Free to play lesz a Dota 2

A Valve végre bejelentette, milyen fizetési modellel dobják piacra a Dota 2-t.

Free to play lesz a Dota 2

Ugyan korábban Gabe Newell, a Valve ügyvezető-igazgatója már beszélt arról, hogy a Dota 2 valószínűleg free to play rendszerben jelenik meg, akkor hozzátette azt is, hogy belevisznek majd egy csavart a dologba. Nos, a csavar szerencsére ezúttal nem azt jelenti, hogy a hősökért kell majd fizetnünk, azokat mindenki megkapja teljesen ingyen. A Valve szerint a hősök pénzhez kötése rombolóan hatna a játékdesignra, így ezt igyekeztek elkerülni.

Ehelyett létrehozták a Dota Store-t, ahova a Steam Workshopon keresztül mind a rajongók, mind pedig a fejlesztők készíthetnek megvásárolható, kizárólag kozmetikai tuningot jelentő cuccokat. Habár a játék végleges verziója csak valamikor év végén jelenik meg, most 39,99 dolláros áron lehet venni Eary Accces Bundle-t, amivel gyakorlatilag bevásárolhatod magad a bétába. Persze azt hozzá kell tenni, hogy a Dota 2 jelenleg igazából nem béta: gyakorlatilag tökéletesen játszható, a készítők főként az új hősöket adják hozzá bizonyos időközönként, illetve folyamatosan csiszolgatják az egyensúlyt, és javítják az apróbb hibákat.

Az Early Access Bundle a játékhoz való hozzáférés mellett a következő, kereskedési alapot is képező tárgyakat tartalmazza:

[list type="unordered"]

[*]Mighty Boar

[*]Stoic Mask of the High Plains

[*]Wolf Cape of the High Plains

[*]Aspect Wraps of the High Plains

[*]Long-Fang the Grey Blade

[*]Tayrnhelm of the Swordmaster

[*]Girth of the Swordmaster

[*]Fluted Guard of the Swordmaster

[*]Grip of the Swordmaster

[/list]

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward