A GoPro az előzetes várakozásoknak megfelelően lerántotta a leplet a Hero termékvonal új generációs tagjáról. Ezen felül pedig kitért a Fusion képességeire, amivel egyébként már korábban találkoztunk ugyan, de annak idején a specifikációja még nem teljesen volt ismert.
GoPro Hero6 Black
A Hero6 Black akciókamera minden eddigi megoldásnál nagyobb teljesítményt fog nyújtani. Az eszköz kapcsán örömmel számolt be arról a GoPro, hogy ez már egy saját tervezésű központi chipnek ad otthont. A lapkáról semmilyen információt nem osztott meg a vállalat, csak azt tudhattuk meg róla, hogy a GP1 névre hallgat – a GP vélhetően a cég nevéből ered, az egyes pedig az első generációt jelölheti. Akármi is lapul a szóban forgó megoldásban, az biztos, hogy valóban egészen lenyűgöző teljesítményre képes, és teljesen új szintre emeli az eszközt. A Hero6 Black akciókamerával 60 FPS-es, 4K felbontású videókat lehet majd megörökíteni, és ami talán még ennél is érdekesebb, hogy másodpercenként 240 képkocát fog rögzíteni 1080p-ben. Egyedül azt sajnálhatják egy kicsit az érdeklődők, hogy nem emelte még tovább a sebességet a GoPro alacsonyabb felbontás mellett.
Hogy minél jobb felvételeket tudjon létrehozni a kamera, a képstabilizáláson is rengeteget dolgoztak a tervezők. Soha olyan pontos még nem volt ez a rendszer egy Heróban, mint amilyen az új generációs termékben lesz. A QuikStories funkció használatával gyorsan és egyszerűen lehet majd akár több felvételt is összefésülni, illetve megvágni a videókat a GoPro alkalmazásban, a kész tartalmakat pedig egy pillanat alatt megoszthatja az ismerőseivel a felhasználó. És már egy teljesen új digitális zoomolási képessége is van a Hero6 Blacknek, ami hozzájárul majd a különleges felvételek készítéséhez. A szakemberek arra is rengeteg energiát fordítottak a friss Hero tervezése során, hogy rossz fényviszonyok mellett használhatóbb maradjon, és növeljék a dinamikatartományt. Elvileg ilyen tekintetben drámai előrelépést nyújt a gépezet, hogy ez miben nyilvánul meg, az igazából már a tesztek során derül majd ki. Valószínűleg részben egy jobb lencserendszertől várja a javulást a GoPro.
Az újdonság a Hero5 Black dizájnját örökíti tovább, szóval a külső ezúttal nem változott komolyabban. Ugyanúgy gumírozott a burkolat, az optika elrendezése változatlan, és a kijelző, valamint a visszajelző LED helye sem módosult. Ez vélhetően azt is jelentheti, hogy a kiegészítők kompatibilisek lesznek, de ezt egyelőre a vállalat nem erősítette meg. Önmagában 10 méteres mélységig vízálló, ha valaki ennél mélyebben szeretné használni, tokkal teheti ezt meg. Van a kamerában GPS vevő, mindenféle mozgási szenzor és Bluetooth modul is, ami a távirányításnál jön jól. A Hero6 Black Wi-Fi-je támogatja az 5 GHz-es frekvenciát, és a korábbinál háromszor gyorsabban lehet róla vezeték nélküli kapcsolat esetén lementeni a videókat, ami szép eredmény. A masina hangvezérlési lehetőséget is támogat – már 10 nyelven. Sajnos az akkumulátor kapacitásáról és az üzemidőről nem esett szó egyelőre.
A GoPro Hero6 Black világszerte elérhető mostantól, de még csak a kiemelt értékesítési pontokon vagy a vállalat honlapján keresztül lehet hozzájutni. Az ajánlott fogyasztói ára 500 dollár, szóval ez 100 dollárral növekedett a Hero5 Black indulóárához képest, ami nem éppen jó hír – az pedig még kevésbé örömteli, hogy Európában már 570 euróval kell számolni a korábbi 430 euró helyett.
GoPro Fusion
A gyártó áprilisban mutatta meg először a 360 fokos felvételek megörökítésére képes kameráját, a Fusiont, de egészen mostanáig kellett várni arra, hogy a készülék specifikációját közzétegyék. Az 5,2K felbontású 360 fokos videók készítésére alkalmas eszköz a maximális részletesség mellett legfeljebb 30 FPS-re képes, ahhoz pedig, hogy elérhető legyen a 60 képkockás sebesség, egészen 3K-ig kell lecsökkenteni a felbontását, szóval ebben még szerényebb hardver dolgozik, mint a Hero6 Black fedélzetén. A 360 fokos kameránál a hangok is körül ölelik majd a fogyasztókat, teljes térhangzást vesz fel a Fusion. Gömbpanorámás fényképeket is lehet vele készíteni, ilyenkor 18 megapixeles minőséget nyújt, amit a felhasználók már a Google Térképen is felhasználhatnak Helyi Idegenvezetőként. A szerkezet Time Lapse, sorozatkép és éjszakai fotó funkciókat is tud.
Állítólag a Fusion gimball-szerű stabilizálással jön, ami a vállalat elmondása szerint „sokkolóan egyenletes” felvételeket fog eredményezni. A Fusion ideális lehet azoknak, akik a virtuális valósághoz akarnak tartalmat készíteni, de igazából nem korlátozódik a VR-ra az eszköz. Ahogy arról korábban is beszámoltunk, ez a gépezet lehetőséget biztosít arra, hogy a 360 fokban rögzített videókból utólag normál felvételt készítsen a felhasználó, mégpedig úgy, hogy a kép a fontosnak vélt tartalom mozgásához igazodik. A végeredmény így egy olyan videó lesz, ami a Hero kamerákéhoz hasonló formátumú, és mindig a lényeges téma áll a középpontjában. Ez a funkció az OverCapture névre hallgat és a GoPro alkalmazás része lesz, szóval mobilon vagy táblagépen lehet majd elérni – de csak 2018 elejére készül el. A vállalat egy asztali szoftvert is mellékel ehhez a masinához, ami a Fusion Studio névre hallgat, és akkor lesz elérhető, mikor a Fusion is befut.
A GoPro ehhez saját gripet készített, amivel nemcsak kézben lehet kényelmesen tartani a kamerát, hanem le is lehet állítani. És mivel ez aránylag kompakt, bárhová gond nélkül magával tudja vinni a felhasználó. A Heróhoz készült tokokkal nem használható, de a rögzítőjét szinte minden GoPrós kiegészítővel lehet majd társítani. Víz alatti videókat is készíthet vele az ember, de kiegészítő védelem nélkül csak 5 méteres mélységig merülhet, annál lentebb nem ajánlott vinni. A Fusion esetében sem kell lemondani a hangvezérelt műveletekről, a kapcsolati lehetőségek tekintetében is ugyanazt nyújtja az eszköz, mint a Hero6 Black, és a szenzorok tekintetében sincs különbség az eddigi ismereteink alapján.
A GoPro Fusion ugyan már tavasszal hallatott magáról, de még mindig várni kell rá. Ha minden jól megy, akkor novemberben kezdődhet meg a kiszállítása. Előrendeléseket addig is felvesz a vállalat az Egyesült Államokban, Kanadában és az Európai Unióban is. Az eszköz nem olcsó, 700 dollárba kerül, felénk pedig már 750 euróért lesz beszerezhető.




































