Shop menü

HAZÁNKBA IS ÉRKEZIK A HUAWEI MATEPAD 11

A jó vételnek ígérkező eszköz elérhető lesz itthon is, de a GMS-t sajnos itt is nélkülözni kell.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hazánkba is érkezik a Huawei MatePad 11

A Huawei a hónap elején leplezte le a MatePad széria legfrissebb gyümölcsét, ami egy nagyon fontos termék lett a vállalat számára. A MatePad 11 amellett, hogy egy igazán jól sikerült felsőkategóriás tablet, először vitte pályára a HarmonyOS operációs rendszert, még okostelefont sem lehet ezzel kapni.

A készülékkel a megjelenésekor részletesen foglalkozunk, most pedig arról van lehetőségünk beszámolni, hogy már Magyarországon is elérhető lesz. A Huawei kiemelt kereskedelmi partnerei a következő hónap elején kezdik az előrendeléseket felvenni, a szállítása pedig augusztus 15-n indul. A hónap második felében már szolgáltatói kínálatban is hozzá lehet majd jutni. Ez utóbbi itthon még napjainkban is fontos, mert sokan vesznek készülékeket szolgáltatói kedvezményekkel.

Galéria megnyitása

Már a kínai megjelenésekor lehetett látni, hogy a MatePad 11 igen korrekt ár-érték arány mellett kerül a boltokba. Persze hazánkban jóval magasabb összeget kell érte leszurkolni, de így is remek hardvert kapnak a vásárlók a pénzükért. 165 ezer forintban lett meghatározva a termék ajánlott fogyasztói ára.

Galéria megnyitása

Kiemelte a Huawei, hogy akik előrendelést adnak le a táblagépre augusztus 2. és 15. között, azok különösen jól járhatnak majd. A MatePad 11 mellé ugyanis ilyen esetben járni fog kettő rendkívül hasznos kiegészítő is, amiket egyébként nem szerény összegért lehet majd megvásárolni. Adja a tablethez a vállalat az M-Pecil ceruzát, valamint a billentyűzetes tokot is. Ezekkel együtt lehet majd igazán jól kihasználni a szerkezetet. Az M-Pencil 33 ezer forintos értéket fog képviselni, a mágnesesen csatlakozó, gombsorral is ellátott tok pedig 39 ezer forintot kóstál majd.

Galéria megnyitása

Emlékeztetőül a szerkezet 10,95 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel Quad HD+ felbontással, IPS technológiás alapon, 120 Hz-es üzemre képes módon. És az M-Pencil mindössze 2 ms-os késleltetéssel lesz vele összhangban, miközben 4096 nyomásszintet fog érzékelni. A HarmonyOS 2 rendszer a HMS-sel karöltve lesz itt jelen, GMS nincs, de futtatni fogja az androidos applikációkat is az App Galleryből és más alternatív piacterekről.

Galéria megnyitása

8 és 13 megapixeles kamerákat vonultat fel a készülék, van LED-es segédfény is a tarsolyában, és képes 4K Ultra HD minőségben videózni. A MatePad 11 a Snapdragon 865 rendszerchipet vonultatja fel, ami felsőkategóriához illő tempóra képes még ma is. A rendszermemóriája a terméknek 6 GB, és a tárhely esetében pedig több opcióra is számítani lehet. Szolgál a gépezet egyebek mellett Wi-Fi 6 támogatással és A-GPS vevővel is.

Galéria megnyitása

Jól hordozható, aránylag vékony kávás táblagépről beszélhetünk, ami mindössze 7,25 milliméter vastag és 485 grammot nyom. Négy mikrofon és négy hangszóró van benne, kiváló lesz a hangminősége, amihez még a Histen 7.0 fejlesztés is igyekszik majd hozzájárulni. A szerkezet egy 7250 mAh-s akkumulátorról fog menni, és 22,5 wattos teljesítményű gyorstöltést támogat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére