viszont csúcsra járatjuk a hardvert minden tekintetben, akkor már inkább 1-2 órányi üzemidő lehet a reális. Alacsony terhelés mellett, azaz webböngészés, irodai munka, videók nézegetése és kapcsolattartás alkalmával az 5-6 órás üzemidőt is simán el lehet érni.
Zajszint, melegedés
A tesztek alkalmával halknak bizonyult a hűtés, ugyanis normál használat mellett szinte nem is lehetett hallani a ventilátor hangját, de komolyabb terhelésnél sem kezdett zavaró hangoskodásba a hűtés, azaz ezen a téren nagyon jól vizsgázott a noteszgép. A fémből készített ház, illetve a sok szellőző egyaránt segít a termelődő hő gyors elvezetésében.
Melegedés terén azt láthatjuk, hogy egyik téren sem vészes a helyzet: a CPU maximális terhelés mellett 78 Celsius fokig melegedett, de ha az iGPU-t is leterheltük, 64 Celsius fokot mértünk, ugyanis a CPU visszavette kissé az órajeleit. Az SSD üresjáratban 45 Celsius fokos volt, de az adattároló teszt elvégzése során 54 Celsius fokig melegedett, ami igazából egyáltalán nem vészes.
Természetesen ezzel együtt azt is megnéztük, mi a helyzet az egyes üzemállapotok alkalmával a ház külsején mérhető hőfokok terén, azaz zavaróan melegszik-e a billentyűzet környéke, valamint a hátoldal. Az érzékszervi mérések alapján egyáltalán nem zavaró a hardver hőtermelése, viszont a csuklótámasz esetében az feltűnt, hogy a bal oldal érezhetően melegebb, mint a jobb. A fémház egyes pontjain 40 Celsius fok körüli hőfokot is mértünk, ami már nem feltétlenül kellemes, ha bőrünk hozzáér, ám ezeket az értékeket csak maximális terhelés alkalmával produkálta a rendszer, általános felhasználás során kellemesen langyos volt a ház hátulja is.
Billentyűzet, érintőpad, audió rendszer, WiFi
A billentyűzet ebben az esetben sajnos angol kiosztással rendelkezik, ami alapjában véve nem probléma, ha gépelés közben nem kell odanéznünk a billentyűzetre, maximum a hosszú í billentyű okozhat gondot, azt ugyanis csak a szokásos AltGr+J billentyűkombinációval lehet előcsalogatni. A billentyűzet egyébként pontosan, viszonylag csendesen és kényelmesen használható, így a kiosztáson kívül nem igazán találhatunk rajta fogást – esetleg a háttérvilágítás hiányát róhatnánk fel, de az már tényleg szőrszálhasogatás lenne.
Az érintőpad kellően nagy és kellően pontosan lehet használni: tesztünk alkalmával megbízhatóan és gyorsan hajtotta végre a gesztusokat és az egérkurzor-mozgatást, de összeszerelési minőségére sem lehet panasz, hiszen nem recseg, nem mozog, nincs vele semmi baj. Összességében minden igényt kielégít, de ha nem szeretnénk ilyesmit használni, egy vezetékes vagy vezeték nélküli egérrel könnyedén kiválthatjuk az eszközt.
Az audió rendszer ezúttal is két hangszóróból áll, amelyek sztereó hangzást kínálnak, viszont ezek most lefelé néznek és a ház közepe felé helyezkednek el, ami kissé tompítja a hangzást, illetve a sztereó élményen is ront egy kicsit. A hangszórók egyébként kellően erőteljes hangzást kínálnak, a maximumhoz közeli hangerőn még a csuklótámaszon is érezni a rezgésüket, mégsem torzítanak – a hangzás tiszta, a kategóriához mérten jó minőségű, de egész szobát betöltő erőteljes hangra ne számítsunk, velőtrázó mélyektől pedig szintén nem kell tartanunk, ugyanis a mély hangokat patikamérleggel méri a rendszer. Filmnézéshez és háttérben szóló zenére jó lehet a gyári audió rendszer, de már egy fülhallgatóval is lényegesen sokat lehet emelni az audió élményen.
A WiFi ezúttal 2T2R rendszerben, 867 Mbps-os maximális adatátviteli sávszélességgel működik. A kapcsolat teljesen stabil, sávszélességére nem igazán lehet panasz ebben a kategóriában. A Steam letöltések gond nélkül csorogtak 22-26 MB/s-os tempóval, ami egyáltalán nem rossz. Vezetékes hálózati kapcsolatra ezúttal nem számíthatunk, ám ezen egy külső GbE vezérlővel könnyedén lehet segíteni, amennyiben az igények indokolják.
Verdikt
A Picasso APU láttán biztosan sokan mosolyognak és értetlenül nézik a specifikációs táblázatot, hiszen már a Renoir APU egységek is bemutatkoztak, így sokan ezekre vágynak. Igen ám, de a mobil Renoir APU egységek még mindig nem igazán hódították meg a piacot, így addig, míg megérkeznek, a Picasso APU sorozat tagjaival kell beérnünk. Ez persze nem probléma, hiszen általános felhasználásra ezek az APU egységek is elegendőek mind CPU-, mind pedig iGPU teljesítmény terén.
A MagicBook 15 összességében nem csak drágább, de jobb is a korábban tesztelt, nagyjából 205 000 Forintba kerülő Lenovo V155-ös noteszgéphez képest: a 15 000 forintnyi felárért cserébe kapunk egy sokkal jobb, IPS alapokon nyugvó kijelzőt, aminek szélesek a betekintési szögei, de extraként gyorsabb SSD, gyorsabb WiFi alrendszer, billentyűzetbe integrált webkamera, illetve bekapcsológombba integrált ujjlenyomat-olvasó is szerepel a kínálatban. A RYZEN APU mellé itt is 8 GB-nyi rendszermemória, 256 GB-nyi tárhely, illetve 1920 x 1080 pixeles felbontású kijelző társul, ami 15,6 hüvelykes képátlóval rendelkezik, ám az alumíniumház miatt sokkal jobb minőségérzet társul az összképhez, ami nem elhanyagolható szempont.A notebook mellé jár a Honor Magic-Link 2.0 szoftver is, amelynek köszönhetően a kompatibilis Honor és Huawei telefonok esetében lehetőség van fájlok másolására, vágólap másolására, illetve még akár a mobil egérrel történő kezelésére is. Ezt a funkciót most nem tudtuk kipróbálni, hiszen nem állt rendelkezésre megfelelő okostelefon, ám a korábbi tapasztalatok alapján határozottan biztosak vagyunk benne, hogy a 2.0-s kiadás is remek szolgálatot tesz a mindennapokban. A felhozatalban egyetlen dolog van, ami nem túl pozitív, ez pedig nem más, mint az angol (US) kiosztású billentyűzet, amely mellé sajnos nem érkezik magyar kiosztású változat.
A Honor MagicBook 15 a Honor hazai képviseletétől érkezett tesztre, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani!